MAGYAR KÉRDÉSEK




Hölvényi György

APOR VILMOS, A POLITIKUS

    Elsõ olvasásra vagy hallásra talán meghökkentõ a fenti cím. A politika fogalmának messze vezetõ elemzése helyett elégedjünk meg Franz König bíboros szómagyarázatával: „Minden nyilvános cselekvés és mûködés a világban: politika.”

    Az Egyház küldetése, üdvtörténeti szerepe a megkeresztelt ember segítése a krisztusi úton. Az Egyház papjának feladata, kötelessége a testbõl és lélekbõl álló emberrel való törõdés, gondoskodás vándorlásának útján.

    Így volt Boldog Apor Vilmos vértanú püspök a cselekvõ szeretet embere. Papi hivatását mindenkor lelkipásztorként, plébánosként, a nép papjaként kívánta megélni. Özvegy édesanyja a sokgyermekes családban szeretettel rávezette az egymásra figyelés gyakorlatára. A hosszú kollégiumi évek során megtanulta mások világának tudomásulvételét.

    Elsõ világháborús évek és a háború utáni évtizedek  

    Az 1915-ben szentelt Apor Vilmosnak a háborús esztendõk szociális gondjai alkalmat adtak arra, hogy az innsbrucki évek elméleti ismereteit mindennapi gyakorlattá váltsa. A megpróbáltatások, a váratlan változások egyre több áldozatot követeltek a hívektõl, a rábízottaktól. Csonka családok, hadiözvegyek, hadiárvák, fiukat gyászoló családok, a hadi események miatt otthonaik elhagyására kényszerített menekültek. . . Az együtt érzõ pap figyelme, törõdése túlterjedt a templom falain. Emberközelsége a lakosságban bizalmat ébresztett, Apor Vilmost pedig a hivataloknál történõ közbenjárásra bátorította. Ezek voltak a politikus Apor Vilmos elsõ lépései az emberek érdekében. A szeretetbõl eredõ szolidaritás megtalálta az együttes cselekvés addig ismeretlen útját a karitász és az igazságosság jegyében.

    Apor Vilmos vallotta, hogy a szeretet nem pótolhatja, még letisztultabb formájában sem, a köteles igazságosságot. Irgalmas cselekedetekkel egyetlen szociális kérdés sem oldható meg; de az erkölcsös társadalom megvalósulásához szükség van a szeretetre. A leglelkiismeretesebben kimért igazságosság sem képes szíveket egyesíteni, lelkeket összekapcsolni. A szeretetnek ki kell egészítenie az igazságosságot. A társadalom tovább nem odázható megújulása keresztény szellemben csak akkor történhet, ha érezhetõvé válik a szeretet áramlása.

    A gyulai plébános tevékenységének biztonsága, egyértelmûsége és következetessége folyamatosan hatott a város közéletében. Nem a magyarázkodás, hanem az egyértelmûség jellemezte a politikában. Tekintete sohasem korlátozódott emberekre, hanem kiterjedt az igazságra is. Az igazságot nem vélte maga vagy Egyháza privilégiumának. Ezért amikor a közjó érdekében szót emelt, számított másvallásúak és más világnézetûek megértésére. Minden emberért érzett felelõsséggel mind karitatív, mind szociális gondok megoldásában bizalommal és eredményesen fogott össze másvallásúakkal, de még más világnézetûekkel is. A várostörténészek büszkén emlékeznek arra, hogy Apor Vilmos a Gyulai Földmunkások Vállalkozó Szövetkezetének megindítója és támogatója volt.

    Városában, megyéjében Apor Vilmos sohasem akarta magányosan végezni azt a politizálást, amelyet természetesen életjobbító elvek irányítottak. Nagy és érdekes kérdés: kikkel állt lelki, szellemi közösségben a katolikus többségû Magyarországon a húszas években és a harmincas évek elsõ felében?

