Katolikus Egyház a magyar országos írott sajtóban

 - elméleti keret és elemzés -

(2003-2004) 

„Keresztény, konzervatív értékek
megjelenésének lehetőségei és korlátai a magyarországi médiában”

 

Készítette: Sasvári Szilárd

 

Budapest, 2005

 

Faludi Akadémia

2005

 


 

Bevezető

 

E tanulmány célja annak megvizsgálása, hogy a magyarországi országos írott sajtó a Katolikus Egyház üzeneteinek eljuttatásához, az Egyház életének, illetve az általa képviselt értékeknek bemutatására milyen lehetőségeket kínál, illetve milyen korlátokat állít.

Hálás köszönettel tartozom a Faludi Akadémiának, hogy ösztöndíja segítségével egy éven keresztül e témával foglalkozhattam.

 

Mivel az Egyház a hívők közössége, Krisztus tanítása szerinti szeretetközösség, amely a történelemben bontakozik ki, mindenképpen érdemes a mai kornak a hagyományokhoz való viszonyulását is megvizsgálni történeti alapon; illetve a jelenkori magyarországi egyházi közösség és az azt körülvevő társadalmi közeg jellemzőire kitérni.

 

Az Egyház által hordozott értékeket tekintve a mai kor emberének és Egyházának a következő kihívásokkal kell szembenéznie:

A szentség iránti érzék elvesztésével; azon alapelv elutasításával, hogy az emberi személy méltósága sérthetetlen; a házasság és család elleni támadásokkal; a szabadság fogalmának hamis értelmezésével; az erkölcs relativizálásával és hagyomány elvetésével.

 

A fentiekre vonatkozóan kell tehát szólni arról, mely értékeket érdemes középpontba állítani a 21. század elején. E szempontok szerint vizsgálom az Egyház képének bemutatását a magyar média felületén akár lehetőségként, akár támadott, kritizált témaként.

 

A munka elvégzése során fölhasználtam mind elméleti, mind történeti forrásokat. Emellett pápai megnyilatkozásokat, körleveleket, tematikus sajtófigyelőt, elemzéseket, egyházi sajtóanyagokat, Azt is figyelemmel követtem, milyen sorsra jutott néhány fontosabb egyházi üzenet, a sajtótájékoztatók anyagai hol jelentek meg, milyen kommentárral, milyen szerkesztési beágyazottsággal, képi aláfestéssel.

 

A tanulmány készítésekor figyelembe kellett vennem a földolgozható lehetséges témák sokaságát, és a szükséges mértékű a terjedelmi korlátokat. Írásom alapvetően az írott sajtó területére terjed ki. Ezen belül is a legnagyobb példányszámú országos napilapok a Katolikus Egyházat érintő cikkeire. Ebből a körből – bár rendkívül a „teljességhez” szükséges volna – hiányzik a megyei lapok értékelése.

Nem foglalkoztam továbbá a bulvársajtó, illetve tematikus, speciális lapok elemzésével (egyházi jellegű, női, ifjúsági stb.). Az elektronikus sajtó megnyilatkozásaira utalok majd, illetve e médiaszektor funkcióját is igyekszem megjeleníteni. E terület elemzését mindenképpen érdemesnek tartom elvégezni a későbbiek során, tekintettel arra, hogy Magyarországon a „világ”-ról, annak változásairól az állampolgárok kb. 70%-a kizárólag az elektronikus médián keresztül alkot képet, tájékozódik.

 

E szükségképpeni korlátozás, önkényes szelekció segítségével is lehet tanulságos következtetéseket levonni abból, hogy a magyarországi sajtó egy szelete milyen képet rajzol arról a Katolikus Egyházról, amely itt és most van jelen a 21. század elején, s amelynek rendkívül nehéz üzeneteit nyilvánossá tenni, valóságát megmutatni a mai Magyarországon.

 

Elméleti munkák segítségével vizsgálom meg a média szerepét, majd a sajtóelemzés elvégzése után következtetéseket vonok le arra nézvést, hogy e rendszeren belül mi történik, mi jelenik meg az Egyházzal kapcsolatosan. Ezt követően javaslatokat fogalmazok meg olyan elvi hozzáállásra és technikákra, melyek véleményem szerint változtatni képesek a jelen helyzeten.

