KULTÚRA




Szabó Ferenc

JÓZSEF ATTILA ISTENE

Az iskolai oktatásban sokáig elhallgatták József Attila „istenes” verseit; a kommunizmus évtizedeiben nem illett arról beszélni, hogy a „proletárköltõ” szenvedélyes értelemkeresésében Istennel is találkozott, és – Ady Endréhez hasonlóan – hitetlenül is hitt Istenben, még ha jórészt a maga teremtette torz Isten-képpel viaskodott is. Megmutatom majd, hogy az istenélmény és az istenkép szempontjai különböznek: a költõ sokszor Istenhez kiált, de nemigen reflektál Istene mivoltára; nem annyira Jézus Istenét hívja, hanem valami félelmetes (névtelen) Hatalom elõtt hódol, akit szeretne Atyjának nevezni.

Az elmúlt évtizedekben, fõleg a rendszerváltás óta számos szakszerû tanulmány foglalkozott József Attila életmûvével, igyekeztek feltárni világnézeti fejlõdését: nemcsak a marxizmus, hanem más modern filozófiai irányzatok befolyását, a „mozgalmi” költõ kommunista párttal való kapcsolatát, és fõleg betegségének és mûvészetének összefüggéseit.1 Néhány újabb kísérlet is történt József Attila Isten-élményének elmélyültebb elemzésére, Sík Sándor hajdani úttörõ tanulmánya után.2 Ez utóbbiakra szeretnék most reflektálni, miután felvázoltam a költõ világnézeti fejlõdését.

József Attila világnézeti fejlõdése

A legutóbbi idõkben megkezdõdött a költõ filozófiai írásainak kritikai értékelése, amit meglehetõsen mellõztek a költõi életmû felmérése mellett. Igaz, hogy József Attila elsõsorban mint költõóriás jelentõs, de költészetének jobb megértéséhez hozzásegít az életút és a világnézeti/filozófiai tanulmányok megvilágítása is. Ez különösen áll kései költészetére, pszichoanalízise dokumentumaira: asszociációsorai, szabadötletei nemcsak betegségére világítanak rá, hanem a költõi alkotás folyamatára is. Szõke György megmutatta, miként születik „az asszociációk zabolátlan nyersanyagából a versváltozatokon keresztül kikristályosodó költemény”.

Különösen is gazdag forrásanyagot találunk a Tanulmányok és cikkek (1923–1930) címû szöveggyûjteményben és Tverdota György „magyarázatai”-ban.3 Tverdota egyébként más mûvekben és tanulmányokban4 jelentõsen hozzájárult ahhoz, hogy az „ismeretlen József Attila” teljesebb képét megrajzolhassuk. Számomra különösen is újszerû volt, amit az Eszmélet és A Dunánál címû költemények kapcsán Bergson hatásáról megfogalmazott. Az említett, a tanulmányokhoz írt magyarázatokban Tverdota felhasználja az eddigi kutatások legjavát, miként Sárközy Péter is a kései versek értõ elemzésekor.5

A következõkben Szívós Mihály Válság és eszmélet címû tanulmányát idézem a költõ filozófiai fejlõdésének vázolásához.6 Az eddig közreadott tanulmányok és cikkek három téma körül csoportosulnak: egy irodalomesztétika kifejtése, ennek filozófiai megalapozása és a freudizmus összekapcsolása a marxizmussal. Van még egy negyedik téma is, „amely mint búvópatak olykor elõtûnik, majd újra és újra felszínre kerül, és összeköti az életmû legfontosabb részeit. Ez a negyedik téma az etika, mely eleinte a szükségesnek tartott erkölcsi megújhodás, késõbb pedig a freudizmussal való összefüggésében tematizálódik. A problémák teljes körû exponálása és a megoldások együttese elsõsorban az Eszmélet c. mûvében található, amely az életmû fókuszpontja.” (60)

József Attila egyetemi tanulmányai során (három országban négy egyetemen) elõször erkölcsfilozófiát hallgatott: Bartók György erõsen protestáns szellemben tárgyalta, pl. a kanti etikát, és fõleg Fichtére helyezte a hangsúlyt. Max Weber-olvasmányai a húszas évek végén a lutheri eszméket még elmélyítették. Erõs volt Ady hatása (kálvinizmusa) és Nietzsche befolyása. József Attila apja révén görögkeleti vallású volt. A gyermek Attila református és görögkeleti hittanoktatásban részesült. „E hatások után késõbb a katolicizmus szellemi miliõjéhez igen közel álló Bergson gyakorol rá mély és tartós befolyást, minthogy már kora ifjúságától voltaképpen felekezetközi nevelést kap, és ilyen hatások érik, azt mondhatjuk, hogy vallások és e vallások által implikált erkölcsi rendszerek keresztútján nõ fel. Mindez bizonyosan hozzájárul gyors szellemi fejlõdéséhez, és eszmélkedésének egyik döntõ faktora lesz.” (61)

