SZEMLE



Anton Ziegenaus: A teremtés jövője Istenben. Eszkatológia. Szent István Társulat, Bp. 2008. (Szent István Kézikönyvek 13.) 268 o., 3800 Ft.

A májusi Szent István-könyvhét megnyitásakor Erdő Péter bíboros nyújtotta át Anton Ziegenaus augsburgi egyetemi professzornak az idei Stephanus-díjat (teológiai kategóriában). Erre az alkalomra jelent meg magyarul a teológus Eszkatológiája, amely a Leo Scheffczik bíborossal szerkesztett 8 kötetes Katolikus dogmatika VIII. kötete. 2004-ben már megjelent a szerző mariológiája is (a KD V. kötete): Mária az üdvtörténetben. Az eszkatológiát Szalay Mátyás filozófus fordította, Puskás Attila professzor lektorálta.

A szerző az első fejezetben („Az eszkatológia egzisztenciális és teológiai besorolása”) rávilágít a „végső dolgok” (halál, ítélet, feltámadás, örök élet) ma különösen is időszerű problematikájára. Napjainkban ugyanis az emberiség szorongva keresi az emberi és személyes jövő távlatait, az Isten nélküli vagy Istennel leélt élet végének jelentését: megsemmisülés, avagy beteljesedés Istenben: az abszurditás vállalása, avagy a keresztény reménység megalapozott magatartása? Ugyanakkor megjelöli az eszkatológia helyét a dogmatikában. Igazában ez a kötet valamennyi fejezetéből kitűnik, több diszciplína és határkérdés is megvitatásra vár: így a keresztény antropológia kulcskérdése, a test-lélek lényegi egysége, amely a halál és a feltámadás, illetve a lélek halhatatlansága filozófiai, katolikus és protestáns teológiai vitájában alapvető, továbbá az ún. köztes állapot, a halálban való feltámadás, a tisztítótűz és a kárhozat stb. Ezekben a kérdésekben tehát az exegézisen túl a filozófia, a dogmatörténet, a krisztológia és a mariológia (assumptio) bizonyos szempontjait is figyelembe kell venni. Ziegenaus, aki művét tankönyvnek is szánta, előadja a hagyományos katolikus eszkatológia tételeit, de kellő tárgyilagossággal ismerteti az újabb teológiai nézeteket is. De amikor megvitatja a sajátjától eltérő nézeteket, érvelése nem mindig meggyőző.

Vegyük példának a III. fejezet legvitatottabb kérdéseit: a halál teológiája (K. Rahner), a végső döntés hipotézise (Glorieux és Boros), továbbá a halhatatlanság kérdése (görög filozófia és protestáns teológia), a halálban való feltámadás újabban vitatott hipotézise. Ziegenaus a halál teológiájában általában egyetért K. Rahnerrel. A német jezsuita mindig számol a hivatalos egyházi tanítással éppúgy, mint a modern (egzisztenciális) filozófia nézeteivel, amikor „leporolja” a hagyományos skolasztikus nézeteket, rávilágít, pl. arra, hogy a test és a lélek „különválása” a halálban nemigen egyeztethető össze a test-lélek lényegi egységét valló katolikus antropológiával. Ezzel a kérdéssel függ össze a Boros László által népszerűsített (Mysterium mortis) végső döntés hipotézise (75kk) és a halálban való feltámadás elmélete (101kk). Ez utóbbiról lásd a Távlatokban megjelent tanulmányomat (1996/5). Ziegenaus mindkét kérdéskörnél megvitatja a pró és a kontra érveket.

