ISTEN, VALLÁS, LELKISÉG


A modern korból a posztmodernbe való átmenet állandó kihívás a keresztények számára: a ,,széttört világ”-ban (G. Marcel egy drámájának címe) a szekularizáció, a vallási és erkölcsi pluralizmus és relativizmus számtalan kérdést vet fel: mit, miért és kinek hiszünk? változik a hitünk? ki a mi Istenünk? Jézus csupán egy a nagy vallásalapítók, próféták között? Úgy tûnik, a modernista válság még nem zárult le (vö. II. János Pál Fides et ratio kezdetû 1999-es körlevelének 86–91. pontjait).

Mostani rendhagyó nyári számunkban olyan tanulmányokat gyûjtöttünk össze, amelyek az Isten, vallás, lelkiség témakörbe sorolhatók. Igazában véve, legalább részben, általunk nem kért, szerkesztõségünknek felajánlott írásokról van szó. Mivel legutóbbi számunk a választás elõtti dosszié miatt meglehetõsen terjedelmesre sikerült, most vékonyabb füzetet adunk ki. Az említett tanulmányok után nem is szerepel valamennyi ismert rovatunk. De függelékként a Magyar Figyelõben kiértékeljük a választásokat.

Most még Karl Rahnert idézzük, aki nemcsak teológiájában foglalkozott a szótlan és megközelíthetetlen, transzcendens Isten misztériumával, hanem mint jezsuita radikálisan megélte ezt a felfoghatatlan titkot.

,,Nagyon jól tudom, hogy az, amit Isten neve takar, ma nagyon nehezen realizálható abban a formában – mint a világ építõmestere –, ahogyan ezt a felvilágosodás gondolta. Azt is tudom, hogy Isten nevében sokan borzalmas tettekre és õrültségekre voltak képesek. Tudom azt is, hogy másokban, vagy akár önmagunkban is könnyen fedezhetünk fel félreértéseket, amikor Isten neve nem teljesen tiszta szerepet játszik. Mégis vallom: létemet föltétel nélkül elfogadom, értelmesnek tartom, s ennek a reményemnek hordozója maga Isten. Reményemet ezért nem az üres semmibe vetítem ki, hiszen abban a pillanatban, amikor Istent puszta »ábrándozásnak« (projekciónak) tartom, meg is szûnt jelentése, elveszítette értékét. Reményemet és reményem tartópillérét nem adhatom fel, nem is azonosíthatom tehetetlen, véges, remélni kénytelen önmagammal: nem tehetem magamat Istenné éppen úgy, mint ahogy nem képzelhetem Istenrõl, hogy õ egy »dolog« a sok más dolog mellett. Kell, hogy Isten a legvalóságosabb, mindent hordozó Létezõ legyen, mert csak így lehet annak a határtalan, feltétel nélküli reménynek alapja és célja, amely a lét bizakodó elfogadásában mutatkozik meg.

Ez az Isten azonban felfoghatatlan titok.”