József Attila már fiatalon olvasta és egész élete során nagyra értékelte Dosztojevszkij mûveit. Az orosz író regényeiben – fõleg a Karamazov testvérekben – nagyon érdekelték az erkölcsi és vallási viták, valamint a szegénységbõl fakadó bûnösség problémája. A Lázadó Krisztus címû elítélt versében érezhetõ a Dosztojevszkij-hatás. A görögkeleti vallásról pedig ezt írta 1928-as „önarcképe” záradékában:

A görögkeleti vallásban nyugalmat
nem lelt, csak papot –
országos volt a pusztulásban,
no de hát ne búsuljatok.

Ez azt jelzi, hogy e vallással való próbálkozás és az ahhoz fûzõdõ élmény jelentõs volt addigi vallásfilozófiai és etikai próbálkozásaiban.

1925–26-ban a bécsi egyetemen nehéz körülmények között tanult. Itt ismerkedett meg alaposabban a marxizmussal és Hegel filozófiájával. Lukács Györggyel is Bécsben találkozott, mély benyomást gyakorolt rá a még hegeliánus Lukács filozófiája, valamint a sok mozgalmi irodalom, forradalomelmélet. De József Attila már kezdetben kritikusan viszonyult a marxizmushoz, késõbb a marxi tanok egy részéhez is. 1927–28-ban a budapesti egyetemen újra filozófiát hallgatott. Pauler Ákos filozófiai rendszere a szintézist jelentette a keresõ költõ számára. Pauler etikája kanti hatásokat is mutat. Az esztétika iránt érdeklõdõ költõ Paulerból kiindulva bírálja a hegeliánus Croce esztétikáját, és (1928–29- ben) megfogalmazza saját esztétikai rendszerét. (63)

A két egyetemi szemeszter után – jórészt liberális baráti köre hatására7 – József Attila Bergson-tanulmányokba fog. „A Bergson-tanulmányok, miképpen Pauler mûveinek olvasása, a katolikus vallással kapcsolatot tartó filozófiák megismerését és egyúttal a protestáns filozófiai hagyományokkal való konfrontációt jelentik. A Kecskeméti fivérek révén megismerkedik Heidegger filozófiájával is. Általában az 1928-as év számára filozófiailag a sokirányú nyitást jelentette. József Attila 1928-ban fogott bele a freudista tanok alapos tanulmányozásába is.” (64)

Tverdota György is megmutatta8, hogy a Vágó Mártával szõtt szerelem idején (1928 körül) József Attila lelkesen olvassa Bergson Teremtõ fejlõdés címû mûvét. Bergson spiritualizmusa, az intuícióról vallott felfogása, valamint mûveinek Dienes Valéria által magyarra ültetett változata József Attila költõi szemléletében is nyomot hagyott. (Lásd Eszmélet. Dienes Valéria fordította a conscience-t eszmélettel.) A Dunánál címû (1936. május) ódaszerû költemény elemzésében Tverdota világosan kimutatta Bergson Anyag és emlékezet címû mûvének hatását, a megélt idõtartam és az emlékezés bergsoni szemléletét, a múlt-jelen-jövõ dialektikus kapcsolatát. Vágó Márta késõbbi emlékezése arról tanúskodik, hogy amikor újra közeli kapcsolatba kerültek (1935 õsze és 1937 nyara között), József Attila lelkesedése Bergson iránt akkor sem csökkent: „Szóval, hogy csodálatos költõi képek, természettudományi fantáziák és persze nemcsak fantáziák, tudása is óriási, ragyogó ötletek” – idézi Vágó Márta e töredezett mondatokban Attila akkor véleményét Bergsonról. A kortársak (pl. Ignotus Pál) tudatában voltak annak, hogy József Attila egyik fõ inspirálója Marx, Hegel, Freud mellett Bergson volt. Fejtõ Ferenc, Attila jó ismerõje (a Szép Szó szerkesztése idején fontos volt együttmûködésük), valamint Sík Sándor is 1940–4l-es egyetemi elõadásában felhívták a figyelmet a bergson-i befolyásra. Sík Sándort idézi Tverdota: „Vannak egész versei a legelvontabb dolgokról. . . De hogy milyen tömören tudja kifejezni, arra egy strófát legalább az Eszmélet címû versébõl – Minden egyes strófa egy külön kis vers. Voltaképp egy bergsoni gondolatot fejez ki: nem a világ van, hanem a folyamat.”9 Tverdota bõvebben elemzi az Eszmélet-ciklust újabb József Attila címû könyvében.10 Szerinte az Eszmélet a „harmincas évek elsõ felében kibontakozó költõi világkép összegezése”.