A halálban való feltámadás elmélete szerint az elhunyt nem halott, hanem a halálban közvetlenül a feltámadás állapotába jut. Az elmélet képviselői között nincs egyetértés. Korábban Schmaus és Ratzinger is rokonszenveztek vele, de végül elutasították, mint a katolikus hittel összeegyeztethetetlent. Ziegenaus (104kk) megjegyzi, hogy G. Greshake elképzelése a halálban való feltámadásról – G. Lohfinkétől eltérően – árnyalt, de meglehetősen bonyolult, éppen a kérdés összetettsége miatt. Greshake nem állítja, hogy egybeesne a személyes és egyetemes eszkatológia: a halálban az ember a beteljesedés még nem zárt folyamatába lép be. Továbbá ellentmondásosnak találja a lélek testetlen köztes állapotának eszméjét, elutasítja a testetlen lélek fogalmát, mely még várja, hogy feltámadjon a teste az ítélet napján. Szerinte a keresztény remény helyes megfogalmazása, hogy az egy és egész ember feltámad a halálban. A „testetlen lélek” eszméjével szemben felveti, hogy az túlzottan absztrakt és történelmietlen. Istenhez azonban nem egy testetlen lélek tér meg, amely elhagyja a világot és lerázza magáról a történelmet, hanem a személy a maga világával, a saját történelmével, az egész életével. Ezután Ziegenaus megjegyzi, mivel ért egyet Greschakéval, és mit kérdőjelez meg. Szerintem itt (105–106) nem pontosan értelmezi, és nem meggyőzően bírálja Greshake elméletének bizonyos szempontjait.

Mindenképpen állítanunk kell, hogy az ember a halál után nem amolyan „angyali” anima separata lesz, várva a végső feltámadást, hanem, ahogy Rahner is hangsúlyozta, megmarad vonatokozása a testhez és a kozmoszhoz (Allkosmisch–Werden). Ziegenaus (107) hivatkozik a Hittani Kongregáció 1979-es dokumentumára, amely állást foglalt a halálban való feltámadás elmélete kapcsán. Ez az okmány idézi az egyház hagyományos tanítását a köztes időről. Hivatkozik Krisztus feltámadására és Mária mennybevételére (testi megdicsőülésére), hangsúlyozva, hogy egyedülálló tényekről van szó: Jézus esetében az Írás szerint („harmadnapon” 1Kor 15,4) halála és feltámadása között valamiféle időt kell feltételezni; Mária testi megdicsőülése is a kiválasztottak feltámadásáig egyedülálló, egyedül őt illeti meg a kiváltság.

Ziegenaus kijelenti (110), hogy „a halálban való feltámadás éppen a teológia középpontját jelentő krisztológia felől nézve elfogadhatatlan.” De kérdés az, hogy ki milyen krisztológiát vall, vagyis miként értelmezi Krisztus feltámadását/megdicsőülését. Ziegenaus a záró megjegyzésekben (111kk) elismeri az anima separata problematikus voltát filozófiai és teológiai szempontból egyaránt. Greshake e problémákra igyekezett válaszolni elméletével. E recenzió végén idézem az említett Távlatok-cikkem végkövetkeztetését.

1) Megtarthatjuk a test és a lélek „különválása” kifejezést, de azt meg kell szabadítanunk a dualista értelmezéstől. A halhatatlanság, amely által a személy túlhaladja (transzcendálja) a test romlandóságát, nem más, mint a személy (természetes) odarendeltsége a természetfölötti befejezettséghez, és ez a transzcendencia egy bizonyos különválás révén valósul meg a bűn miatt.

2) Az emberi lélek halhatatlan, vagyis az ember nem semmisül meg a halálban. Ez ellentétben állna Isten ígéretével és az egyház tanításával.

3) Az egész ember halála után Isten (Krisztus) ígéretei szerint a feltámadás vár ránk. Az egész ember halála nem megsemmisülés, ahogy egyes protestáns teológusok vallják, mintha Isten a feltámadáskor teljesen újjáteremtené az embert. Folytonosság van mostani és jövendő énem között: én halok meg és én támadok fel. . .

4) Nem állíthatjuk minden megszorítás nélkül, hogy az ember a halálban rögtön feltámad, tehát hogy a feltámadás csupán a meghalás pozitív szempontja. Az egyház ugyanis megkülönbözteti Krisztus és Mária megdicsőült állapotát a megboldogultakétól. Továbbá feltámadt (spirituális) testünk nem végleges a végső feltámadásig.

 


Szabadon, örömmel, szeretettel. Nemes Ödönnel beszélget Naszádi Kriszta. Harmat, 2008. 146 o.

Hogy szeretettel készült ez az interjúkötet azt igazolja, hogy egy 82 éves szerzetes hajlandó fáradságos, hosszas önvallomásra, melyben igazán önmagát adja, melyben láttatni engedi személyisége legmélyét eladdig, hogy élete néhány tévedéséről is beszámol.

