Franciaországi események 2012-ben Egyház és politika Sajtószemle „Az Egyház a lelkiismereteket szólítja: Milyen legyen a
keresztények részvétele a politikában?” Ezzel a témával foglalkozik a francia
La Documentatiom catholique (Katolikus dokumentáció) c. folyóirat legújabb
(2011.XI. 2) számának (No 2476) dossziéja. A téma időszerűségét az indokolja,
hogy Franciaországban 2012-ben lesznek az elnöki és a parlamenti választások. A
főpásztorok jó előre fel akarják készíteni a híveket a helyes döntésre, -
felvilágosítani a katolikusokat kötelességükről, bizonyos támpontokat nyújtva a
felelős döntéshez. Több dokumentum foglalkozik tehát a katolikusok politikai
elkötelezettségével. Most majd egyet ismertetek. Mivel nemcsak a francia, hanem
az összeurópai, így a magyar politikát is érintő kérdésekről van szó (gondoljunk
itt a Magyarország Alaptörvényének bevezetője, Nemzeti Hitvallás körüli
vitákra), a francia főpásztorok állásfoglalása a magyarországi keresztényeknek
is tanulságul szolgálhatnak . - - - A francia püspökök Állandó Tanácsának üzenete és csatolt
dokumentuma (CD No 2478, 981-985) emlékeztet arra, hogy pár évvel ezelőtt - az
1905-ös törvény centenáriuma alkalmával - alaposabban tárgyaltak és nyilatkoztak
az egyház és az állam szétválasztásáról, kitérve a törvényt jellemző „laicitás”
fogalom jelentésváltozására, és most már magukévá tették fogalom pozitív
jelentését. Mielőtt folytatnám a sajtószemlét emlékeztetek a laicitás
körüli harcok történetére. Amikor 1905-ben meghozták az egyház és az állam
szétválasztásának törvényét, a francia katolikusok azt úgy élték meg, mint az
egyház és a hit elleni agressziót, vagyis amely az egyház lerombolását célozza.
Két pápai enciklika is elítélte ezt a törekvést és törvényhozást. Ma már az
egyház alkalmazkodik a törvényhez. Közel egy évszázad alatt sok minden
megváltozott: az általános vallási helyzet, az a fogalmi és értékrendszer,
amelyben a laicitás gyökerezik, az adminisztrációs gyakorlat, és főleg a
szellemek fejlődése, ideértve a katolikusok állásfoglalásának változását is.
Hosszú szenvedélyes vitasorozat és a lelkiismeretek kínlódása előzte meg a
„megbékélést”. 1923-ban a Francia Köztársaság és a franciaországi katolikus
Egyház (a Szentszékkel való tárgyalás nélkül) egy bizonyos megállapodásra
jutott, modus vivendit fogadott el. Az állam lemondott arról a
törekvéséről, hogy a politikai demokrácia mintájára szervezze újra az egyházat.
A Köztársaság pedig elismerte, hogy a katolikus egyház alapelve más természetű,
mint a politikai demokráciáé. A század elején, a republikánusok, hűen a francia
forradalom eszméjéhez, a nemzeti egység „vallását” hirdették; ennek határozottan
ellene volt a katolikus egyház. A liberálisok azt hangoztatták, hogy a vallás
magánügy, nincs társadalmi, közéleti szerepe: az emberi és polgári jogok
deklarációja is szétválasztja az állampolgárságot a felekezetiségtől, és X.