    Prohászka Ottokár püspök sok évtizedes ébresztõ munkája a társadalmi igazságosság területén talált legkevésbé visszhangra. A politikai hatalomra befolyással bíró egyházak érzéketlensége, vaksága fölött egyfelõl ítéletet mondott a történelem, másrészt a krisztusi tanítást tolmácsoló pápai szociális körlevelek sora. Ma már ki ne érezné lelkesen vagy keserûen a szeretet, a szolgálat jegyében megmutatkozó Egyház egyre erõteljesebb és messze hallatszó szavát a jogi paragrafusokkal szemben?

    Alföldi katolikus nagygyûlés

    Apor Vilmos gyulai plébános lelkipásztori munkássága országos elismertségének elsõ jele volt, hogy a III. alföldi katolikus nagygyûlés megrendezésére (1924. augusztus 15-étõl 17-éig) õt kérték fel. A megbecsülést bizonyította az akkori Magyarország két legnagyobb tekintélyû fõpapjának, Glattfelder Gyula csanádi és Prohászka Ottokár székesfehérvári püspöknek megjelenése.

    Apor Vilmos a nagygyûléssel kapcsolatban ezt írta: „Múlhatatlan kötelességünknek ismerjük, hogy katolikus hitünkben és világnézetünkben gyökerezõ meggyõzõdésünket az erkölcsi értékek iránt közönyös magyar társadalom életébe belevigyük.”

    A szakosztályok tárgysorozatai közül különösen a szociális szakosztály mutatja az Apor Vilmosra oly jellemzõ életközelséget, de még inkább a bátorságát, lényeglátását. A nagygyûlés szociális szakosztályának egyetlen témája volt: „a földkérdés.” És ez 1924-ben! Nem mellõzhetjük annak a tervezetnek idézését, amelyet tapasztalatai és kiérlelõdött meggyõzõdése alapján a gyulai plébános megfogalmazott.

    A III. alföldi katolikus nagygyûlés, ismerve a földmunkásság nagy értékét, valamint nyomasztó helyzetét, szükségesnek tartja, hogy az egész katolikus társadalom segítségére siessen, hogy a nemzeti életre oly fontos munkáját megtisztult lélekkel és gondtalanabb anyagi viszonyok között végezhesse. E célból:

    1. Elõmozdítani kíván oly katolikus jellegû társulatokat, melyek ezen népréteg vallásos és jóérzésû elemeit egy táborba tömörítsék, hitben és kultúrában felemeljék, s bajaikat közös alapon orvosolják.

    2. Segítségére kíván lenni szövetkezetek létesítésében, melyek szükségleteik beszerzését elõsegítsék.

    3. Az alföldi katolikus birtokosok és tõkések bevonásával részvénytársaságot alakít, ilyen létesítését szorgalmazza, mely a földmunkásságnak házépítésre olcsó hitellel, téli háziipar ûzésére nyersanyag beszerzésével s a feldolgozott háziipari cikkek értékesítésével segítségére siet.

    4. Végül felhívja az Alföld munkaadóit, hogy a náluk foglalkozásban levõ földmunkások valláserkölcsi védelmére fokozottabb figyelmet fordítsanak.

    Negyedszázada figyelemmel kísérte a világegyházban tapasztalható szellemi mozgásokat és lelki áramlatokat. Remélte és várta a hazai áttörést. Éppen ezért lelkesedéssel és fenntartás nélkül fogadta a Kerkai Jenõ jezsuita atya által kezdeményezett KALOT mozgalmat. Hamarosan a KALOT testvérmozgalmai is (KALÁSZ, EMSZO, KIOE) szövetségesüket látták Apor Vilmosban.

    Néhány politikailag nehéz év a gyõri püspökségben

    Báró dr. Apor Vilmos gyulai apátplébános XII. Pius pápa bizalmából gyõri megyéspüspök lett. 1941 tavaszán felszentelve nemcsak a püspöki karnak lett tagja, hanem a magyar Országgyûlés felsõházának is. Joggal hangsúlyozzák életrajzírói, hogy Apor Vilmos plébános lelkipásztori módszere, célkitûzése nem változott a püspöki méltóság elnyerése után sem.

