EGYESÜLT  NEMZETEK

„MI, NÉPEK”:
AZ  ENSZ  SZEREPEA  XXI.  SZÁZADBAN

Kofi Annan, az ENSZ fõtitkára millenniumi jelentése

Készült az állam- és kormányfõk
2000. szeptember 6–8-i New York-i csúcstalálkozójára

(A világhelyzetrõl tájékoztató pontok összefoglalása)

I. Új század, új kihívások

Az 1945-ben létrehozott ENSZ hozzájárulhat ahhoz, hogy az államok jobban szembenézhessenek az ezredforduló kihívásaival; új elveket vezethetnek be a nemzetközi kapcsolatokba, és így nagyobb sikereket érhetnek le.

II. Globalizáció és közügyek intézése

A globalizáció elõnyei világosak: gyorsabb növekedés, magasabb életszínvonal, újabb lehetõségek. De azért megkezdõdött a tendencia visszafordulása, mivel a javakat egyenlõtlenül osztják el, és mivel a globális piac még nem támaszkodik a társadalom által elfogadott szabályokra.

1945-ben az ENSZ alapítói a nemzetközi világ távlatában hozták létre a nyitott és együttmûködésre alapozott rendszert. Ez a rendszer mûködött, és lehetõvé tette, hogy idõvel kialakuljon a globalizáció. Ma tehát globális világban élünk. Ez a tény alapvetõ kihívást jelent a világ vezetõinek.

Ebben az új világban a csoportok és egyének egyre inkább közvetlenül kapcsolatba kerülnek a határokon átlépve, anélkül, hogy az államot képviselnék. Bûnözés, kábítószer, terrorizmus, környezetszennyezõdés, betegségek, fegyverek, menekültek és bevándorlók túllépnek a nemzeti határokon, és többen és gyorsabban teszik ezt, mint a múltban. A személyek veszélyeztetve érzik magukat távoli eseményektõl is. Ezenkívül jobban tudatosítják az igazságtalanságokat és brutalitásokat, amelyek távoli országokban történnek, és várják az államok segítõ beavatkozását. A új technológia lehetõvé teszi a nagyobb kölcsönös megértést és a közös cselekvést. Ha hasznot akarunk húzni a globalizációból és elkerülni a negatív szempontokat, meg kell tanulnunk jobban és együtt kormányozni.

Ez nem jelenti azt, hogy világkormány jön létre, és elhalványul a nemzetállamok szerepe. Ellenkezõleg: ez utóbbiak megerõsödnek. Kölcsönösen erõsíthetik egymást, együttmûködhetnek a kölcsönösen elfogadott normára és értékekre alapozott intézmények révén. Ezeknek az intézményeknek a kor valóságát kell tükrözniük, beleértve a hatalom elosztását is. Olyan területként kell szerepelniük, ahol az államok együttmûködnek nem állami funkcionáriusokkal, bevonva a multinacionális cégeket is. Ezeknek gyakran arra van szükségük, hogy kevésbé formális politikai hálózat támogassa õket, hogy gyorsabban válaszolhassanak a globalizáció kihívásaira.

A mai világban mérhetetlen a gazdagság elosztásában mutatkozó egyenlõtlenség; több, mint egy milliárd ember nélkülözésben él, bizonyos régiókban polgárháborúk dúlnak, a környezetszennyezõdés felgyorsult; mindezek a tényezõk tarthatatlanná teszik a jelenlegi fejlõdési modellt, ha nem hoznak közösen intézkedéseket a bajok orvoslására. Egy legutóbbi – a hat világrész közvéleményét megkérdezõ – fölmérés azt mutatja, hogy erre várnak az emberek.

III. Megszabadulás a szegénységtõl

Az elmúlt fél évszázadban eddig nem tapasztalt gazdasági növekedésnek lehettünk tanúi. Ennek ellenére 1,2 milliárd személy napi kevesebb mint 1 USA-dollárból kénytelen élni. A nemzetek közötti mérhetetlen szegénység és egyenlõtlenség, és sokszor az országokon belül is, szégyent jelent az egész emberiség számára. Ez a szegénység és egyenlõtlenség még csak súlyosbodik más bonyolult tényezõk és konfliktusok által. Közben a világ népessége szaporodik, éspedig elsõsorban a legszegényebb országokban a legnagyobb a növekedés.