Hogy örömmel adott interjút, mind a címlap, mind a szövegközi fotók igazolják. Nemes Ödön SJ a legtöbbjükön mosolyog, nevet, örül.

Hogy szabadon mondta el saját magát és mindazt, amit a társadalomról, a világról és Istenről fontosnak vélt átadni az olvasóknak, számomra abból derül ki, hogy alig találtam benne hivatkozást. Ez nekem azt jelenti, hogy a szerző érez magában annyi felszabadultságot, hogy nincs szüksége arra, hogy mondandóját ismert és elismert nevekre való hivatkozásokkal nyomatékozza.

Engem elsősorban a könyv hangvétele fogott meg. Miközben Nemes Ödön megmarad a rá jellemző analizáló módszernél, oldottan teszi ezt, és csaknem feledteti, mert a lényeg láttatása-átadása számára az alapmotívum. Az, hogy a benne összegyűlt ismereteket, gazdag élettapasztalatait egész nyíltan megossza az olvasóval. A beszélgetések során felmerülő részigazságokat vaslogikával tagozza be és rendeli alá a lényegesebbeknek. Egyszerű módon közöl nagy igazságokat. Ezek közül is talán a legfontosabb: Csak az számít, hogy valamely tettünk Isten felé visz-e bennünket, vagy nem. Ez a nagy vízválasztó. Címbeli jelmondata pedig olyan fontos kijelentés, melyre csakugyan felfűzhető az élet, és nemcsak az ő élete, hanem sokunké.

Ez a könyv – talán akaratlanul –, de tele van maximákkal. Néhányat ide idézek: Ahol nincs szabadság, ott öröm és szeretet sincs (56.) A szeretet, az értékesség, a meghittség és a szabadság iránti vágy hajt előre minket. (67.) Fogadd el, hogy a barátodtól, a házastársadtól kapsz annyit, amennyit most képesek adni, és engedd meg nekik, hogy úgy viszonyuljanak hozzád, ahogy akarnak! (78.) Biztonságom nem a terveimben rejlik, csak Istenben. (83.) Nem attól vagyunk értékesek, amit elértünk, hanem mert Isten annak tart minket. (84.) Az Isten országa az Istennel és az emberekkel való meghitt kapcsolat. (90.) A becsületes életet azonosítani a kereszténységgel súlyos tévedés. (92.) A szeretet ingyenes és feltételek nélküli; nem annak szól, amit a másik tett, hanem  annak, aki. (106.)

Érdekesek a kötet társadalmi és egyházkritikái is, mert nem bántóak, inkább az empátia, a segítőkészség megnyilvánulásainak látom őket.

Mindent összevéve számomra lelki töltekezés volt a Nemes Ödön SJ fejlődéséről, irányultságáról, világáról, felfogásáról, tehát az életéről szóló könyvet elolvasni. Ezek után természetes, hogy jó szívvel ajánlom minden érdeklődő figyelmébe.

Gyorgyovich Miklós

 


A „Szabadságra elhívatva az életért * című könyv (szerk. Hámori Antal, Rojkovich Bernadette, Szilágyi Szilvia, Bp. 2007. 103 o. Magyar Katolikus Családegyesület, Budapest). Az Életvédő Fórum, az Ökumenikus Életvédő Alapítvány és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által, Erdő Péter bíboros, nagykancellár úr fővédnökségével, Budapesten, 2006. szeptember 25-én, az Egyetem Jog- és Államtudományi Karának II. János Pál pápáról elnevezett dísztermében rendezett konferencia előadásait foglalja magában.

A szerzők, orvosok, jogászok és teológusok, tudományterületük szempontjából szólnak az életről, annak védelméről, szeretetéről, tiszteletéről, szolgálatáról. Az életről, az emberi életről, amelyre ajándékként, a fogantatás pillanatától a természetes végéig szent, sérthetetlen, alapvető, örök értékként tekintünk.

A kötet elején Fodor György rektori megnyitó-soraiban az élet és a család szolgálatáról mint a katolikus egyetem egyik küldetéséről olvashatunk. Ezt követően Zlinszky János arról ír, hogy jövőnk az élet tiszteletén nyugszik. Bándi Gyula az élet környezetvédelmi vonatkozásairól szól. Fabinyi Tamás az élet szent és sérthetetlen voltáról imában fogalmazta meg gondolatait.