    Békés vármegyében, Gyula városában közéleti állásfoglalásaiban és tevékenységében a lelkipásztor felelõsségtudata mozgatta. Kötelességének érezte, hogy kedvezõ életkörülmények biztosításával segítse a rábízottakat keresztény életük kibontakoztatásában. A politikus Apor Vilmos felelõsségtudata Gyõr megyéspüspökeként a kötelességek és lehetõségek arányában rendkívül felerõsödött. „Fõ célkitûzései közé tartozott a szociális kérdés megoldása, a munkáspasztoráció elõtérbe állítása és az egyházi nagybirtok felosztása” – írja Ternyák Csaba püspök. „Természetesen itt is a lelkipásztori szempontoknak volt elsõsége. Minden alkalmat megragadott arra, hogy munkatársaival találkozzék a tisztviselõktõl a munkáscsaládokig. Arra törekedett, hogy »udvara« a keresztény élet teljességét élje meg. Vallási életük középpontja legyen a szentmise. Az édesanyák munkavégzési idejét megrövidítette, hogy »szabad szombaton« elvégezhessék a hétvégi teendõket. Példás miserendet alakított ki a birtokon.”

    „A fennálló szabályok szerint a püspök halála után az örökösödési eljáráskor az állam és az egyház részesül elõnyben. Apor Vilmos az államkincstárnak befizetett jelentõs összeg fejében megváltja végrendelkezési jogát. Ettõl kezdve egyházmegyéjében a fõpásztor javadalmát annak minden tartozékával együtt a mindenkori püspök örökli, azzal a kikötéssel, hogy tartozik az ipartelepeken családi házakat építeni a munkásoknak, a szegény egyházközségeket pedig hozzásegíteni új templomok és plébániák létesítéséhez.”

    Boldog Apor Vilmos hõsi fokban erényes életének eléggé figyelemre nem méltatott helytállása úgynevezett közéleti, politikai ügyekben kimagasló volt nemzeti történelmünk rendkívül tragikus esztendeiben.

    Az országos közélet résztvevõje

    Apor Vilmos helyét a XX. századi magyar történelemben nagy vonalaiban már meghatározta az utóbbi évtized történetírása. Az egyháztörténet-írás késlekedése fájdalmas hiányérzetet ébreszt. Annál is inkább, mert a II. János Pál pápa által történt boldoggá avatás után a történetírók nem ismerhetnek úgynevezett „kényes kérdéseket”, mint például a bíboros hercegprímás, Serédi Jusztinián és a gyõri megyéspüspök véleménykülönbsége vagy a nagybirtok fenntartásának idõszerûtlensége.

    Apor Vilmos püspöksége idején, 1941 márciusa és 1944 márciusa között, hét alkalommal hívott össze püspökkari tanácskozást a hercegprímás. A prímási udvarban megfogalmazott jegyzõkönyvet idézve: „Báró Apor Vilmos püspök örül a kérdés szõnyegre hozatalának. A vidék nyugtalan, hogy az Actio Catholica nem foglalkozik a közélet ügyeivel. Ha elvi okokból szükséges, síkra kell szállnia és megszerveznie a teendõket.” (A magyar katolikus püspökkari tanácskozások története és jegyzõkönyvei 1919–1944 között, II. kötet, Aurora, München–Budapest 1992, 322. lap.) Továbbá: „A törvényjavaslatok igen sokszor érintik a katolikus érdekeket. Ezért szükségesnek látszik, hogy a felsõház ülésein az Egyháznak mindig kellõ számban legyenek képviselõi. Apor Vilmos püspök javaslatai szerint legegyszerûbben turnusok összeállításával történhetnék.” (363. lap.)

    1943-ban a nemzet jövõjéért felelõsséget érzõk, ki-ki a maga világnézete szerint, a világháború utáni idõkre, az újrakezdésre készültek. Bármennyire különböztek is elképzeléseik, abban megegyeztek: a múlt nem folytatható. Anélkül, hogy a politikatörténet kusza és messze vezetõ útjaira kalandoznánk, annyit meg lehet és meg kell állapítanunk, hogy a múlttal való szembenézés a különbözõ „oldalakon” erkölcsi erõt, valamint önigazolási kísérletek és szerepjátszások helyett lelkiismeret-vizsgálatot követelt.