Arra kell törekednünk, hogy 2015 elõtt a felére csökkentsük a szegénységet a világ minden részén. Ehhez pedig a következõket kell megvalósítanunk:

– Elérni a tartható növekedést. Ez mindenekelõtt ezt jelenti: biztosítani kell, hogy a fejlõdésben levõ országok emberei is hasznot húzzanak a globalizációból.

– Lehetõségeket teremteni a fiataloknak. 2015-ig minden gyermeknek el kell végeznie az elemi iskolát, és garantálni kell a továbbtanulás lehetõségét a férfi és a nõi fiataloknak egyaránt. Biztosítani kell a fiataloknak a méltó munkalehetõséget.

– Elõmozdítani az egészségügyet és harcolni az AIDS ellen. Az egészségügy terén végzett kutatásokat azon problémák felé kell összpontosítani, amelyek a világ lakosságának 90 százalékát sújtják. 2010-ig 25 százalékkal csökkenteni kell a fiatalok körében az AIDS(HIV-vírus)-fertõzést.

– Megjavítani a szegénynegyedeket. Támogatni kell a „Cities Without Slums” (Szegénynegyedek nélküli városok) akciótervét, amelyik 2020-ig meg akarja javítani százmillió, szegénynegyedekben élõ személy életkörülményeit.

– Integrálni Afrikát. Az ENSZ-jelentés felhívja a szakembereket és az emberbarát (filantróp) alapítványokat, hogy nézzenek szembe az alacsony agrárterméshozam problémájával Afrikában. Ezenkívül arra szólítja fel az afrikai kormányokat, hogy juttassanak elsõbbséget a szegénység csökkentése problémáinak, és a világ többi része segítse õket ebben.

– „Digitális hidakat” építeni. Az új technológiák eddig hallatlan lehetõségeket nyújtanak a fejlõdésben elmaradt országoknak, hogy túlhaladjanak a fejlõdés kezdeti stádiumán. Minden lehetõt meg kell tehát tenni ahhoz, hogy ezek a népek hozzáférjenek az informatika új hálózataihoz.

– Globális szolidaritást vállalni. A gazdag országoknak jobban meg kell nyitniok saját piacukat a szegény országok termékei felé, és gondoskodni kell a külföldi adósság gyors és határozott csökkentésérõl; fokozottabb segítséget kell nyújtani a fejlõdéshez. Megszabadítani a világot a végletes szegénységtõl: egy kihívás mindnyájunk számára.

IV. Magszabadulás a félelemtõl

A nemzetek közötti súlyos háborúk ritkábbak lettek. De az utolsó évtizedben a polgárháborúk több mint 5 millió halottat okoztak, és ennél sokkal több személyt kényszerítettek lakóhelye elhagyására. Ugyanakkor a tömegpusztító fegyverek továbbra is a háború rémével fenyegetnek. Jelenleg nem annyira a területek védelmét akarjuk biztosítani, mint inkább a személyeket védeni. Ezért a súlyos konfliktusok fenyegetésével minden stádiumban szembe kell néznünk:

– Megelõzés. A konfliktusok fõleg a szegény országokban gyakoriak, leginkább azokban, amelyeket rosszul kormányoznak, és ahol etnikai és vallási egyenlõtlenségek vannak. A megelõzés legjobb módszere: elõsegíteni az egészséges és kiegyensúlyozott gazdasági fejlõdést, megvédeni az emberi jogokat, a kisebbségek jogait, és olyan politikai egyezségre jutni, amelyben minden csoport egyenlõen van képviselve. Ezenkívül le kell leplezni a törvénytelen fegyverkereskedelmet, illetve a pénz és természeti kincsek törvénytelen kereskedelmét.

– Védeni a gyengéket. Hathatósabb módszereket kell találni, hogy megvédjék a nemzetközi és emberi jogokat; biztosítani kell azt, hogy a súlyos jogsértések ne maradjanak büntetlenül.

– Erõsíteni a békemûveleteket. A millenniumi csúcstalálkozónak meg kell vizsgálnia annak a szakcsoportnak a javaslatait, amelyet a fõtitkár nevezett ki, hogy elemezze a békemûveletek minden szempontját.

– Célra törõ szankciók. Egy nem régi tanulmány megvizsgálta azokat a módozatokat, amelyekkel „értelmesebb”, tehát célra törõbb szankciókat lehet foganatosítani. A jövõben a Biztonsági Tanácsnak hivatkoznia kellene erre a tanulmányra, amikor megválasztja és alkalmazza a szankciókat.

