(1) – BEVEZETŐ GONDOLATOK 

            – A püspöki kar tagjai, szentelésüknél és egymással való közösségüknél fogva, a krisztusi üdvrend (tanítás, kormányzás és megszentelés) állandó továbbadásának és kibontakoztatásának legfőbb hordozói és munkatársai.

            – A püspökszentelés a mindenkori apostolkollégium kooptáló szentségi aktusa. Ilyen szempontból a szentelő püspök személyének és a püspöki genealógiáknak elsőrendű jelentősége nincs.

            – Ugyanakkor a szentelést egy konkrét püspök, a főszentelő végzi el, aki a szentelendővel valami személyes kapcsolatban áll. (E kapcsolat jellegének sokféleségére az alábbi 4. fejezetben hozok néhány példát.)

            – A szentelés kollegiális jellegét juttatja érvényre az, hogy általában vannak társszentelő püspökök. Ezek a latin szertartásban a római hagyomány szerint a főszentelővel együtt már régóta elvégezték, ma pedig kötelezően elvégzik a szentelés lényegi szertartásait, és kimondják a lényegi szavakat.

            – A társszentelők együttműködése mellett is minden püspök joggal vallja, hogy őt a főszentelője szentelte fel. Ezen az alapon és ilyen megszorítással megvan a püspöki genealógiák létjogosultsága; ezek a genealógiák az apostoli szukcesszió konkrét történetét és végeredményben az üdvösségtörténet egyházi szakaszának gerincét állítják elénk.

            – Bizonyos feltételek mellett döntő szerepük van a társszenelőknek. – Erre a pontra a legmarkánsabb példa a következő. Azóta, hogy a XIX. század végén XIII. Leó pápa kimondta az anglikán szentelések érvénytelenségét (vö. DS 3315–3319), angliai és egyéb anglikán egyházak gyakran vontak be püspökszenteléseikbe ortodox és ókatolikus társszentelőket; ezen az alapon (és mivel ma már sem az anglikán szertartás, sem az anglikán szándék nem érvényteleníti a szentelést) azt mondhatjuk, hogy nem egy anglikán egyháznak ma már, köszönhetően egy első szentelésbe bevont társszentelőknek, érvényesen szentelt püspökei és papjai vannak, egyre teljesebb létszámban. – Ennek a helyzetnek pontos, hivatalos kiértékelése még várat magára. 

Összefoglaló imádságos áttekintés 

            A római rítusban a püspökszentelés jelenleg ezzel a kézrátételt követő imádsággal történik:

            A mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, Istenünk, nagy irgalmú Atyánk és minden vigasztalás Istene, te mennyei székhelyedről kegyes szemmel nézed alázatos népedet, és ismeretes előtted minden, mielőtt létrejött volna.

            Te törvényt alkottál Egyházadban jóságos igéd által, és kiválasztottad az igazak nemzetségét Ábrahámtól kezdve; majd elöljárókat és papokat állítva, nem hagytad szentélyedet szolgálat nélkül, mert abban leled kedvedet a világ kezdete óta, hogy választottaid áldjanak téged.

            Most tehát áraszd e kiválasztottakra azt az erőt, amely tőled származik: a vezetés Szentlelkét, akit megadtál Jézus Krisztusnak, szeretett Fiadnak, ő pedig odaajándékozta szent apostolainak, akik Egyházat szerveztek szerte a világon, hogy az legyen a te szentélyed, és nevedet szüntelenül dicsőítsük és áldjuk benne.

            [Et nunc effunde super hos Electos eam virtutem, quae a te est, Spiritum principalem, quem dedisti dilecto Filio tuo Iesu Christo, quem ipse donavit sanctis Apostolis, qui constituerunt Ecclesiam per singula loca, ut sanctuarium tuum, in gloriam et laudem indeficientem nominis tui.]

