Oldott hangulatú ünneplés a Liteában
Február 26-án du. 4 órakor kezdődött az a Szabó Ferenc SJ könyvbemutatójával egybekötött ünneplés, melyet a Távlatok főszerkesztője 80. születésnapja alkalmából álmodtak meg a szervezők. A jó hangulatú est leginkább a római Triznya-kocsma légkörére emlékeztetett (a jelenlévők jelentős hányada testközelből ismerte ezt az aventinusi helyet). Természetesen jelen volt Szőnyi Zsuzsa és Erdélyi Zsuzsanna is, továbbá számos tisztelője az ünnepeltnek. A jezsuita rendet a tartományfőnök, Forrai Tamás SJ, Somfai Béla SJ, Nagy Ferenc SJ képviselték, de a Távlatok szerkesztőbizottságából is jelen voltak Bárdosy Éva, Czigány György, Gyorgyovich Miklós és Róna Judit, aki röviden bemutatta Szabó Ferenc most megjelent verses füzetkéjét (Másodvirágzás), és aki egyben az est levezetője is volt.
Bakó Annamária, az est háziasszonya köszöntötte a vendégeket, s kifejezte, mennyire örül ennyi jó arcú embert újra látni a Litea rendezvényén. Majd énekek és jól megválasztott szavalatok tarkították (Ferencz Éva, előadóművész, Kobzos Kiss Tamás, dalszerző, énekes, Kubik Anna, színművész) a három részből álló műsort. Gyorgyovich Miklós, a Távlatok társszerkesztője a lap életéről számolt be (Lásd szövegét alább.) Filippinyi Éva, szerkesztő (Magyar Rádió) az ünnepelttel folytatott oldott beszélgetést. Most jelent meg az Éghajlat kiadónál P. Szabó Új távlatok c. tanulmánygyűjteményének vaskos kötete (irodalom, művelődéstörténet, teológia), amelyet a szerző beszélgetés közben röviden bemutatott. „Hivatalos”bemutatója a tavaszi Szent István könyvhéten lesz.) Az Írószövetség nevében pedig Szakolczay Lajos, író, irodalomtörténész mondta el tartalmas megemlékezését.
Az est további meglepetései csak felsorolásszerűen:
– egy üveg 20 éves olasz pálinka Szőnyi Zsuzsától,
– egy Szabó F.-vers előadása kortárszenei feldolgozásban,
– egy ez alkalomra írt köszöntővers elszavalása,
– és egy hatalmas torta, melyre két fotót varázsoltak
(II. János Pál és Szabó Ferenc kézfogását ,
ill. a Vatikáni Rádió épületének homlokzatát láthattuk)
Sokan kedveskedtek ajándékokkal az ünnepeltnek az est során, mely koccintással ért véget.
Gyorgyovich Miklós
__ __ __ __ __ __ __ __ __
Bevezető a Távlatok nevében (Gyorgyovich Miklós)
Kedves Ünnepelt, kedves Barátaim, Hölgyeim és Uraim!
Engedjék meg
nekem, hogy a mai ünnepi megemlékezéseket egy rövid visszatekintéssel vezessem
fel. Visszatekintéssel a Távlatokra, a szerkesztőségre, a Szabó Ferivel
és Nagy Ferivel eltöltött időszakra.
A Távlatok közel húsz év alatt megfutotta a magáét. Ha pontos akarok
lenni, nem 88, hanem 90 száma jelent meg, hiszen a lap utolsó összevont száma a
Szabó Feri és Molnár Antal összeállításában megjelent Bangha-kötet. A lapelőd
Szolgálatnak jelent meg 88 száma. Mindjárt hozzáteszem, hogy a
Távlatoknak egyelőre csak a nyomtatott változata szűnt meg. Az
interneten tovább él.
A Szolgálatból nőtt ki, de tematikájában elvált tőle. Míg amaz
elsősorban a lelkipásztorok számára készült, a Távlatok az
értelmiségieket, a keresőket és mindenkit szolgált, aki nyitott világnézetre,
teológiára, filozófiára, lelkiségre és a művészetekre, elsősorban az
irodalomra. Témamerítési lehetősége igen széles körű, tekintve, hogy a jezsuita
rend behálózza az egész világot, s hogy a rend külföldi sajtótermékeit
rendszeresen megküldte a szerkesztőségünknek.
