MOZGÓSÍTÁS EURÓPÁÉRT

Mire e számunk megjelenik, április 16-án (nagyszerdán) Athénben aláírják az Európai Unióhoz csatlakozó új országokkal a szerzõdést. 2002. december 13-án Koppenhágában a következõ tíz országot hívták meg az unióba: Ciprus, Cseh Köztársaság, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Málta, Szlovákia, Szlovénia. Magyarországon április 12-én tartottak népszavazást az uniós csatlakozásról.

Az európai integrációról állandóan folynak a viták. Most az EUROPE INFOS 2003. januári száma alapján tájékoztatást adunk néhány fontosabb kérdésrõl. – Az EUROPE INFOS címû, ötnyelvû havilapot az OCIPE (Európai Katolikus Információs Központ) és a COMECE (az Európai Közösség Püspöki Konferenciájának Bizottsága) adja ki.

Mozgósítás Európáért

Ez az év – 2003 – döntõ állomást jelent az európai egység szempontjából: egyrészt a tíz tagjelölt országban népszavazást tartanak, másrészt az év derekán befejezõdik az Európai Konvent (alkotmányozó tevékenység) munkája. A feladata az, hogy a csatlakozó új tagországok figyelembevételével megszövegezze az alapvetõ szerzõdést (alkotmányt): ezt valamennyi tagországnak alá kell írnia 2004 elején, majd pedig 2004. május elsején megtörténik a tíz ország, köztük Magyarország tényleges csatlakozása. Ezzel végleg megszûnik a „vasfüggöny”, és Európa végre megszabadul a jaltai egyezménytõl, amint Leszek Miller lengyel miniszterelnök mondotta Koppenhágában. A Konventnek még tisztáznia kell bizonyos kérdéseket, eltüntetni az egyesülés elõtt álló nehézségeket. Nevezetesen a Tanácsban ki kell terjeszteni a szavazati jogot a kvalifikált többségre, figyelni a demokratikus eljárásra, hogy a Tanács többé ne zárt ajtók mögött gyakorolja törvényhozó szerepét, és hogy a Parlament felelõs módon nyilatkozhasson minden kérdésben. Minden átalakításnak – jogharmonizációnak – a közjót kell szolgálnia. A munka óriási és nehéz, minthogy az európaiak 2/3-a még nem is hallott a Konventrõl.

Szükség van minden mozgalom, nemzeti egyezmény, politikai párt, minden egyház és egyházi közösség mozgósítására, nevezetesen a média csatornáira, hogy az európaiakban tudatosítsák az egység sürgetõ követelményeit. Európa építése nem folytatódhat az európai polgárok beleegyezése nélkül. Most e döntõ állomásnál, amikor a tagországok száma 15-rõl 25-re emelkedik, és új, eredeti alkotmányt szövegeznek meg, a demokratikus részvétel sokkal inkább szükséges, mint valaha. Ne az elit döntsön mindenki nevében, hanem mindenki döntsön mindenki nevében.

2003. június 20-án Tesszalonikiben kerül sor az Európai Unió csúcsértekezletére: erre el kell készülnie az Unió alapvetõ szerzõdésének (alkotmányának). A csúcsértekezleten az új tagok már teljes joggal vesznek részt.

Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke a 2003-as év programjából három prioritást terjesztett az Európai Parlament elé: a tizenöt tagországnak szembe kell néznie az új csatlakozók által támasztott kihívásokkal; fokozni a biztonságot és stabilitást, nevezetesen küzdeni a terrorizmus és a bûnözés ellen, és szembenézni a bevándorlók integrálásának nehézségeivel; végül a harmadik prioritás a gazdasági növekedéssel és munkalehetõségek megteremtésével kapcsolatos.

Az Európai Parlament tavaly november 21-én elfogadott egy határozatot a biotechnológiával kapcsolatban. A biotechnológia egyre fontosabb szektor lesz az európai gazdaságban: ez kívánja biztosítani a gazdasági növekedést és az új munkahelyek megteremtését. Egyes becslések szerint 2005-re a biotechnológia európai piaca több mint 100 milliárd eurót ér.

A vallás és Európa jövõje

Mind ez ideig csak mellesleg történt említés arról, hogy mi lesz a szerepe a vallásnak a jövõ Európai Unióban. Csak a Konvent plenáris ülésein került szóba, és mindjárt heves vitákat váltott ki. Mi az egyházak álláspontja?

Számos egyház és keresztény szervezet kifejtette nézetét. 2002. június 28-án kilenc egyházi szervezet levelet küldött Valéry Giscard d’Estaing-nek, a Konvent elnökének. Az aláírók között van a 127 nem katolikus egyházat tömörítõ KEK (az Európai Egyházak Konferenciája) „Egyház és Társadalom” nevû bizottsága, valamint a COMECE (az Unió tagországainak Katolikus Püspöki Konferenciái) küldöttei. Az aláírók felhívást adtak ki, hogy az Unió értékek közösségének mutatkozzék: a béke, a kiengesztelõdés, az igazságosság, a szolidaritás, a szubszidiaritás és a tartósság értékeinek közössége legyen, amelynek középpontjában az emberi személy áll. Azt sugallják, hogy a közjó keresése legyen az Unió egyik alapvetõ célkitûzése, nevezetesen a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem. Azt kérik, hogy Európa vallási és lelki örökségét ismerjék el a jövõ alkotmányban. Egy korábbi, május 21-i javaslatában a COMECE azt is sugallta, hogy az alkotmányban legyen hivatkozás Istenre, a lengyel alkotmány mintájára, mert Isten a hívõk számára az igazság, az igazságosság, a jóság és a szépség forrása; de azok is, akik nem osztják ezt a hitet, tiszteletben tartják ezeket az egyetemes értékeket. Szeptember 27-én a KEK és a COMECE benyújtott a Konventnek egy három pontból álló javaslatot: 1) biztosítani kell a vallásszabadságot egyéni, közösségi és intézményes szinten; 2) strukturált párbeszédet szervezni egyrészt az egyházak és más vallási közösségek, másrészt az Unió intézményei között; 3) érvényt szerezni az amszterdami szerzõdéshez csatolt nyilatkozat 11. pontjának, amely tiszteletben tartja a tagországok egyházainak és egyházi közösségeinek státusát.