Tringer László a szenvedélyek rabságáról, Bíró László a családnak az életért fennálló felelősségéről ír. Lábady Tamás a szabadság és az élet viszonyát érinti. Rojkovich Bernadette az életet fenyegető veszélyekre hívja fel a figyelmet. Iván László a földi élet vége felé közeledő emberek szolgálatát tárgyalja. A kötet végül Harsányi Pál Ottó válságból kivezető útról szóló gondolataival zárul.

Miként Bíró László püspök fogalmaz a könyvhöz fűzött előszavában: „Szeretném minden magyar állampolgárnak a kezébe adni ezt a könyvet, hogy lássuk az élet egyetemes értékét, lássuk, mindnyájan tehetünk az életért, a jövőért.”

E könyvbemutatóval ehhez kívánunk segítséget nyújtani.

 

Elhangzott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családügyi Bizottsága által szervezett könyvbemutatón, Budapesten, 2008. június 19-én a szerkesztő-szerző, Hámori Antal előadásában, aki állam- és jogtudományi, valamint kánonjogi doktor, a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, az Életvédő Fórum alelnöke.





Könyvjelző

Rónay László: Lélek és szó. Esszék, tanulmányok. Argumentum kiadó, Bp. 2004. 368 o. A szerző különböző lapokban, főleg a Vigiliában megjelent írásait gyűjtötte össze e kötetben. A XX. századi magyar irodalom nagyjairól, főbb irányairól szólnak az esszék. Szerencsére felhívja a figyelmet a mai irodalomtörténet sajnálatos hiányosságaira, a „katolikus költészet” mellőzött nagyjainak művére, ahogy ezt szóvá tette a Vigilia 2008/2. számában (152–156. o.) is a tavaly megjelent háromkötetes tanulmánygyűjtemény (A magyar irodalom történetei, Gondolat) kritikájában. Rónay L. „meglepetéseit” és hiányérzetét még csak fokozhatjuk, ha az általa nem elemzett I. kötetre vetünk egy pillantást. (A kezdetektől 1800-ig.) A főszerkesztő Szegedy-Maszák Mihály és szerkesztőtársai ugyan mentegetőznek az Előszóban: megmagyarázzák a sokszerzős mű heterogén jellegét, azt, hogy a szerzők nem ugyanannak a célelvűségnek a szellemében dolgoztak, továbbá egyes felkért szerzők nem készültek el tanulmányaikkal stb. De ha e szempontokat figyelembe vesszük is, számunkra megmagyarázhatatlan mulasztás, hogy pl. a kötetben nem szerepel egyetlen tanulmány sem Pázmány Péterről, a „magyar próza atyjáról” (Kosztolányi). E könyvjelzőben nem térhetünk ki hosszabb kritikára.

Gárdonyi Máté: Bevezetés a Katolikus Egyház történetébe. Jel Kiadó, Bp. 2006, 356 o. Varga Lajos váci segédpüspök ajánlásával jelent meg Gárdonyi Máté egyháztörténész némileg bővített főiskolai jegyzete (2003–2004-ben a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola hallgatói számára készült). A szerző maga is megemlít bizonyos aránytalanságokat, amit most szóvá teszünk: pl. ha a hallgatók csupán ezt a munkát veszik kézbe, nem tudhatnak meg szinte semmit a magyarországi egyház történetéről! Az igaz, hogy Szántó Konrád háromkötetes egyháztörténetéből, vagy Hermann Egyed kiváló munkájából pótolhatják Gárdonyi könyvének ezt a feltűnő hiányosságát. Legalább függelékként hozzácsatolhatta volna 2002-es előadását, amely a Pax Romana kongresszusán hangzott el (Ökumené, 2002/2, 34–44), bár e tanulmányhoz is fűzhetnénk kritikai megjegyzéseket. Ami a könyv 314–315. oldalán a modernista válságról olvasható, az édeskevés, tekintve az irányzat jelentőségét, és pontatlan is. A Prohászka Ottokárra is befolyást gyakorló bergsonista (katolikus) filozófus Edouard Le Roy (nem Emmanuel!) valóban fontos szereplője volt a válságnak. A Gárdonyi által róla közölt egy mondat, valamint az Alfred Loisy könyvének említése nem sokat mond a modernizmus mivoltáról. Feltűnő, hogy a szűkszavú szerző egy egész fejezetet szentel „az Egyház és a holokauszt” témának, nem éppen tárgyilagosan mérlegelve a középkori egyházban kialakult antijudaizmust, mintha ez a „faji” antiszemitizmus előkészítője lett volna.