Ennyi idő alatt számos kolléga megfordult a szerkesztőbizottságban, akiknek
hálával tartozunk. Fogadják köszönetünket értékes munkájukért. Nem kezdem el
felsorolni őket, csupán azokat említem, akik már nincsenek közöttünk: Kovács
István, a doki, Dékány Endre költő, Tüskés Tibor író. Nyugodjanak békében!
A bizottságban dolgoztak híres közéleti szereplők, mint pl. Nemeskürty tanár úr
vagy Harrach Péter, és hírtelenek, mint pl. jómagam.
Nem számoltam össze, hogy hány cikkírót tudhat magáénak az elmúlt két évtized.
Mindenesetre igazán élvonalbeli szakíróink voltak. Szabó Feri érdeme, hogy
folyamatos munkával építette a kapcsolatot azokkal a szakemberekkel, akik olyan
sokoldalúan gazdagították lapunkat. Utólag mindenkinek kifejezem innen
köszönetünket értékes munkáikért.
Anélkül hogy megszámláltam volna a publikált anyagok számát, egyértelmű, hogy a
legtöbb írás a főszerkesztőtől származott. Őt Nemeshegyi Péter követi a sorban,
és minden valószínűség szerint Nagy Feri a harmadik legszorgalmasabb alkotó.
Tartozom még megemlíteni a cenzorokat. Elsőször is az elhunyt P. Pálos Antal
nevét emelem ki, Isten nyugosztalja! De Hevenesi János és Benkő Antal atyáknak
is köszönet jár cenzori munkájáért, valamint a nagyon hosszú ideje
főmunkatársként is dolgozó Nemeshegyi Péternek. Nagy Feri érdeme, hogy a
lap 31 számához készült mellékletként a Magyar Papi Egység.
Szabó Feri nevéhez kötődik a Távlatok könyvkiadása. Erről sem
készítettem statisztikát. Mégis el kell fogadnotok tőlem, hogy az elmúlt évek
során a szerkesztőségben közel 100 kisebb-nagyobb lélegzetű kiadvány
megálmodása, szerkesztése, korrektúrája, nyomdai előkészítése folyt.
Legjelentősebbek ezek közül Feri könyvsorozatai („Anima Una” – könyvek) és a
Prohászka-kutatás anyagai.
Köszönettel tartozom a szerkesztőség állandó munkatársainak: a tördelésért,
Gergó Áginak, az adminisztrációs tevékenységért Mogyoróssyné, Fogarassy
Julikának, és mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a Távlatokat.
Hogy magam mennyire fontosnak tartottam azt a munkásságot, melyet a Távlatok kifejtett, az igazolja, hogy megjelenésének utolsó évében valamennyi korábbi számot digitalizáltunk. Ezt a munkát hárman végeztük el. Felsővályi Ákosé az érdem a korai időszak számainak a szkenneléséért, Gergó Ágié a tördelésért. Magam a szöveggondozást végeztem. Meg vagyok róla győződve, hogy a digitalizált változatot szívesen használják fel további munkáikhoz maguk a cikkírók, de az érdeklődők, s a különféle témák kutatói is.
Kedves ünneplők! A Távlatok nyomtatott változata a lap ereje teljében
szűnt meg. És ez nem baj. Azt tanultam megboldogult piarista osztályfőnökömtől,
Vízvári Lászlótól, hogy a házibuliról akkor kell távozni, amikor a hangulat a
csúcson van. Így maradandóan pozitív élményként marad bennünk. Így van ez a
Távlatokkal is. A topon hagytuk abba. Ezért fogunk mindnyájan, adja Isten,
hogy sokáig, jó szívvel emlékezni az együtt töltött évekre, a közös munkákra.
Kedves Meghívottak, kedves Ünnepeltek.
A többes szám nem véletlen, hiszen januárban Nagy Feri volt 80 éves, Isten
éltesse!
És Isten éltesse Szabó Ferit, akinek a neve után a Távlatok
impresszumában mindig ez állt: teológus, író, főszerkesztő. De a lista
korántsem teljes, mert Feri műfordító és jó tollú költő, esszéista, tehetséges
szervező, jó énekes, igazi közösségi ember, aki a Vatikáni Rádió munkatársaitól
a jóságos titulust kapta. Feri többszörösen kitüntetett, a közéletben
rangos helyet betöltő személy, kuratóriumok munkatársa, egyetemi-főiskolai
oktató, akivel másfél évtizedet dolgoztam szoros együttműködésben. Sokat
köszönök neki.