Mielõtt továbbmennénk a világnézeti fejlõdés vázolásában, egy kis kitérõt tennék a Bergson-hatásról. Közismert, hogy a XIX–XX. század fordulóján elindult franciaországi konvertitasorozat egyik fõ ihletõje H. Bergson zsidó filozófus volt, aki egészen közel került a katolicizmushoz,11 de a kezdõdõ zsidóüldözés miatt – hogy zsidó testvéreivel sorsközösséget vállaljon – nem vette fel a keresztséget. Bergson döntõ hatást gyakorolt a költõ Péguyre, aki a Maritain házaspárt elvitte a filozófus elõadásaira; Bergson megtérésük elindítója lett. Ugyanígy a magyar Dienes Valéria is a Bergson-órákra vezette vissza egyházba való 1922-es visszatérése kezdetét. De a Maritain házaspár meudoni baráti körének számtalan író, mûvész, gondolkodó tagja is valamiképpen Bergson-tanítványnak tartotta magát.12

Bergson Az erkölcs és a vallás két forrása címû könyvének megjelenését – „a várva várt könyvet” – Babits Mihály 1933-ban nagy lelkesedéssel ismertette. Babits már 1910-ben a Teremtõ fejlõdés alapján kiváló összegezést írt Bergson filozófiájáról. Ezt a tanulmányt Dienes Valéria visszafordította franciára, és megmutatta a mesternek, aki eszmevilága egyik legjobb összefoglalásának tartotta. Geiger Valéria, Babits gyermekkori játszótársa, akivel késõbb is baráti kapcsolatban állt, Bergson legtöbb mûvét magyarra fordította. Pár évvel ezelõtt Dienes Valéria hagyatékában megtaláltam a Deux sources fordítását is, és 2002-ben megjelentettem egy kísérõ tanulmányommal a Szent István Társulatnál.13 József Attila minden bizonnyal olvasta a Nyugatban Babits tanulmányát. József Attila könyvtárában14 nem szerepel a Deux sources, csupán a Teremtõ fejlõdés francia nyelven.

Visszatérve a konvertitákra: Németh Andor, József Attila barátja és egyik legjobb ismerõje, maga is konvertita, bizonyára beszélt Attilának a francia megtérésekrõl, amelyek 1906-ban Adyt is megérintették. Vezér Erzsébet írja: „Ekkor érinti meg az a szellemi atmoszféra is, melyben az antiklerikalizmus politikai gyõzelme ellenére is valamiféle új misztika, lázas istenkeresés érlelõdik.” Ady, Párizsból hazatérve, elõször írja le Isten nevét egyik versében (Sötét vizek partján)15. Ismeretes, hogy Ady József Attila egyik legfõbb költõmestere volt.

József Attila és Németh Andor kapcsolatával behatóan foglalkozott Tverdota György16. Németh Andor beszámol József Attila költészetének francia hatásairól (szürrealizmus, Valéry-féle „tiszta költészet” stb.). Sokat vitatkoztak esztétikai kérdésekrõl, miután József Attila 1927 augusztusában visszatért Párizsból. Akkoriban a polgári értelmiségiek köre – Hatvany Lajos, Ignotus Pál, Vágó Márta és Németh Andor – hatott a költõre. Majd a „falukutatók” felé fordult: 1929-ben a Bartha Miklós Társaság aktivistája lett, és abban tevékenykedett 1930 októberéig. (Fejtõ szerint ez alatt az idõszak alatt elsõsorban Bergson filozófiájának hatása alatt állt.) Majd ebbõl kilépve 1930-tól bekapcsolódott a munkásmozgalom és az illegális kommunista párt tevékenységébe. Ekkoriban a párt marxizmusát képviselte, sok elõadást tartott a marxista filozófiáról munkások számára. A költõ ebben az idõben intenzíven tanulmányozta Hegel mûveit; hegeliánus vonzalma, majd Freud és a marxizmus összeházasítási kísérlete és etikai tanulmányai eltávolították a pártideológiától. Bírálta a korabeli marxista filozófia néhány tételét. Egyéniség és valóság (1932) címû tanulmánya a hegeli–marxi rendszer sajátos ötvözete. Az egyén és társadalom kapcsolatának filozófiai és lírai feldolgozása A Dunánál címû nagy költeménye. „A dolgozat centruma és talán legsikerültebb része a második, melyben az egyént Bergson nyomán társadalmi folyamatnak nyilvánítja.” (Szívós, 66) A marxista és marxi filozófia bírálatának utolsó fázisa a Hegel, Marx, Freud címû posztumusz tanulmánya. A marxizmus és freudizmus szempontjainak egyesítésekor az etikai dimenziót is beviszi a filozófiai elemzésbe; az etikai egyre jobban eltávolodik a marxizmustól.