            Te jól ismered a szíveket, Atyánk. E szolgáidat te választottad ki a püspöki tisztségre: add meg nekik, hogy pásztorként vezessék nyájadat, és feddhetetlen főpapokként ténykedjenek színed előtt éjjel-nappal szolgálva téged, hogy fölségedet lankadatlanul engeszteljék bűneik miatt, és oltárodra adományokat hozzanak szent Egyházad nevében.

            Add, hogy a Szentlélek ereje által a bűnök bocsánatára főpapi hatalmuk legyen, amint ezt meghagytad, hogy a tisztségeket kiosszák szent akaratod szerint, és minden köteléket oldjanak, amint erre apostolaidnak hatalmat adtál.

            Nagy szelídséggel és tiszta szívvel keressék kedvedet, és jó illatú áldozatot mutassanak be néked, Fiad, Jézus Krisztus által: mert szent Egyházadban őáltala tiéd a dicsőség, a hatalom és a tisztelet a Szentlélekkel együtt most és mindörökkön örökké. Ámen.

             A papszentelés lényeges imádsága pedig így hangzik:

            Állj mellettünk, Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten! Az emberi méltóság szerzője te vagy, és te vagy minden kegyelem kiosztója, általad áll fenn a mindenség, mert te vagy szilárd alapja.

            Te Fiadnak, Jézus Krisztusnak szolgáit a Szentlélek erejével különböző rendekbe osztottad, hogy újszövetségi választott népedet gondozzák.

            A te titokzatos isteni akaratod szerint már az Ószövetségben létrejöttek bizonyos tisztségek. Így amikor Mózest és Áront néped megszentelésére és vezetésére rendelted, az utánuk következő rendben és méltóságban férfiakat választottál munkájukhoz segítőtársakul. A választott nép pusztai vándorlásakor hetven bölcs férfiú lelkében sokszoroztad meg Mózes szellemét, ki az ő segítségükkel élve könnyebben kormányozta népedet. Majd bőségesen árasztottál Áron fiaira is atyjuk kegyelmi kincséből, hogy a szent sátorban az áldozatbemutatást, mely az eljövendő javak előképe volt, a Törvény előírása szerint elegendő pap végezze.

            Végül pedig, mennyei Atyánk, Fiadat, Jézust küldted a világba, hogy hitünk apostola és főpapja legyen. A Szentlélek által szeplőtelen áldozatul felajánlotta néked önmagát, és az igazságban megszentelt apostolait küldetésének részeseivé tette. Az apostolok mellé segítőtársakat adtál, hogy az üdvösség művét hirdessék és megvalósítsák az egész világon. Adj, Urunk, a mi gyöngeségünknek is hasonló támaszt, mert apostoli munkánk végzésében nagyon is rájuk szorulunk.

            Add meg e szolgáidnak, kérünk, mindenható Atyánk, az áldozópapi méltóságot, és újítsd meg szívük mélyén a szentség Lelkét, hogy tőled, Istentől kapják meg a papságnak ezt a második rendjét, életük pedig legyen az erények példája.

            [Da, quaesumus, omnipotens Pater, in hos famulos tuos Presbyterii dignitatem; innova in visceribus eorum Spiritum sanctitatis; acceptum a te, Deus, secundi meriti munus obtineant, censuramque morum exemplo suae conversationis insinuent.]

            A mi püspöki rendünknek derék munkatársai legyenek, hogy az evangélium igéi a Szentlélek segítségével az ő igehirdetésük által az emberek szívében gyümölcsöt hozzanak, és a föld határáig eljussanak. A te titkaid hűséges közvetítői legyenek ők velünk együtt, hogy néped a megújulás fürdőjében folyton újjászülessék, oltárodról táplálékot kapjon, a bűnösök kiengesztelődjenek Istennel, és a betegek enyhülést nyerjenek. Add, Urunk, hogy velünk egységben legyenek, amikor a te irgalmadat kérjük a rájuk bízott népért és az egész világért. Így a népek sokasága Krisztusban összegyűjtve a te egyetlen népeddé lesz, mely országodban éri el a teljességet.