Nem akarom elvenni a többi megemlékezők kenyerét, itt csak azt említem, hogy
Feri sokoldalúsága azonnal szembetűnt nekem. Munkásságát két fő vonulatba
rendeztem magamban. Nagyot és sokat alkotott az epikában (tanulmányok, esszék,
interjúk, verselemzések, recenziók stb.) és lírában. Utóbbiak a versei, melyek
minden sora segíti Feri arcképének, egyéniségének, lelke rezdüléseinek a
megismerését. Feri igen termékeny alkotó. Legalább 40 kötete jelent meg, és
több száz tanulmánya. Nagyon remélem, hogy újabb Pázmány-kutatásai is hamarosan
napvilágot látnak, de azt is, hogy még számos verssel gazdagítja az irodalmat.
Ehhez kívánok jó egészséget, töretlen alkotókedvet és erőt.
Ad multos annos! Isten éltessen, Feri!
Szabó Ferenc S.J. író, teológus, a Távlatok főszerkesztője, 1931. február 4-én született a Zala megyei Kálócfán. Születésnapja alkalmából február 3-án és 4-én szűkebb hazájában Zalaegerszegen és Lentiben köszöntötték a „göcseji mediterrán” költőt:
*
Péntek Imre laudációja Zalaegerszegen az ünnep alkalmából
Tisztelt megjelentek!
Amikor gondolkodtam, milyen címet adjak köszöntőmnek – akkor ez jutott eszembe: egy életmű hazafelé tart. Pontosabban: hazafelé is, hisz Szabó Ferenc SJ életműve az egyetemes magyar irodalom része. Itt és most arra utalok, hogy a szülőföld, a szűkebb pátria is felfedezi magának ezt a kivételes és sokoldalú, sok műfajú költő-írót. Olykor panaszkodunk, hogy az újabb kori zalai irodalmi hagyomány szegényes. Nos, ezzel a több évtizedes irodalmi terméssel, versekkel, esszékkel, tanulmányokkal – amely majd harminc kötetre rúgnak – mi is gazdagabbak leszünk. A Pannon Tükör irodalmi műhelyének – ide illő szó – szent kötelessége, hogy foglalkozzék Szabó Ferenc műveivel, feltárja, értelmezze, beillessze a mai irodalmi kontextusba.
Persze, zavarba ejtő motívumok vannak – birtokba vétel, a befogadás terén. Ugyanis Szabó Ferenc életművében szervesen, elválaszthatatlanul jelen van a hit, a jézusi tanítás, a szeretet vállalása és vallása.
„Úgy teremtettél, hogy szomjúhozzalak” – egyik versében. Számára lét csakis a krisztusi léttel teljes, ennek fényében éli és fogalmazza meg magát. Műveit és gondolatait. Teológiai felkészültsége és poétikai gyakorlata egymástól elválaszthatatlan. Mécs László, Sík Sándor, Harsányi Lajos és Tűz Tamás – neves elődök nyomába lépve alakult, formálódott a Szabó Ferenc lírai oeuvre-je. S az sem közömbös – hol?
Az emigrációban. A Vatikán körül kialakult magyar szellemi körben, a római Katolikus Szemle égisze alatt. Rezek Román, Tűz Tamás, Békés Gellért és mások társaságában. A Magyar Irodalom története 1982-es kiadásában olvashatjuk róla: „Szabó az emigráció az emigráció legműveltebb, legszélesebb látókörű gondolkodója, akit nem csak Teilhard de Chardin foglalkoztatott, hanem századának szinte teljes filozófiája, magyar és francia irodalma. A vatikáni rádió magyar adásainak vezetője, s ilyen minőségében rendszeresen szemlézi a legújabb magyarországi irodalmat is.”
Hát, igen. Szabó atya nem volt radikális rendszerkritikus, hanem a hit, a katolikus hit szívós, kitartó, a rádió hullámain messzire ható terjesztője. Az újraevangelizálás megszállottja. Kezet nyújtva mindazoknak, akik elzárva, magukra maradottan küzdöttek azért, hogy elérjenek Istenhez. Elismerve és támogatva az istenkereső szellemi áramlatokat, a modern kereszténység hazai irodalmi megnyilatkozásait. Számtalan tanulmánya született ebben a témakörben, ha minden igaz, a java írások hamarosan egy kötetben megjelennek.