    A „keresztény” jelzõvel ellátott pártok hitelességét nagymértékben kikezdte az úgynevezett „Horthy-korszak” kormányai iránti, különbözõ erejû lojalitásuk.

    Nem csupán az egyházi vezetõk, de a magukat katolikusnak valló társadalmi rétegek sem ismerték fel a Rerum novarum és a Quadragesimo anno pápai szociális körlevelek szellemében kezdeményezett és megerõsödött mozgalmak elviségükben és számszerûségükben is megmutatkozó jelentõségét. Apor Vilmost a mozgalmak szervezettségükben tájékozott tagjai a „maguk emberének” tekintették. Nem is tévedtek! Gyõr püspöke püspöktársai körében és a felsõház tanácskozásain egyaránt a KALOT-legények és a KIOE-fiatalok szemével figyelte a javaslatokat, a törvényhozást. De ami még ennél is fontosabb: közös hitük alapján velük tervezte a jövõt!

    1943. augusztus 26-án a gyõri püspökvárban Apor Vilmos meghívására titkos konferenciára jöttek össze azok a katolikus vezetõ személyiségek, akik azt vallották, hogy „az egyháznak modern szociális programmal a kezében kell az új demokratikus világban megjelenni. A konferencia elhatározta a katolikus szervezetek és mozgalmak egy föderációba való egyesítését Katolikus Szociális Népmozgalom néven. Ennek lelki vezetését és pártfogását Apor püspök vállalta.” (24. lap.) A mozgalom vezére, lelke Kerkai Jenõ atya volt. A konferencia összehívásáért, a mozgalom megalapításáért, az elkészült programért Apor püspök vállalta a magyar katolikus egyházat képviselõ Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás elõtt a felelõsséget.

    A program létrejötte Kovrig Béla professzor nevéhez fûzõdik. Érdemeinek sérelme nélkül feltételezhetjük, az akkori körülmények ismeretében, hogy számos, a legjobb érelemben vett „mozgalmi ember” véleményének, elgondolásának meghallgatásával készült. Tekintettel arra, hogy a mozgalomnak Apor Vilmos személye adott védettséget, felelõssége tudatában a püspök semmit sem engedett volna nyilvánosságra hozni, ami nem egyezett volna személyes véleményével, meggyõzõdésével. A mai társadalom címû mû Kerkai Jenõ atya és Apor Vilmos püspök elgondolásait is tükrözi.

    Epilógus

    Az 1944 márciusában bekövetkezett német megszállás az ország szuverenitásának elvesztését jelentette. A német megszállókat fenntartás nélkül kiszolgáló Sztójay-kormánynak zsidóellenes intézkedései mind a természetjoggal, mind a krisztusi tanítás emberképével, az emberrõl szóló tanításával szöges ellentétben álltak.

    Az az Apor Vilmos, aki lelkipásztorként, a nép papjaként 1915 óta mindenkor és mindenütt felemelte szavát az emberhez méltó családi élet megvalósításért és az emberi személyiség szabad kibontakozása érdekében, 1944-ben minden püspöktárásánál nyíltabban és egyértelmûbben kiállt a politikai hatalom eszközökben nem válogató birtokosaival szemben az ember szabadsága, az ember méltósága mellett, és végül az üldözöttek életének megmentéséért.

    Nem értett egyet az egyházi vezetés magatartásával. „Nem fogunk megállni a történelem elõtt, ha látszólagos egyetértésben és udvariassági viszonyban maradunk olyan kormánnyal, mely országszerte a legnagyobb kegyetlenséggel kínoz száz- meg százezer embert, megfosztja õket minden emberi joguktól, és asszisztál ahhoz, hogy õket rabszolgamunkára és halálra deportálják.”

    Közvetlen munkatársa, Cavallier József írja: „Az Isten-szeretése s hitének ereje akként lobogott benne, hogy egyáltalán nem tudta megérteni és elviselni, miként lehet a kereszténység alapvetõ kérdéseiben megalkudni vagy elsompolyogni.”