– A fegyverek csökkentésére törekedni. A fõtitkár arra buzdítja az ENSZ tagállamait, hogy szigorúbban ellenõrizzék a kiskaliberû fegyverek kereskedelmét, és újból kötelezzék el magukat a már létezõ nukleáris fegyverek által képviselt fenyegetések csökkentésére, illetve a fegyverek szaporításának megakadályozására.

V. Jövõnk és a tartható fejlõdés

Jelenleg szembe kell néznünk azzal a sürgetõ szükséggel, hogy a jövendõ nemzedéknek biztosítsuk a szabadságot. Elherdáljuk gyermekeink örökségét azzal, hogy tarthatatlan gyakorlatokat finanszírozunk. Szembenézni ezzel a helyzettel – kihívás a gazdag és a szegény országok számára egyaránt. Az 1992-es Rio de Janeiró-i konferencia lefektette az alapokat, míg a montréali Protokoll (az ózont kimerítõ anyagokról) további elõrelépést jelentett. Ezeken kívül válaszunk nagyon korlátozott és késik. 2002 elõtt meg kell vitatnunk a kérdést, és fel kell készülnünk, hogy határozottan cselekedjünk a következõ területeken.

– Szembenézni a klimatikus változással. Csökkenteni a globális felmelegedést: ez megköveteli a széngáz és más – „üvegházi hatást” keltõ – gázok 60%-os csökkentését. Ezt az eredményt úgy érhetjük el, ha fokozzuk az energetikai hatékonyságot, és fokozottabban felhasználjuk a felújítható energiaforrásokat. A Kiotói Protokoll az elsõ lépés lenne ebben az irányban.

– Szembenézni a vízellátás válságával. A jelentés sürgeti a vízellátásról tartott világfórum miniszteri konferenciája tervének elfogadását: 2015 elõtt a felére kell csökkenteni azoknak a személyeknek a számát, akik nem jutnak tiszta vízhez. A jelentés továbbá „Kék forradalomra” szólít fel: ezzel a vízgazdálkodással növelni lehetne a terméshozamot, és ugyanakkor meg lehetne javítani a vízmedencék és az árvíz sújtotta apályok gondozását.

– Védeni a talajt. A növekvõ világnépesség sikeres táplálásához a legfõbb reménység ma, amikor egyre csökkennek a megmûvelhetõ földek, a biotechnika alkalmazása; de még nagyon vitatott ennek biztonsága és környezetvédelmi hatása. A fõtitkár egy globális politikai hálózatot teremt, hogy megoldják a vitás kérdéseket úgy, hogy a szegények és az éhezõk ne szenvedjenek kárt.

– Megóvni az erdõket, a halászatot és az élõvilág változatosságát. Mindezeken a területeken lényeges a megóvás (megõrzés). A kormányoknak és a privát szektoroknak együtt kell mûködniük ennek érdekében.

– A gondoskodás új etikáját kidolgozni. A fõtitkár négy prioritást ajánl:

1) A képesség nevelése.

2) A környezetvédelmet integrálni a gazdaságpolitikába.

3) Normák és serkentések.

4) Pontosabb tudományos adatok.

[. . .]

-------------------------------------------------------------

A kultúra egyik legfontosabb tényezõje a nevelés. Ez azonban nem csupán abban áll, hogy a jövendõ nemzedékek átadják a tudományos vívmányok és a technikai eredmények foglalatát. Jól tudom, milyen értékes az iskolarendszeretek az ifjúságnak nyújtott szakszerû oktatásban. De hasonló, sõt nagyobb erõfeszítést kell tenni a nevelés terén is, elõsegítve a fiatalok személyiségének érlelõdését a világnézet, az értékek, a személyes kapcsolatok területén is. Egy leszûkített emberkép menthetetlenül hátrányosan hat vissza a képzésre, amint ezt a közelmúlt tapasztalata bizonyítja, amikor nem részesült kellõ figyelemben a hosszú, de elengedhetetlenül szükséges nevelõi folyamat.

Bizonyára még világosabb mindenki számára, hogy e bonyolult és törékeny folyamatban nem elegendõ a nevelõk és a szülõk által megtanított néhány erkölcsi elv. A fiatalok konkrét családban, és meghatározott társadalmi környezetben élnek: mindaz, ami körülöttük történik, hatással van személyiségük fejlõdésére.

(II. János Pál a kultúra és a tudomány képviselõihez
Budapesten, 1991. aug. 17-én)