Csodás kitartással művelte mindezt. Kiapadhatatlan tűnő energiával. Töretlen optimizmussal.
1992-ben hazatelepülve, immár hazai terepen végezte térítő, tudományos munkáját, írta verseit. Szerkesztőként jegyezve a Távlatok jezsuita folyóiratot.
Így ért el a mai a mai jeles dátumhoz, a 80. évhez.
S kereshetjük a méltató szavakat, ennek a nagy ívű pályának elismerésére.
Én köszöntöm benne azt a zalai fiatalembert, aki itt Kálócfa határában, Bárópusztán eszmélkedett, nevelkedett, a csillagos ég titkaira csodálkozva. S írta első verseit. Az Ihlet órájában – egy korai költeményében – írja:
„Most már az égnek peremén
vagyok,
elnézem hogy a csillagok
körhintáznak a nap körül
s az angyalsereg mind
örül…
Szállj már hintára, szállj
te is,
repes a fényben és telis-
tele torokkal mondd: hahó!
A számon szikrát vet a
szó.”
A világ költői birtokbavételének, a poétikai képesség ébredésének szép pillanatait rögzíti a vers.
S ez a zsellérivadék megörökítette idillbe hajló gyerekkorát, családi ház békéjét, édesanyja és édesapja remekbe szabott portréját, azt az Atlantiszt – mely ugyan elsüllyedt a múltban, de nem tűnt el az időben, mert Szabó Ferenc költői tehetsége révén az egyetemes irodalom szférájába emelkedett. A kamaszkori emlékek, a rigófüttyös reggelek, a rózsát szemző apa és gondoskodó anya mind-mind ennek a zalai múltnak irodalmi emlékei. Ha egyszer készül egy újabb szűkebb hazai antológia, annak örökbecsű darabjai.
Köszöntöm a marxi elvek eleven cáfolatát – nem igaz, a lét határozza meg totálisan a tudatot. Mert ez a zalai Lövőn és Egerszegen iskolázott parasztfiú – nem ragadt a sárban, nem lett elkallódott tehetség. Innen, ebből a „földhöz ragadt” közegből, emelkedett a filozófia és teológia legmagasabb szintjére, amikor is szellemi partnere volt Pascalnak, Teilhard de Chardin-nek, műfordítóként a vallásos francia költészet klasszikusainak, Péguy-nek, Claudel-nek és másoknak. A magyar tudós egyházférfiak közül Pázmánynak, Prohászkának.
Azt hiszem, hosszú volt az út – visszafelé. És még nem is jártuk be minden szakaszát. Azzal kezdtem: egy gazdag, sokszínű életmű hazafelé tart… Már rajtunk is múlik, hogy elmondhassuk: végleg hazaérkezett.
És érezze magát otthon, új és új barátokra, olvasókra, értőkre lelve. És Isten éltesse sokáig.
És engedjék meg, hogy – mint pályatárs és barát – egy kis rögtönzéssel fejezzem be laudációmat.
Mennyei mondóka
A 80 éves Szabó Ferencnek
Optimizmusod: dics,
ragyog.
Vigyázzák érző angyalok.
Mennyekből peng a
hárfahúr,
S biztatón rád kacsint az
Úr.
S meg is szólít (ó, láss
csodát):
Édes fiam, csak így
tovább.
S míg lábad messzeségbe
visz,
a kék egen felhőnyi dísz.
Elhangzott 2011. február 3-án, Zalaegerszegen, a Göcseji Múzeum Kisfaludy-termében, a költő-író-teológus 80. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen.