paragrafusában a hitekről úgy beszél, mint egyéni meggyőződésekről. De hosszú, egy százados fejlődés után a laicitásnak már nem
csupán negatív jelentése lett. Ma már a katolikusok – főleg a II. Vatikáni
zsinat tanítása nyomán* - általában elfogadják a pluralizmust (a vélemények és
hitek pluralizmusát), ami a demokrácia egyik fő jellemzője. Térjünk vissza most a francia püspöki kar Állandó
Tanácsának irányelveihez! Az egyik legfőbb kötelező alapelv: a politikának az
emberi méltóság szolgálatában kell állnia. A politikai elkötelezettséggel
kapcsolatban világviszonylatban a következő visszás helyzet alakult ki: egyes
országokban az állampolgárok, amelyek hosszú ideig nyögtek az elnyomó diktatúrák
igája alatt, most küzdenek a demokráciáért, sőt meghalnak a szabadságért és az
igazságosságért; a „nyugati világban” viszont, a vén demokráciákban sokan
közönyösek, nem vesznek részt a szavazásban. Ennek sokfajta oka van. Anélkül,
hogy ezt most tovább elemeznék, a francia főpásztorok arra buzdítják a jóakaratú
embereket, hogy lássák meg, mi segíti az ember növekedését és a közjó
előmozdítását, amely mindenki javát szolgálja. A nemzet politikai szervezetében
vannak olyan szektorok, ahol az állampolgárok és még inkább keresztények nem
maradhatnak passzívak, el kell kötelezniük magukat. A dokumentum felsorol ilyen
területeket: a születő élet védelme (abortusz-törvények), a házasság és a család
védelme, az ifjúság nevelése, környezetvédelem, igazságosság a gazdaságban, a
bevándorlók problémái, kábítószer és erőszak a társadalomban, a kulturális
örökség átadása az új nemzedéknek, az élet vége (eutanázia). A francia püspöki kar Állandó Tanácsának közleménye ezután
kitér két kérdéskörre : Európa és a laicitás (DC 985). Most ezt az oldalt
ismertetem. – EURÓPA. Az európai
egység tervét több módon lehet értelmezni Eredetileg nagyszerű törekvés volt
arra, hogy a földrész történetét a megbocsátás és az ígéret szellemében
felvállalják. Globalizált világunkban, már számos valóságot csak
világviszonylatban lehet kezelni. De az európai egység építése továbbra is arra
szólítja az államokat, hogy javallják és védjék ezt a világos tervet:
megteremteni a szabadság és a kreativitás életterét. Az Európai Unió sok emberi
tevékenység intézményes kerete lett Franciaországban. De sokszor úgy működik,
mint adminisztratív, sőt bürokratikus intézmény. Az egyetlen közös piac szép
terv, amennyiben az ember spirituális (lelki-szellemi) valósága távlatában
valósul meg. A keresztények azt óhajtják, hogy Európa, ahelyett, hogy az embert
lefokozná soha ki nem elégülő fogyasztóra, gondoskodjék jogai biztosításáról,
tegye lehetővé, hogy lakói felelősségtudattal cselekedjenek, lelki, erkölcsi,
gazdasági és politikai erőforrásaik felhasználásával a világ közjava érdekében. LAICITÁS és társadalmi élet. - A francia főpásztorok itt
emlékeztetnek arra, amit bevezetésként elmondtam: 1905-ben megtörtént az állam
és az egyház szétválasztása, és a francia köztársaság alapelve a laicitás. Erről
a centenárium alkalmával többször nyilatkoztak. Az egyház elfogadta ezt a
törvényt, amely ma is érvényes. az állam nem ismer el, és nem támogat semmiféle
kultuszt (felekezetet), de biztosítania kell a lelkiismereti szabadságot és a
szabad vallásgyakorlatot. Itt a dokumentum figyelmeztet: újabban ismét vita
támadt a laicitás elvéről a sok muzulmán vallású bevándorolt állampolgár
gyakorlata miatt. (Emlékeztetek: Franciaországban 2004. tavaszán fogadták el azt
a törvényt, amely tiltja a vallási jelképek viselését az állami fenntartású
közoktatási intézményekben.) A francia püspökök hangsúlyozzák: A laicitást nem
szabad megmerevíteni adminisztratív intézkedéssel úgy, hogy kizárja a
vallásosság bármilyen nyilvános kifejezését, mert akkor ez a szabadság már
illuzórikus lesz, - majd hozzáfűzik: A közelmúltban a katolikus egyház elleni
túlzott türelmetlenség jelentkezése is azt jelzi, hogy az egyházellenes múlt
nyomai még teljesen nem tűntek el. A katolikusok hallatni akarják szavukat a
demokratikus társdalomban. Amikor kifejezik nézetüket, nem ellenkeznek azok
szabad véleménynyilvánításával, akik nem osztják hitüket. A Francia Köztársaság
laicitásának helyes értelmezését és alkalmazását óhajtják békét kereső
nyíltsággal. * NB. A II. vatikáni zsinat a vallásszabadságról szóló nyilatkozatban megnyitotta az utat a pluralista társadalom és a laicitás olyan értelme felé, amely számol a vallással, de nem küzd ellene. Az egyház és a világ kapcsolatával foglalkozó konstitúció (GS 76) kimondja: „A politikai közösség és az Egyház a maguk területén függetlenek egymástól és autonómiájuk van.” A vallásszabadságról szóló nyilatkozat (=DH, 6) is leszögezi: „A polgári hatalomnak igazságos törvényekkel és más alkalmas eszközökkel vállalnia és biztosítania kell minden polgára szabadságának védelmét,” és semmiféle kényszert nem alkalmazhat.
Szabó Ferenc |
[ Nyitólap | Jezsuiták | Katolikus | Katolikus Rádió | Magyar Kurír | Plébánia | Breviárium ] |