A költõ kapcsolata 1933-ban megszakad az illegális kommunista mozgalommal, megszakad viszonya a kommunista Szántó Judittal is.

Fontos mozzanatok még: 1935-ben Barta Istvánnal való barátsága (erre visszatérek); 1934 végén jelenik meg Medvetánc címû gyûjteményes kötete; kezdõdik pszichoanalitikus kezelése (beleszeret Gyömrõi Editbe). 1936-ban a Szép Szó társszerkesztõje. Betegsége súlyosbodik; 1936 decemberében jelenik meg Nagyon fáj címû verseskötete; a következõ év elején ismerkedik meg Kozmutza Flórával (a késõbbi Illyés Gyulánéval); 1937 nyarán újabb krízis után a Siesta Szanatóriumban kezelik, majd Balatonszárszón él nõvéreinél 1937. december 3-ig, tragikus öngyilkosságáig.

József Attila Isten-élményre

Az életrajzi mozzanatok és a világnézeti fejlõdés vázolása hozzásegít bennünket József Attila költészetének jobb megértéséhez. Itt most az „istenes versek”-re koncentrálok, amelyek mintegy félszázra rúgnak, és amelyeket a kommunista idõkben általában kihagytak az oktatásból. E verseket újabban többféleképpen értelmezték, amint ez kitûnik Sárközy Péter összefoglalásából.17

Elöljáróban megjegyzem: Ha már egy költõ közzétette verseit, azok elkezdenek külön életet élni; maga az alkotó ki van szolgáltatva a különbözõ értelmezéseknek, pártos ideológiáknak vagy a rajongók „kultuszának”. Igyekszem most elkerülni minden belemagyarázást, tehát tárgyilagos „exegézisre” törekszem, mintegy párbeszédet folytatva az Isten-keresõ költõvel, elkerülve a leegyszerûsítést is.

Mint említettem, Sík Sándor úttörõ volt József Attila Isten-élményének boncolgatásában; de az újabb kutatások tükrében némileg árnyalnunk kell intuícióit. Ha az 1922–25 közötti mintegy 25 istenes versre állnak is Sík meglátásai, az 1936–37-es „Istenhez kiáltó” versekben a bûntudat és a reménytelenség tragikusabbá teszi a költõ életérzését.

Az elsõ periódusban a költõ Isten-élménye szelídebb, gyermekibb, ezekben a szeretet után sóvárgó árva panaszát halljuk. A sanyarú sora, a társtalanság, majd késõbb a betegség állandó nyugtalansággal kínozzák. Az élet értelmét keresve Istenhez, a teremtõ Hatalomhoz fordul:

Láttam, uram, a hegyeidet
S oly kicsike vagyok én
Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló
Hogy a küszöbödre ülhessek, Uram.
Oda tenném a szívemet,
De apró szívem hogy tetszene néked?. . .

Így kezdõdik az egyik Isten címû verse. Valami Szent Ferenc-i meghittség és béke árad ebbõl a „kozmikus” versbõl, bár távol áll a Hegyi Beszéd Jézusának szellemétõl, aki szerint Isten gondviselõ Atyánk.

Roppant hegyeid dobogásában
Elvész õ gyenge dadogása.
Mért nem tudom hát sokkal szebben?
Mint a hegyek és mint a füvek!
Szívükben szép zöld tüzek égnek,
Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak,
                                        ha esteledik
S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban
Ott állsz az útjuk végén –
Meg nem zavarlak, én Uram
Elnézel kis virágaink fölött.


Ez az Isten-kép meghitt; a hatalmas Isten közel van, és mégis távoli; a költõ úgy érzi, hogy mégsem törõdik gyermekeivel, akikrõl Jézus azt mondotta, hogy fontosabbak az Atyának, mint a mezõk liliomai és az ég madarai. A gyermeki hang több más korábbi (1925-ös) versében is kifejezést talál, pl. az Isten, és az Istenem (1934-ben módosított) versekben és változataikban:

Hogyha golyóznak a gyerekek,
az isten köztük ott ténfereg. . .

        (Isten)

Dolgaim elõl rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked. . .