    Az akkor még meg nem fogalmazott Emberjogi Kiáltvány szinte minden pontjának érvényesítéséért harcolt Apor Vilmos, tettekkel hitelesített szavaival és írásaival. Méltán hirdették 1998 márciusában utcai plakátok egykori iskolavárosában, Innsbruckban: „Boldog Apor Vilmos, az emberi jogok harcosa.”






Hetényi Varga Károlyné Varga Borbála

HETÉNYI VARGA KÁROLY
ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Hetényi Varga Károly 1932. október 7-én született Hosszúhetényben. Elemi iskoláit szülõfalujában és Pécsváradon végezte. Édesapja bányában dolgozott, késõbb mint tiszthelyettes a pécsváradi hadkiegészítõ parancsnokság parancsnoka volt. Sok sváb származású fiatalembert mentett meg a Volksbundtól azzal, hogy behívatta a magyar hadseregbe. Innen is öröklõdött a másokon való segíteni akarás gondolata. Édesapja orosz hadifogságban hunyt el 1945 szeptemberében. Édesanyja községi szülésznõként dolgozott Hosszúhetényben. 10 éves korától – hajnali fél 5-kor kelve, hogy 8 órára beérjen – vonattal járt Pécsre a jezsuiták Pius Fõgimnáziumába. Innen 1949-ben, az államosítás után kicsapták, mert nem tapsolt Rákosinak, és nem írta alá a Mindszenty bíboros letartóztatását követelõ ívet. 1951-ben érettségizhet – egy jóindulatú igazgatónak köszönhetõen – a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban. Szándékát, hogy egyházi pályára lépjen, egy hosszantartó betegség (tüdõtébécé) meghiúsította. 1956-ban Pécsett a Pedagógiai Fõiskolán magyar-, majd késõbb némettanári oklevelet szerzett.     

Komlón a Gesztenyési Általános Iskolában kezdi tanári pályáját, ahol 1967. június 7-én a politikai rendõrség letartóztatja, lakásán házkutatást tart. A házkutatás során megtalálják Fernand Lelotte belga jezsuita Rabboni c. imakönyvének magyar fordítását. Ugyancsak kéziratban volt Inge Scholl A fehér rózsa c. könyvének magyar fordítása. Ez a könyv olyan fiataloknak az életét írja le, akik szembe mertek szállni a hitleri önkényuralommal, és ezért egy részük életével fizetett. Mindkét könyv kéziratát és egyéb veszélyes könyveket, leveleket magukkal vittek. A letartóztatás, a meghurcoltatás igazi oka azonban az volt: nem tudták elnézni, különösen nem egy kommunista bányavárosban, hogy egy pedagógus – családjával együtt – minden vasár- és ünnepnap Isten házába menjen. Még egy évet taníthat. 1968-ban hivatali elöljárói felszólítják, betegségére hivatkozva – jobb oldali fél tüdejét 1959-ben a tbc miatt eltávolították –, hogy vegye igénybe rokkantsági jogosultságát, és vonuljon nyugdíjba. Meg kellett válnia hivatásától, kedves tanítványaitól. Ettõl kezdve németóraadásból él, tartja el családját.

1960-ban megnõsül. Felesége Varga Borbála ápolónõ. Két fiuk van: Péter Pius (1961), Károly József (1962). Tizenegy unoka gyarapítja a családot.

Az egyházi ellenállás témakörét érintõ írásai 1968-tól jelennek meg az Új Emberben, a Vigiliában, késõbb a Keresztény Életben, az IGEN c. katolikus ifjúsági lapban, a pécsi Helyzetben, az Új Magyarországban és más lapokban. Néhány cikkét több külföldi lap is közli. Beszélgetés a Mesterrel címû, németbõl fordított imakönyve Bálint András álnéven jelenik meg Újvidéken 1972-ben, majd ugyanott még egy kiadás követi 1974-ben. Abban az idõben a kommunista Magyarországon lehetetlen volt imakönyvet kiadatni. Egy kiadó sem vállalta. 1982-ben a Szent István Társulat már átdolgozott kiadásban jelentette meg. Ezt követte 1988-ban egy bécsi, majd 1991-ben és 1999 decemberében ismét átdolgozott, tartalmában is nagyobbrészt már teljesen átköltött kiadása a Szent István Társulatnál.