Szabó Ferenc SJ 80 éves
2011. Február 4-én este a Vatikáni Rádió magyar műsorában hangzott el
M:
„Életkorunk mindössze hetven év,
jó erőben lehet tán nyolcvan is…”
Hetven után című versed mottójául a 89. zsoltár szavait idézted. És így kezdted:
„Hetven
után ráadás minden év
kezdem hinni: én is meghalhatok…”
Kaptál ráadásul 10 évet…
F: Hálát adok Istennek ezért az évtizedért: nem múlattam az időt tétlenül, unatkozó nyugdíjasként, és ha az Úr engedi, még néhány évig szolgálni szeretném: szerkesztek, írok, a váci főiskolán tanítok még, - és hát Nektek, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének is segítek. A Gondviselésnek kihívás volt, hogy három évre vállaltam a heti homíliaírást…
M: Örülünk, hogy a Vatikáni Rádió magyar műsora továbbra is szívügyed. Az idősebb nemzedék emlékszik még negyedszázados itteni szolgálatodra: 1967 és 1992 között a pápák szócsöve voltál. Interjúidban hangoztattad, hogy kétszeresen predestinálva voltál erre a munkára…
F: Igen. Először is egyidős vagyok a Vatikáni Rádióval; pontosabban egy héttel idősebb. Másodszor: a dunántúli Zalában, Kálócfán születtem: a hajdani „borosttyánkő” nevű római út mellett, tehát a Római Birodalomhoz tartozó Pannoniában. Pedig, miután sikeresen elvégeztem Belgiumban filozófiai és teológiai rendi tanulmányaimat, a belga jezsuiták „elkértek” magyar elöljárómtól, hogy teológiát tanítsak leuveni főiskolájukon. Ezért át is írtak (applikáltak) a vallon rendtartományba. Párizsba küldtek, hogy teológiai doktorátust szerezzek. Ez meg is történt: Szent Ambrus krisztológiájából szereztem diplomát. De közben a Gondviselés közbelépett. Hiszem, hogy igaza van a portugál közmondásnak: „Isten egyenesen ír görbe vonalakkal.” Legalábbis én ezt tapasztaltam életemben. Párizsi éveim alatt történt: fiatal barátom, a jezsuita Szabó János, aki itt a Vatikáni Rádiónál P. Orbán Miklós mellett a magyar műsor szerkesztője volt, nyári szabadság alatt Ausztriában a hegyekben lezuhant, és szörnyet halt. Orbán Miklós egyedül maradt. (Akkor, a hatvanas évek derekán a pápa rádiója még nagyon kezdetleges volt minden szempontból.). Orbán Miklós már kissé ismert engem különböző írásaimból, olvasta első tanulmánykötetemet. Meghívott Rómába, hogy helyettesítsem egy hónapig a rádiónál. Ez 1965 nyarán történt. Szerettem Párizst és a francia kultúrát, de ez az egy hónap is elég volt, hogy rokonszenvezni kezdtem az Örök Várossal. P. Orbán addig ügyeskedett, hogy magyar elöljáróim visszakértek a belgáktól, látva a Vatikáni Rádió fontosságát, hiszen naponta „hazamentünk” átszállva a vasfüggönyön. Szóval 1966 decemberében ledoktoráltam, és karácsony előtt megérkeztem Rómába. 1967. január elsején mutatott be P. Orbán a hallgatóknak Orbán Miklós 1972-ben, 21 éves szolgálat után kérte felmentését, Kanadában az emigráns magyarok közé került lelkipásztori munkára. Én lettem a magyar tagozat vezetője. Orbán párszor ismételte nekem: „Majd meglátjuk, hogy Te „kihúzol-e” itt 21 évet!” Bizony, kihúztam 25 évet, és ezt boldogan tettem. Ti, később felvett munkatársaim, Ipacs Katalin, Puskely Mária és Te, Vertse Márta, aki közben vezető lettél, tanúim, kiváló segítőim voltatok.
M: Orbán atya visszaemlékezéseiben, és Te is, úgy beszéltetek a hatvanas-hetvenes évekről, mint a Vatikáni Rádió hőskoráról…
F: Valóban az volt. Orbán átélte itt a II. vatikáni zsinatot, amikor a világegyház figyelme a zsinati munkákra összpontosult: naponta izgalmas, friss híreket lehetett közvetíteni. Én pedig a zsinat másnapján elsőrendű feladatomnak tartottam, hogy ismertessem a zsinat tanítását a vasfüggöny mögötti – magyarországi és határokon túli – papoknak híveknek. Természetesen, mindig beszámoltunk az új pápai megnyilatkozásokról, a világegyház híreiről VI. Pál kezdte, majd II. János Pál folytatta egyre gyakoribb külföldi apostoli útjait: ezek alkalmat adtak arra, hogy tájékoztatást nyújtsunk a meglátogatott ország egyházi helyzetéről, ötleteket is adva a magyaroknak az elindult zsinati korszerűsödéshez. Rádiós sorozatokat tartottam a főbb dokumentumokról, amelyek aztán könyv alakban is megjelentek: pl. az Egyház és a modern világ kapcsolatával foglalkozó Gaudium et spes kezdetű okmányt ismertetve alaposan foglalkoztam a modern ateizmussal, marxizmussal, a hit és a hitetlenség mai problémáival, továbbá a hit és a kultúra párbeszédével. E sorozatomból született meg Az ember és világa c. könyvem, amely két kiadást is megért.