               (Istenem)

Az Isten változatainak tartalma és csattanója is változik: Az I.-é  azonos:

Most már tudom õt mindenképpen,
minden dolgában tetten értem.
S tudom is, miért szeret engem –
tetten értem az én szívemben.

            II.

S ha velünk mégis találkozik,
Isten sohasem csodálkozik.

            III.

Te az én szívemet elkérnéd
S én hosszan, sok szépet mesélnék.



A IV. a boltba futó fiúról szól, aki alkudozik az árun:

Aztán, hogy Néki odaadnám,
Jó kedvét meglátnám az arcán,
Szeme csillogna, megköszönné,
Mást nem is küldene a boltba többé.


Úgy tûnik, itt az apa után sóvárgó kisfiú szólal meg. 1922 nyaráról való Csöndes estéli zsoltár valóban zsoltárihletésû verse a határtalan birodalommal rendelkezõ hatalmas Istenhez szól, akirõl nem tudja, hogy meghallja-e szavát:

Érzem, hogy szeretek, de nem tudom,
kinek a száját fogja megégetni szám

                                     [. . .]

Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Gyermekies és népies a jól ismert, csodálatos Betlehemi királyok.

Sík Sándor szerint a gyermekes hang végighúzódik József Attila egész költészetén. Idézi egyik legutolsó versét:

Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva.

                                         [. . .]

Tudod, szivem mily kisgyerek
ne viszonozd a tagadásom;
ne vakítsd meg a lelkemet,
néha engedd, hogy mennybe lásson.

            (Nem emel föl)

Újabb kutatók azonban megkérdõjelezték Sík nézetét, aki folyamatosnak, az egész mûvet átszövõnek mondotta az istenélményt.18 A késõi versekben ugyanis egyre erõsödik a negatív szemlélet, a hiány, az üresség, a semmi eszméje, és az istenes verseket is átszövi az erõsödõ bûntudat (a költõ betegségének elhatalmasodásával). Tamás Attila megmutatja, hogyan jut el a költõ az „Úr”-tól az „Ûr”-ig.19 Az 1935–37-es szakasz elõtt bizonyos panteista ízû és profán hangvételû versekben szerepel „isten”, és egyre erõsödik tagadása, illetve majd az „istenteremtés” vágya, az anyakomplexus és a bûntudat. Lássuk mindezt részletesebben.

József Attila kései verseinek Isten-keresése és a Nagyon fáj bûnversei közötti összefüggést meggyõzõen magyarázza Sárközy Péter20 Lengyel András tanulmánya alapján21. A bûn, Én nem tudtam, Mikor gyermek címû verseiben a bûntudat, a bûntõl való szabadulás és a bûnbocsánat vágya kap kifejezést. A kafkai reminiszcenciák és az analízis folytán feléledõ Ödipusz-komplexus meg a Mama siratása összevegyül. A költõ társ után, illetve megbocsátó Valaki után sóvárog: szüksége van Istenre, mert önmagát nem tudja feloldozni. „A bûn kétségtelen”, állapítja meg. (Vö. F. Kafka: A per) Gyerekkorában úgy hallgatta, „mint mesét, a bûnrõl szóló tanítást”:

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség
barlangja szívem. . .

Most már tudom. E rebbentõ igazság
nagy fényében az eredendõ gazság
szivemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:
bár lennétek ily bûnösök mindnyájan,
hogy ne maradjak egész egyedül.

                    (Én nem tudtam)

Lengyel nyomán Sárközy itt „fordulatot” lát: a hívõ katolikus Barta Istvánnal folytatott eszmecsere rádöbbenti József Attilát arra, hogy az analízis nem tudja megszabadítani a bûntudattól, csak Isten tudja megbocsátani a bûnöket. A költõben feléled a gyermekkori hittan tanítása is. Továbbá Lengyel szerint a katolikus tanítás tükrözõdik a Szép Szó 1936. áprilisi számában megjelent „szerkesztõi üzenetben”, ahol József Attila többek között ezeket írja: „. . . én hiszek az eredendõ bûnben, és ezért vagyok híve a tudományos szocializmusnak. . .” Majd elmondja, hogy kétfajta bûn van: az egyik csak azért bûn, mert büntetés jár érte a földi hatalmasok részérõl; a másik az eredendõ bûn, a szeretet elleni bûn, amelyet elhomályosít a büntetéstõl való félelem. De a betegség és az analízis elõrehaladtával  elhalványul ez az ideiglenes hatás.


A bûn–bûntudat–szorongás élményében – részben a pszichoanalízis, részben a Kafka-hatás és a katolikusok által vallott õsbûn eszméje révén – felidézett Isten már távoli, már nem éri tetten õt a szívében.