A II. világháború éveiben meghurcolt papokról írt könyvének elsõ oldalán lengyel nyelven írt ajánlása van II. János Pál pápának, akit kispapként szintén üldöztek. A pápának Erdõ Péter (príma emlékezõ) elmondta (ezt Hetényi Varga Károly könyveiben meg is írta), hogy amikor a börtönbõl kijött, volt, ahol be sem engedték a püspökségre vagy a plébániára. Mások, ha mégis bemehetett, tudomására adták, hogy minél elõbb hagyja el az épületet, mert bajt hozhat rájuk.

A korábbi adatgyûjtések során gyakran felmerült, hogy a riportalanyt nemcsak a fasiszták üldözték, de a kommunizmus alatt is volt börtönben, vagy koncentrációs táborba hurcolták. Már a 80-as években gyûlt az anyag a kommunizmus alatt üldözöttekrõl is. Így a rendszerváltás után, 1992-ben a Lámpás Kiadó gondozásában megjelenhetett a Papi sorsok a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában c. könyv I. kötete, amely tartalmazza az esztergomi fõegyházmegye, a gyõri, a pécsi, székesfehérvári, szombathelyi, váci, veszprémi, munkácsi, eperjesi és hajdúdorogi egyházmegyék 679 üldözöttjének szenvedéstörténetét.

    Igen ám, de honnan legyen pénz a kiadáshoz? Több száz ismertetõt küldtünk barátoknak, ismerõsöknek a könyv megjelenésérõl, és kértük, jelezzék igényüket, illetve rendeljék meg. Ez azért is fontos volt, hogy tudni lehessen, kb. mi az igény, hány példányban lehetne megjelentetni. Jöttek vissza a megrendelések, de abból csak akkor lesz pénz, ha a könyvet megkapják. A kiadó felkereste megyéspüspökünket, hogy csak kölcsönbe kérne pénzt a nyomtatáshoz, mivel a megrendelõktõl ezt visszakapná, és vissza tudja fizetni a kölcsönt, van rá fedezet. A püspök úr elzárkózott, mondván: Mi úgyis tudjuk, hogy mi volt, másokat meg úgysem érdekel. Hogy másokat mennyire érdekelt papjaink sorsa, az kitûnt abból is, hogy a könyv megjelenése után rövid idõn belül elfogyott. Most készül egy új, bõvített kiadása az I. kötetnek.

    A fiókban már sok anyag összegyûlt mindkét rendszer üldözötteirõl, így 1994-ben megjelenhetett a Papi sorsok II. kötete, mely Kalocsa-Bács, Csanád, Erdély, Nagyvárad egyházmegyék 344 üldözöttjének állít emléket.

    A Papi sorsok. . . III. kötetét 1996-ban, szintén a Lámpás Kiadó jelentette meg. Tartalmazza az egri, kassai, rozsnyói, szatmári, szepesi, nagyszombati, besztercebányai és nyitrai egyházmegyék 491 meghurcoltjának történetét. Az egész nagy történelmi Magyarország 1514 egyházmegyés papjáról vallanak e kötetek. A forrásoknál az életrajzok után mindenhol feltüntettük, honnan és kiktõl származnak az adatok, a visszaemlékezések, a dokumentumok.

    Miután a Történeti Hivatal megnyílt a kutatás számára, napokat kutatott ott is, nagyon sok eredeti dokumentumot talált és hozott haza. Letartóztatási parancs, kihallgatási jegyzõkönyv, cellatársak – mint besúgók – jelentései, tárgyalások jegyzõkönyvei, ítélethozatal, elbocsátó levelek stb. A Szerzetesek a horogkereszt és a vörös csillag árnyékában c. könyvet 1999-ben elsõ, saját, 2000-ben második kiadásban a Márton Áron Kiadó jelentette meg. Ebbe már bekerülhettek az eredeti dokumentumok másolatai. A Szerzetesek. . . I. kötete tartalmazza a 264 börtönviselt bazilita, bencés, ciszterci, domonkos, ferences és irgalmas rendi szerzetesek szenvedéstörténetét. A múlt évben megjelent 2. kötet a jezsuiták, karmeliták, keresztény iskolatestvérek, lazaristák, marianisták, maristák, mechitaristák, minoriták és a piarista üldözött és börtönviselt 232 szerzetes történetét tartalmazza. Ennyire telt Hetényi Varga Károly életébõl! Összesen 2010 üldözöttnek állított emléket.

