E SZÁMUNK ELÉ

AZ EGYHÁZ EURÓPÁBAN

Az 1999-es második európai szinódus gyümölcseként megjelent, Ecclesia in Europa kezdetû apostoli buzdításban II. János Pál pápa – a földrész fõpásztorainak ajánlásait figyelembe véve – leírja Európa vallási helyzetét, és irányelveket ad a földrész új evangelizálásához. Az Egyházban élõ Jézus Krisztus a remény forrása Európa számára, Õhozzá kell visszatérni; az Õ misztériumát, örömhírét kell hirdetni együtt a többi kereszténnyel, dialógusban a többi vallással; a remény evangéliumát kell ünnepelni és szolgálni szeretetben. A buzdítás utolsó fejezetének címe: „A remény evangéliuma egy új Európának.” Itt szól a szentatya Európa spirituális hivatásáról és az egyesülõ Európa építésérõl. Pápasága negyedszázada során gyakran beszélt Európa keresztény gyökereirõl, keresztény identitásáról és az új evangelizálás sürgetõ szükségérõl, pl. Compostelában, Ravennában, Bécsben, Strasbourg-ban. . .

Híres a spanyol Santiago de Compostelában elhangzott üzenete (1982): „. . . Én, János Pál (. . .) Péter utóda a római székben (. . .), én, Róma püspöke és az egyetemes egyház pásztora, innen Santiago de Compostelából a szeretet kiáltását küldöm feléd, vén Európa: találd meg önmagadat, légy önmagad! Fedezd fel eredetedet, éleszd fel gyökereidet! Éld meg újra az igazi értékeket, amelyek dicsõségessé tették történetedet, és jótékony hatással voltak más földrészekre!”

Egy 1989-ben megjelent gyûjtõkötet (Centurion, Párizs), amely éppen az egyesülõ Európa kereszténységével foglalkozik, ezt a címet viseli: A compostelai álom. A keresztény Európa restaurációja felé tartunk? Az alcím kérdõjele jelzi, hogy a kötet meglehetõsen kritikus tanulmányai nem tartották reálisnak II. János Pál „álmát”. (Késõbb voltak, akik „lázálomról” beszéltek!) A valóság még sokkal sötétebb, mint a nyolcvanas évek végén volt. A földrész szekularizációja (szekularizmusa) félelmetesen fokozódott; a gyakorlati materializmus, az erkölcsi értékek devalvációja, a papi és szerzetesi hivatások csökkenése igen nehéz helyzetet teremt az új evangelizálásnak; a zsinati megújulást nehezítik az egyházon belüli integrista erõk, a túlságos római centralizmus a helyi egyházak szabadabb mûködése kárára, a hivatalos teológia merevsége az új problémákkal szemben. És mégis, az apostoli buzdítás szerint, a remény evangéliumát kell hirdetni az új Európának!  Az átalakulási folyamatban a földrésznek újra meg kell találnia a maga identitását, „kreatív hûséggel kell fölismernie és újra visszaszereznie azokat az alapvetõ értékeket, amelyek megszerzésében a kereszténységnek meghatározó része volt. Ezek: az emberi személy transzcendens méltóságának elismerése; az értelem, a szabadság, a demokrácia; a jogállam s a politika és a vallás közötti különbség értéke. – Az Európai Unió bõvül, hosszabb-rövidebb idõ alatt részt kell benne vennie mindazon népeknek, melyek ugyanannak az alapvetõ örökségnek a birtokosai. Kívánatos, hogy e bõvülés mindenki tiszteletben tartásával történjék, megbecsülve a történelmi és kulturális sajátosságokat, a nemzeti identitást, az újonnan érkezõ tagok hozományát, és komolyabban érvényesítve a szubszidiaritás és a szolidaritás elveit.” (109–110.)

Az új evangelizálásnak – J. Delumeau történész szerint – számolnia kell az európai modern szellemiség három fõ összetevõjével: 1) Európa zsidó–keresztény gyökereivel; 2) az utolsó három század tudományos és technikai vívmányaival; 3) a pluralista demokrácia tapasztalatával. Nem lehet eleve visszautasítani „a materialista, individualista és szcientista társadalmat, amelyet Isten a kezünk ügyébe helyez”, nem menekülhetünk el korunkból; itt és most kell tanúskodnunk Krisztusról, és hirdetni az örömhírt, párbeszédet folytatva ezzel a modern világgal; újragondolva keresztény hitünket; segítve a pluralista demokrácia kibontakozását.

Most, amikor (május elsején) hazánk is tagja lett az Európai Uniónak (a választások arra az idõre esnek, amikor e számunk már nyomdában lesz), el kell gondolkodnunk az említett feltételekrõl. E számunkban néhány írás/eszmélõdés elemeket szolgáltat a reflexióhoz. P. Nemeshegyi – Alszeghy Zoltán egyik tanulmányára reflektálva – a megújuló teológia és a zsinati korszerûsödés, fõleg a vallásokkal folytatandó párbeszéd szempontjaira világít rá. K. Rahner és Y. Congar születésének centenáriuma alkalmából a zsinati fordulat két szereplõjének alakját idézzük fel. G. Fessard történelemfilozófiája leleplezi a modern totalitarizmusok embertelenségét, és rámutat arra, hogy egyedül Krisztus a kiengesztelõdés és a béke szerzõje; „nincs többé zsidó vagy pogány, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nõ, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztusban.” (Gal 3,28) P. Nemesszeghy a természettudomány és a vallásos hit párbeszédére hívja fel a figyelmet. R. Schuman, „Európa atyja” alakjának felidézésével azt mutatjuk meg, hogy milyen szellemben fogant az egyesült Európa eszméje.