Boldog hazug, kinek van istene,
ki rettenetes, de maga a jóság;
kinek sebet kap reszketõ keze,
ha leszakítja a tilalmas rózsát.

. . . Én nem leltem szívemben, sem az égben
s e halott fényû istentelenségben
szívdobogással ringatom magam. . .


Késõbb egy töredékváltozatban így ismétlõdik meg: „Óh, hittem volna inkább, hogy van isten. . .” Van Isten, nincs Isten? Részben az Ady-féle „hiszek hitetlenül Istenben” magatartása ez. Vagy talán tragikusabb. Megmaradt a sóvárgás az Isten után; talán még hazug illúzió árán is örülne, ha érezné, hogy „pihen rajta a mindenség szeme”. Isten most már nem mutatkozik a mindenség középpontjában álló Úrnak, a világban jelenlevõnek, mint a Kozmosz énekében. A Bukj fel az árból költõje (1937. március) már a „semmi sodrától” szorong:

Bukj föl az árból hirtelen,
ne rántson el a semmi sodra. . .

Németh G. Béla elemzései22 rámutattak arra, hogy az utolsó nagy versekben „kimondva vagy közvetetten ott van az abszolút ûr érzetével és korrelatív párjával az abszolút teljesség vágyával, a Semmibe hullás rettenetével és a makulátlan teljességû Értelembe vagy Szeretetbe vagy és végül a mindent elrendezõ Istenbe menekülés nosztalgiájával való küzdelem.”

De a Bukj föl az árból címû, mindent összefoglaló vers elemzésének egy szempontjával nem értek egyet Németh G. Bélával: az „emberarcú” nem az Isten hiányával szembenézõ költõre, hanem az Istenre vonatkozik, akinek hiányát érzi.

Ijessz meg engem, istenem,
szükségem van a haragodra.
Bukj föl az árból hirtelen,
ne rántson el a semmi sodra.

                 [. . .]

Meghalni lélekzetemet
fojtom vissza, ha nem versz bottal,
és úgy nézek farkasszemet,
emberarcú, a hiányoddal!

                (Bukj föl az árból)

Az Isten hiányának érzése, a sóvárgás az Isten után lehet hiteles istenélmény. Az ûr, a semmi érzését megtapasztalták a keresztény misztikusok is. A hinni akarás pl. Kis Szent Teréznél vagy Unamunónál, a „spanyol Kierkegaard”-nál is megfigyelhetõ: lehet kezdeti kegyelem. Unamuno ezt írta a Tragikus életérzésben:

„Hébe-hóba közvetlenül is érezzük az Istent, különösen a szellemi fuldoklás pillanataiban. Ez az érzés – jól figyeljük meg, mert ebben van ennek az érzésnek minden tragikuma és az egész tragikus életérzés – az Istenre való éhezés, Isten hiányának érzése. Elõször is akkor hiszünk Istenben, ha (. . .) azt akarjuk, hogy legyen Isten, és képtelenek vagyunk õnélküle élni.”23 Azt hiszem, ez jó kommentár József Attila verséhez is.

Az utolsó versekben visszatérõ Mama alakja, az istenkeresõ versek és a Flóra-versek (a szerelem megváltó reménye) azonos érzésbõl születtek – állapította meg Sárközy.24 „Szükség lett volna valamelyikükre, hagy meg tudjon kapaszkodni az életben.” „Az Eszmélettõl kezdve szinte minden versében elejtett öntudatlan elszólások tanúskodnak, hogy a költõ lelkében és képzeletében egyre élõbb lesz a Mama”. (Elégia, A bûn, Emberiség, Szonett, Biztató, Gyermekké tettél.) „A Kései sirató zárja le az édesanyja alakját felidézõ Mama-versek sorát, melyet 1934 õszén a Mama kezdett meg.” A Szabad-ötletek jegyzékében pedig már megszólal a halott anya. A Kései sirató remek elemzése után Sárközy így következtet az összegzõ versrõl: Tudatosság és ösztönösség egységben marad a versben. „Õrületekig fokozódó indulatoktól a legcsendesebb hangzásokig mindent egy versben kapunk, és a vers egysége egy pillanatra sem borul fel.”25

Végül idézem József Attila talán utolsó töredékét:

Édesanyám, egyetlen, drága,
te szûzesség kinyílt virága
önnön fájdalmad boldogsága.

Istent alkotok (szívem szenved)
hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,
hogy jó legyek s utánad menjek!


Tamás A. ezt így kommentálja:26 „A költõ azért teremt magának mennyet, hogy valamiképpen hinni tudjon abban: találkozhat még valahol anyja alakjával. Akár tudatosan is vallja tehát a »teremtés«-t, a képzelet-szülte alakban hivés lelkiállapotát:

hogy valljalak, tagadjalak,
segíts meg mindkét szükségemben.”