*

Mint ahogyan a Szerzetesek. . . 2. kötetének elõszavában jeleztem, a további szenvedéstörténetek megírását Kismaroson folytatják. Három fiatal történész most fejezte be a Papi sorsok. . . I. kötetének átdolgozását, a megjelenése óta eltelt idõ történéseivel, változásaival és a Történeti Hivatalból származó dokumentumokkal bõvítve. Bízunk a mielõbbi megjelenésében.

    Még talán ki kell térnem az anyagiakra, ami szintén az elkötelezettségre utal. Egész életünkben mindig szerényen éltünk, de a munkára mégiscsak sok pénz kellett: az utazások, a levelezések, az íráshoz szükséges kellékek (papír, indigó, írógépszalag stb., késõbb a számítógépezéshez szükséges dolgok, anyagok). Csodálatos módon az Úristen valahogyan mindig minderrõl gondoskodott. Amikor Uhl prépost úrral megismerkedtünk, látva az anyagi nehézségeket – kevés nyugdíj, ápolónõi fizetés, két növekvõben lévõ fiúgyermek –, tõle sok segítséget kapott a munkájához. Pontosabban nem is tõle, mert õ is nagyon szerényen, szegényesen élt, de voltak gazdagabb barátai, lekötelezettjei, akik segíteni tudtak. Külföldi útjaihoz, kutatásaihoz a legtöbb segítséget Valentiny prelátus úrtól, valamennyit Szõke pátertõl kapta. Nagy segítség volt, hogy szállásért, ellátásért sok helyen nem kellett fizetnie.

    A Soros Alapítványtól – jó emberek közbenjárására – egy évig kapott havi 5 ezer Ft ösztöndíjat. Egy alkalommal a Faludi Ferenc Akadémia támogatta munkáját. A piarista Lénárd Ödön atya az utolsó években nagyobb összegekkel segítette a munkát abból a pénzbõl, amelyet a börtönévei után kárpótlásként kapott. A legtöbb támogatás, a kispénzû emberektõl, az olvasóktól jött, akik kisebb-nagyobb összegeket küldtek a munkára.

    Erkölcsi megbecsülést – az olvasóin kívül, akiktõl nagyon sok szép, elismerõ levél érkezett – a legtöbbet egy civil szervezettõl, a Magyar Újságírók Közösségétõl kapott, ahol munkája elismeréséül háromszor részesült kisebb díjakban, 2001. március 15-én pedig a Petõfi Sándor Sajtószabadság díjat kapta. Ebbõl az alkalomból kereste meg a Kossuth Rádió Tanúim lesztek c. katolikus adásának mûsorvezetõje, hogy interjút készítsen vele. Munkájáról, készülõ könyveirõl a Magyar TV Aranyfüst c. mûsorához állított össze egy alkalommal filmet, amelyet temetése napján megismételtek. Az egyházi televíziós mûsorok szerkesztõi egyszer sem keresték meg. Az egyházi vezetés részérõl személyes találkozás alkalmával sem volt soha érdeklõdés munkája iránt. Ezért is örömmel láttam a TV jóvoltából, hogy az új prímás érsek úr beiktatásán megemlékezett az üldözöttekrõl, amit nagy taps fogadott. Levélben köszöntem meg Hetényi Varga Károly nevében, aki évtizedekig fáradozott, hogy emléket állítson az üldözötteknek. Bízom abban, hogy ezentúl a hierarchia is nyíltabban érdeklõdik az egyházüldözés kényes, de jelentõs témája iránt. Hetényi Varga Károly pedig bizonyára megkapta méltó jutalmát, és már bent lehet Ura örömében!

Pécsvárad, 2003 októberében