M: A kommunista Magyarországon korlátozott volt a vallásos könyvek kiadása.
F: Valóban. Ezért biblikus, katekétikai könyveket is adtunk ki és juttattunk haza. Megszerveztük P. Nagy Ferenccel a Xavier Léon-Dufour által szerkesztett Biblikus Teológiai Szótár fordítását és kiadását, amelynek kiadási jogát idővel átengedtem a Szent István Társulatnak. Pár éve talán negyedik kiadása jelent meg Budapesten. Jelentős volt a Teológiai Kiskönyvtár 34 füzetének szerkesztése, kiadása, hazaküldése: Alszeghy Zoltánnal, Weissmahr Bélával és Nagy Ferenccel szerkesztettük: külföldön élő és tanító magyar teológusokat kértünk fel egy-egy téma kidolgozására. Ez a sorozat már a megújult katolikus teológiát ismertette papoknak, szeminaristáknak és értelmiségi világiaknak. Később ezt is kiadta 6 kötetben a Szent István Társulat. Folytathatnám a felsorolást. Idegen nyelvű teológiai és lelkiségi könyveket is fordítottunk: amikor hozzánk jöttél, kedves Márta, Te is bekapcsolódtál ebbe a munkába. Röviden: a rádiós munka és a könyvkiadás, sajtóapostolság egymást segítették: a hazulról kapott levelek tömkelege tanúsította ezt. Még annyit, hogy a könyvkiadást nagylelkűen támogatták külföldi segélyszervek, főleg P. Van Straaten Kirche in Not nevű szervezete.
M: Rádiós munkád, a könyvírás és fordítás mellett más munkád is volt…
F: Igen, részt vettem a külföldi Pax Romana, a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom munkáiban, konferenciákat és lelkigyakorlatokat adtam Európa-szerte, egyszer (1977-ben) három hónapra átrepültem Észak-Amerikába, ahol lelkigyakorlatokat tartottam, továbbá állandó munkatársa voltam a Katolikus Szemle, a Mérleg és a Szolgálat folyóiratoknak. Ez utóbbit alakítottuk át az ún. rendszerváltás után, és 1991 húsvétján létrehoztuk a Távlatok c. negyedéves világnézeti, kulturális, lelkiségi folyóiratot. Ennek lettem főszerkesztője.1992-ben Rómából hazaköltöztem, a társszerkesztő P. Nagy Ferenc pedig Bécsből. jött haza Budapestre. Összesen 88 szám jelent meg a Távlatokból, amely ezentúl már csak interneten folytatja működését. Régi számainkat digitalizáltuk, az írások letölthetők honlapunkról: www.tavlatok.hu
M: Csillagfényben c. portréköteted Függelékében hatalmas bibliográfiád mintegy harminc könyvet és számtalan tanulmányt, cikket sorol fel. Mit emelnél ki közülük?
F: Sokat írtam modern írók, főleg magyar és francia írók, költők istenkereséséről. Évtizedekig tanulmányoztam és ismertettem a tudós jezsuita, Teilhard de Chardin eszmevilágát, valamint rendtársa és barátja Henri de Lubac új teológiáját, aki jelentős befolyást gyakorolt a zsinati tanításra. Magyar gondolkodók közül pedig kiemelném Prohászka Ottokár életművéről és a teológus Pázmány Péterről szóló monográfiáimat. Megjegyzem: ha Isten életet és erőt ad, a következő pár évben szeretném folytatni Pázmány-kutatásomat, és megírni újabb monográfiámat: „Krisztus misztériuma Pázmány életművében” címmel.
M: Kedves Szabó atya! Köszönöm a beszélgetést. Jó egészséget és Isten áldását kívánjuk további apostoli munkájára!
Most pedig hanglemezről megszólaltatjuk Szabó Ferenc „Hozzád tartozom” c. versét, amelyet – két másik költeményével - megzenésített és hangszerelt Bánkövi Gyula , a Magyar Rádió zenei szerkesztője, és amelynek ősbemutatója 1997. okt. 5-én volt a Zenekadémián.
|
Nyitólap |
Jezsuiták |
Katolikus |
Katolikus Rádió |
Magyar Kurír |
Plébánia |
Breviárium |