A Németh G. Béla által »kétségbeesetten istenteremtõ könyörgés«-ként jellemzett sorok Beney Zsuzsa találó szavai szerint »a tiszta hit – pontosabban: a tiszta sóvárgás – állapotából addig a paradoxonig (ti. vezetnek), melyben Isten léte oly mértékben válik a költõ pszichéjének kivetített képévé, hogy önálló feltételezése ebben a fogalmazási rendszerben – az adott költõi nyelven – abszurditás«. Vágó Márta emlékezése szerint – folytatja Tamás – József Attila az idézett Nem emel föl megmutatásakor dacosan és kihívóan magyarázta, hogy Istenre megint szüksége van verseiben, hiába »épült le« az analízisben. »A verset óriási teljesítménynek érezte.«”

Nem emel föl már senki sem,
belenehezültem a sárba.

Fogadj fiadnak, Istenem,
hogy ne legyek kegyetlen árva. . .

Sárközy – Melczer Tiborra hivatkozva – megjegyzi, hogy József Attila egyes kései verseiben kivehetõ a zsoltárok hangja. Csakugyan a 69. zsoltárra emlékeztet ez a nagy költemény (régi protestáns fordításban):

Úr Isten, segíts és tarts meg engem,
Mert a vizek szintin lelkemig érnek,
Középin vagyok az sáros mélységnek,
Kiben csaknem elsüllyed én fejem.”

* * *

József Attila Isten-élménye élete bizonyos szakaszaiban hiteles, õszinte és intenzív volt. Ezt aligha lehet kétségbe vonni. Hogy Isten-képe sokszor maga teremtette: vágyainak, bûntudattól szorongó énjének kivetítése, ez is szembeötlõ. Nem csoda, ha ezt a félelmetes Hatalmat, „rettenetes Urat” tagadta is. Megtapasztalta volt professzora, Pauler Ákos híres mondásának igazságát: „A filozófia és az emberi élet: Isten-keresés.” A végtelen vágya, a Teljesség igénye, a földön sohasem birtokolt teljes Igazság nosztalgiája mozgatja a nyugtalan emberi szívet. A modern istenkeresõk mind megtapasztalták ezt az ágostoni nyugtalanságot: a nagy konvertiták, Claudeltõl Jacques Rivière-en át Mauriacig, vagy akár a bergsonista Dienes Valériáig.

Igaza van J.-F. Six francia író papnak: „A hit és a hitetlenség nem egy formulában fejezõdik ki, hanem a szívben. . . Annál, aki ateistának vagy agnosztikusnak vallja magát, meglehet még egy bizonyos becsületesség, hogy elismerje: az ember számára Isten »olyan óceán, amely számára nincs se bárkánk, se vitorlánk«, amint Littré mondotta.” A misztikus Keresztes Szent János a hitet szeretettapasztalatként írja le. A hit nem látás; ez csak odaát lesz osztályrészünk. Aki szeret (a misztikus Jegyes), a szeretett személy jelenlétét a távollét módozataiban éli meg. Vagyis: a hiány, az ûr kimutat magából a hiányzó, a sajgó fájdalmat okozó Kedves felé: tudja, hogy Õ létezik, szerelme nem illúzió, de a hiány miatt gyötrõdik. A szerelmes kész a halálra, pokolra is, ha ezen át jut el a szeretett lényhez 27.

Talán József Attila Isten-képe azért volt gyerekesen kezdetleges, mert – folytonos kitaszítottsága, árvasága miatt – nem tapasztalta meg azt, hogy Isten Szeretet, megbocsátó Irgalom. Nem tudott hinni Isten atyai emberszeretetében, amelyet Jézus nyilatkoztatott ki és közölt velünk, hívõkkel. Talán. . . De csak Isten lát a szívekbe. Nem is mi keressük Istent, hanem Õ keres minket: állandóan mûködik szívünkben a belénk árasztott szeretet révén. Ha kitárulunk neki, „tetten érthetjük szívünkben”. Ritka pillanatokban ez megadatott József Attilának is. Különösen a szerelemben (Vágó Mártának írt levelei is tanúskodnak róla) sejtette ezt meg. Egyik korai versét idézem befejezésül:

Tiszta vagyok, azért vagyok,
mert szeretlek,
látom én az istent, amint
szivét adja a szivednek.

Hogy tebenned jött most elém,
azt is látom –

Õ az én örök szerelmem
s a halálom. . .