Az egyházak javaslatait, akár elfogadták, akár bírálták, általában félreértették. Az egyházak által sugallt közös értékek, amelyek az evangéliumban és a keresztény szociális tanításban gyökereznek, egyetemes jellegûek, ezért lehetõvé tennék a konszenzust a Konventben. De ha valaki ezeket az értékeket „kereszténynek” minõsíti, rögtön azzal vádolhatják, hogy hátrányos megkülönböztetésben részesíti más vallások hívõit vagy a nem hívõket.

Ugyanez a probléma vetõdik fel Európa vallási örökségének elismerése kapcsán. Az egyházak hangsúlyozták, hogy ez az örökség nem kizárólag keresztény, és hogy más kulturális és filozófiai hagyományok hozománya is jelentõs. Mégis 2000-ben a francia kormány tiltakozott az ellen, hogy az alapvetõ jogok Chartájában megemlítsék a „vallási örökséget”, azzal indokolva a vétót, hogy ez elfogadhatatlan lenne a laikus Francia Köztársaság számára. Az ezzel kapcsolatos reakciók megmutatták, hogy – amint Romano Prodi mondotta december 7-én Bécsben – „a nyilvános szféra és a vallási szféra szétválasztása nem jelenti azt, hogy tagadjuk vagy figyelmen kívül hagyjuk a vallásokat és azok számos hívõjét”. Mégis azok az országok, ahol erõs az antiklerikalizmus (Belgium, Franciaország, Spanyolország) határozottan ellene vannak minden vallási hivatkozásnak. Hogy Isten nevét említsék az alkotmányban, azt Németország és Kelet-Közép-Európa országai azért támogatják, mert szerintük ez védelmet jelentene a totalitarizmus ellen, minthogy az emberi személy méltósága túlmutat a törvényen és a politikai hatalmon.

A Konvent nem akarja újra kezdeni a vitát az alapvetõ jogok Chartájáról, amely elismeri a vallásszabadság egyéni és közösségi dimenzióját, de nem az intézményes dimenziót.

* * *

A „Keresztény Konvent Európáért” december 6–8. között Barcelonában találkozót rendezett, amelynek végén kiáltványt tett közzé azt kérve, hogy Európa vallási örökségét ismerje el a jövendõ európai alkotmány: „A semlegesség nem abban áll, hogy tagadják az Európa lakóinak többsége által vallott vallási meggyõzõdés társadalmi dimenzióját, hanem hogy azt el kell ismerni más vallási vagy nem vallási felfogás (világnézet) mellett, amelyekkel a vallásosak párbeszédet folytatnak a közjó érdekében.” (1. pont) – Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke támogatásáról biztosította a kiáltvány kibocsátóit: „Az új Európa építésében nem lehet senkit sem háttérbe szorítani, kizárni; nem lehet figyelmen kívül hagyni a kulturális és vallási hagyományokat, különösen nem a kereszténységet, amely nélkülözhetetlen volt és ma is az a földrész történelmi emlékezetének és jövõ reményének meghatározásában.”

„A hatóságoknak a közjó szolgálatért vállalt küldetésükben biztosítaniuk kell, és tiszteletben kell tartaniuk a személy alapvetõ jogait. Ezen a téren az élethez, a testi és a lelki sérthetetlenséghez való jog az összes többi jog alapvetõ forrása. Ebbõl következõen az élethez való jogot tiszteletben kell tartani a létezés minden szakaszában, a fogantatástól a természetes halálig. Továbbá meg kell védelmezni az embriót minden merénylettel szemben, amely integritását sérti, valamint minden genetikai manipulációval szemben, amely figyelmen kívül hagyja az embrió emberi méltóságát. Hasonlóképpen meg kell védelmeznie az öregeket és a betegeket is minden olyan kísértéssel szemben, amely úgynevezett »emberbaráti« indítékból a fizikai megsemmisítést tûzi ki célul. Egy szolidáris, testvéri és befogadó társadalom – amilyenre Európában is törekednünk kell – rendelkezik olyan technikai eszközökkel és társadalmi képességekkel, amelyek lehetõvé teszik, hogy más megoldásokat adjunk a gyermekek, az öregek és a betegek szükségleteire. Egy olyan társadalomban, amely tele van erõszakkal, az élet értelmének mindenfajta meghamisításával – még ha az az élet leggyengébb állapotát érinti is (a még meg nem születetteket, az öregeket és a betegeket) –, olyan kultúrát hoz létre, amely úgynevezett hasznossági érvekre hivatkozva aláássa az emberi lét méltóságát.” (4. pont)


Megjegyzés: E tájékoztatónk kiegészítéseként lásd a Távlatok korábbi számaiban közölt cikkeinket: T. 53, 355 (P. de Charentenay: Az alapvetõ jogok Chartájának emberszemlélete; T 55,76 (H. Schwendenwein: Az európai identitás az EU szerzõdéseinek szemszögébõl), T 58 (C. E. Palmer: A keresztény tényezõ Európában).