            A mi Urunk Jézus Krisztus, a te Fiad által, ki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen. 

Néhány jellemző példa a papszentelési karizma kibontakozására 

            – A II. vatikáni zsinat 1962-ben megünnepelte az egyik zsinati atya, Alfonso Carinci érsek (1862–1963) századik születésnapját. Ő papi működésének 78 évét (ebből mindössze 18 év volt püspökség) alighanem teljes egészében Rómában, a Szentszék szolgálatában élte. A korabeli sajtó beszámolt arról, hogy miséinek száma meghaladta a huszonötezret. Ezek jórészt nyilván aligha voltak nagy kaliberű lelkipásztori szolgálatok; viszont ténylegesen Krisztus húsvéti misztériumát tették jelenvalóvá kisebb-nagyobb közösségek részvételével a világ üdvösségére, és az érsek pappá történt felszentelésében gyökereztek.

            – Nemrég aranymisén vettem részt; barátom abban a templomban ünnepelte, amelynek 25 éven át volt plébánosa. A szertartásba foglalt visszaemlékezések (magától az ünnepelttől és a közösség képviselőitől) őszintén, meghatottan, meggyőzően a lelkipásztorkodás igen széles skálájáról szóltak: eucharisztiákról, családlátogatásokról, mélyre ható lelki beszélgetésekről, jegyespárok oktatásáról, generációkat átfogó szentségi ünneplésekről, iskola, óvoda, szociális konyha alapításáról és fenntartásáról az 1990 körül megnyílt új lehetőségek között, eredményesen működő nővérközösség meghívásáról a templom és a plébánia területére, gazdag liturgikus és egyházzenei tevékenységről, olyan (szerzetesrendhez kapcsolódó) lelkiségi közösség megalkotásáról, amely nemzetközivé nőtte ki magát. Mindez persze nem mondható mindenestől szentségi papi tevékenységnek; de azzal szorosan össze van nőve.

            – Megesik, ha talán nem is gyakran, hogy papságra készülő fiatal hivatását és kilátásait összeroppantja valami halálos betegség. Megéli azt a bizonytalanságot, hogy esetleg el fogják küldeni, és vágya nem valósul meg. Aztán mégis pappá szentelik, és csökkentett papi tevékenységet végezhet egy hétig, egy hónapig, vagy nem sokkal tovább. Megéli tehát azt, hogy saját életének gyors elsorvadását és saját korai halálát belefoglalhatja Krisztus húsvéti misztériumának néhányszori szentségi megünneplésébe, és így válik a világ Megváltójának társává.

            – A Szent István Társulat 1991-ben nyolcnyelvű füzetben kiadta az új miseliturgia állandó szövegeit. Nos, én éppen ezen a nyolc nyelven miséztem életem során. Spanyolul ez csak azt jelentette, hogy a szöveget, hogy a szöveget értem, és megközelítő pontossággal fel tudom olvasni. A többi hét nyelven lelkipásztori igényeknek megfelelve miséztem, tartottam homíliát, szentségeket szolgáltattam ki. – Misszionáriusok szerte a világon állandó jelleggel vetik be a nyelvek adományát és egyéb kulturális kincseiket a papszentelésben kapott szentségi felhatalmazás és küldetés szolgálatába.

            – II. János Pál pápa írta Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájában (az enciklika 59. pontjában): „Több mint fél évszázada minden nap – 1946. november 2-ika óta, amikor első misémet mondtam a Szent Leonárd-kriptában, a krakkói Wawel székesegyházban – szemem elmélyülten szegeződött az ostyára meg a kehelyre, amelyekben az idő és a tér valamiképpen egybeolvad, és a golgotai dráma elevenen megjelenik, felfedve titokzatos egyidejűségét. Hitem minden nap felismerhette a kenyérben meg a borban az isteni Vándort, aki egy napon odaszegődött a két emmauszi tanítványhoz, hogy megnyissa szemüket a fényre és szívüket a reményre.” 

 vissza