(Bibliai, 1925)

Jegyzetek

1 „Miért fáj ma is”. Az ismeretlen József Attila. (Szerk. Horváth Iván és Tverdota György), Balassi, Bp. 1992. – A Dunánál. (szerk. Tasi József) Petõfi Irodalmi Múzeum, Bp. 1995. Vö. Távlatok 1994, 458–459 és 1996, 790–793.

2 Lásd fõleg Tamás Attila: „Az »Úr«-tól az »Ûr«-ig”, in: „A Dunánál” 77–83; Sárközy Péter: „Kiterítenek úgyis”. Argumentum, Bp. 1996, 107–113. – Sík S.: „József Attila Isten-élménye.” in: Vigilia, 1948.

3 József Attila: Tanulmányok és cikkek 1923–1930. I. Szövegek. (Horváth Iván és mások gondozásában.) II. Magyarázatok. Tverdota György, A két kötet az Osiris kiadásában, Bp. 1995.

4 Tverdota György: Ihlet és eszmélet. József Attila, a teremtõ gondolkodás költõje. Gondolat, Bp. 1987. – Ugyanõ: József Attila. Korona, Bp. 1999.

5 H. Bergsonról és Dienes Valériáról lásd Dienes Valéria önmagáról. Szerk. és a bevezetõ tanulmányt írta: Szabó Ferenc. Agapé, Szeged 2004.

6 A tanulmány „A Dunánál” címû kötetben, 59–76.

7 Agárdi Péter: „József Attila és liberális barátai”, „A Dunánál”, 158–168.

8 Ihlet és eszmélet, 308kk. – „A múltat be kell vallani”,  A Dunánál, 21–28.

9 Uo. 312–313.

10 József Attila, 99–139.

11 Vö. Szabó Ferenc: „Bergson útja az evangéliumok Krisztusa felé” in: Vigilia, 1985/1 = Lélekben és igazságban, Róma 1986, 225–240.

12 Raïssa Maritain: Nagy barátságok, Szent István Társulat, Bp. 1986.

13 Henri Bergson: Az erkölcs és a vallás két forrása. Ford. Dienes Valéria. Szent István Társulat, Bp. 2002. A Bevezetõben Dienes V. tanulmánya Bergsonról, az Utószóban bemutattam Bergson lelki útját a Két forrásig. – Babits a Nyugat 1933. márc. 16-i számában ismertette a könyvet. „Az elsõk közt voltam, akik nevét Magyarországon leírták. Azóta ez a név kiirthatatlanul beivódott az európai köztudatba. S nem is annyira maga a név, mint a bergsoni gondolkodás. . . A hosszú attente után végre itt van kezemben a könyv, mely Bergson filozófiai mûvét az erkölcsi és isteni problémák végiggondolásával betetõzi.” Babits az ápr. 10-i számában még bõvebben elemzi ezt a könyvet, amellyel a zsidó filozófus – a keresztény misztikusokat is tanulmányozva – eljut a Szeretet-Istenhez.

14 Tasi József: József Attila könyvtára. Ecriture Kiadó, Bp. 1946.

15 Vezér Erzsébet: „Ady Endre” („Arcok és vallomások”) Szépirodalmi, Bp. 1968. vö. Szabó F.: „Ady Endre.” in: „Csillag után”, Távlatok, Bp. 1995, 19–28.

16 Ihlet és eszmélet, 182kk. – Lásd még egy újabb konferencia anyagát: A kékpúpúteve hátán. Németh Andor idézése. Új Világ, 2004. Ebben (157–167) Szabó F. tanulmánya: „André Gide köre, ahogy Németh Andor látta.” Feldolgoztam Németh A. félbemaradt tanulmányát, amely a Gide és Claudel között ingadozó Jacques Rivière konverziójáról szól. Németh Andor, aki maga is konvertita volt, személyes élmények miatt is érdeklõdött Rivière iránt. Egyébként megírta (még kiadatlan) a szintén konvertita Jakob Libermann, a XIX. századi afrikai misszionárius és rendalapító élettörténetét is.

17 „Kiterítenek úgyis”, 107–113.

18 Tamás A. és Beney Zs. in: „A Dunánál”, 78 és Sárközy 108.

19 I. h. 77kk.

20 Sárközy,110–113.

21 Jelenkor, 1995. április.20 Tamás, i. h. 79.

22 Új Írás.

23 M. Unamunóról bõvebben Szabó F.: Napfogyatkozás, 1991, 263–280.

24 Uo. Sárközy, 116.

25 Uo. 127.

26 I. h. 80–81.

27 Lásd Szabó F.: „Keresztes Szent János jegyesi misztikája” in: Szomjúság-forrás, Róma 1989, 134.