Frenyó Zoltán: Filozófiai kultúra. Válogatott írások. Tinta könyvkiadó, Bp. 2008, 355 o. 2100 Ft. Dr. Frenyó Zoltán filozófia- és eszmetörténész e kötetben összegyűjtött írásai négy témakört ölelnek fel: az első a magyar filozófia történetével és egyes alkotóival, a második a filozófia tanításának kérdésével, a harmadik egyes irányzatok bemutatásával foglalkozik, a negyedik rész pedig vallásfilozófiai kritikákat és vitaírásokat tartalmaz. Frenyó szerencsésen pótolja a marxista filozófiatörténet hiányosságait és torzításait (cáfolva a Lukács György kijelentését: „A magyar kultúrára jellemző, hogy egyáltalán nincs magyar filozófia”). Egyben kiegészíti Hanák Tibor jelentős munkáit is. – E sorok írója érdeklődéssel és örömmel olvasta a kötet különböző részeiben mindazt, ami Prohászka Ottokár „ébresztésére” vonatkozik (Frenyó Zoltán együttműködött az elmúlt évtizedben az általam vetett Prohászka-kutatócsoportban), továbbá a Teilhard de Chardin magyarországi hatásának kezdeteiről szóló tájékoztatást. Igazában Rezek Román bencés barátommal kezdtük el Párizsban Teilhard műveinek fordítását és magyar ismertetését, ebbe bekapcsolódott a Vigilia köre (Mihelics Vid és Rónay György), majd Dienes Valéria. – Frenyó Zoltán írásai valóban hiányt pótlók a XX. századi magyar gondolkodás feltérképezéséhez, forrásanyagul is szolgálnak a további kutatásokhoz.

(Sz. F.)


SOMMAIRE

Liminaire: L’année jubilaire de Saint Paul

Horisons

T. Bartók: La Bible et la tradition

P. Nemeshegyi: Le Dieu de l’Ancien Testament

J. Hevenesi: L’image de Dieu dans l’Ancien Testament

F. Szabó: Les commentaires des Psaumes chez Saint Ambroise

Cs. Török: L’usage de la Bible dans les homélies

Ph. Charru J.S.: Bach et la Bible

Gy. Nemes: Sincérité et mensonge dans la vie publique

Église universelle

Benoît XVI ouvre l’année Saint Paul

Benoît XVI: Lettre aux catholiques chinois

V. Somogyi: Le Congrès Eucharistique International à Québec

Discours de Benoît XVI à Sydney

F. Szabó: Notes sur l’Ostpolitik du Vatican

Événements et courants des pensées:

– Les appiritions de Lourdes – Bollandistes – L’église en Pologne

Le centenaire de la Province SJ hongroise

Culture et vie

F. Szabó : In memoriam de A. Soljénitsyne

U. Kiss: La Franc-Maçonnerie est une religion?

F. Szabó: Le peîntre hongrois Csontváry

M. Bella: Notes sur le féminisme

Spiritualité

M. Gyorgyovich: Méditation pour la fête de Notre-Dame des Hongrois

F. Szabó: La spiritualité de G. La Pira

Revue des livres

 


A jelen számban közölt írások szerzői

Bartók Tibor SJ, lelkigyakorlat-kísérő (Budapest) – Bella Lászlóné, okl. vegyészmérnök (Budapest) – Charru, Ph. SJ, prof. (Párizs) – Gyorgyovich Miklós, publicista, társszerkesztő (Budapest) – Hevenesi János SJ, lelkipásztor (Budapest) – Kiss Ulrich, kommunikációs szakember, egy. előadó (Budapest) – Nemes György SchP, főiskolai tanár (Vác) – Nemeshegyi Péter SJ, teológus, ny. egy. tanár (Budapest) – Somogyi Viktória, a Vatikáni Rádió munkatársa (Róma) – Szabó Ferenc SJ, teológus, költő, főszerkesztő (Budapest) – Török Csaba, lelkipásztor (Budapest)