 

Tartalom:

 

1. Öt kihívás a 21. század kezdetén /4/

2. Történeti alapvetés /5/

2.1. Ókor, középkor, a világ értelmezése

                2.2. A „fel”-világosodás

2.3. A teljes nyilvánosság szerkezete

3. Elméleti alapvetések /6/

                3.1. Kommunikáció, az információ alapfogalmai

                3.2. Elvi hozzáállások

                3.2.1 világi

                3.2.2 egyházi

                3.3. Eszközök, kommunikációs folyamat

                3.4. Példa. Életvitel

4.  A „Sitz im Leben” /8/

                4.1. A befogadó világ

                4.2. Tulajdonos

                4.3. Újságíró, szerkesztő

                4.4. A politika, közélet

5. Elemzés /10/

                5.1. „Mi” az egyház?

5.2. Az „antiszemitizmus”

                5.3. Az „ellene”    

5.4. Krisztus történetisége ­- „a tudomány hiteles cáfolata”

                5.5. „Hatalom, pénz”

6. Következtetések /13/

7. Javaslatok /14/

8. Felhasznált irodalom /16/

9. Jegyzetek /17/

 

1. Öt kihívás a 21. század kezdetén[1]

 

Az európai alkotmány vitájának során sokak számára szinte érthetetlen erővel jelent meg az a szellemi, gondolati, politikai erő, amely mindent megmozgatott annak érdekében, hogy az alkotmányban ne szerepeljen a keresztény gyökerekre való utalás. Tette ezt komoly támogatással a nyugati demokrácia, s ezzel lemondott arról a hozzáállásról, amely szerint a demokrácia, mint struktúra szükségképpen feltételez erkölcsi törvényeket. Ráadásul a szövegszerű utalás hiánya nem más, mint az európai történelem sutba vetése.

 

A vita mögött az „Emberről” alkotott eltérő elképzelések állnak.

Az egyik álláspont szerint az ember nem más, mint az evolúció során a legmagasabb létszintre jutó felvilágosult és racionális lény, a másik szerint az Ember teremtmény, Isten képmása.

Az egyik azt mondja a Semmi (=ősrobbanás előtt) és a Semmi (=halálon túl) között: az Én - az individuum.

A másik: az ember személy (persona) Isten képmása, teremtmény, szabad akaratával rendelkező, felelősséggel bíró személy. (Ter 1,26)[2] Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog. És azt mondja a Ter 1,27 „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette.” Szabadnak és felelősséggel bíró lénynek, aki az Úr szeretetének forrásából táplálkozik.

Az egyik az embert az élet földi horizontjára helyezi.

A másik ezt kiegészíti a Teljesség felé is, s e vonalak metszéspontjában pedig maga Krisztus áll.

Az egyik szerint éljünk úgy a világban, mintha nem létezne Isten, de azért legyen valami közösen elfogadott szabály, jogrendszer: az egyetemes emberi jogok.

A másik szerint Isten az, Aki van, aki maga a Szeretet, az Igazság, a Jóság, és a Szépség, ő a Forrás, mely táplálja az életet.

 

a) Az egyik elfelejtkezett az emberi személy sérthetetlenségének forrásáról, a másiknak kötelessége tehát szólni.

Az ember szabad, keresi az igazságot. A tudomány az elmúlt kétszáz évben megpróbálta átvenni a vallás, a hit szerepét, de nem tudott és nem tud arra a kérdésre válaszolni: Ki vagyok én? Mivel a Teremtés Isten műve, aki egyedüli úr élet és halál fölött. Mivel az embert képmására teremtette: az emberi méltóság sérthetetlen.

 

b) Az egyik elvesztette a szentség iránti érzékét, a másiknak kötelessége tehát megjeleníteni azt.

A szekularizált világban törekszenek ugyan arra, hogy a Tízparancsolat némely törvényének érvényt szerezzenek, de következetesen kerülik az első három parancsot. Ezért Európában újra hangsúlyozni kell az „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj”, „Isten nevét a szádra hiába ne vedd”, az „Úr napját szenteld meg” parancsok érvényességét.

 

c) Az egyik az emberek egyenlőségének jogára hivatkozva támadja a házasság szentségét, a másiknak kötelessége védeni azt.

A házasság férfi és nő állandó közössége, mely a társadalmi rend alapja és az európai civilizáció öröksége. A családtól függ az emberi faj jövője. Ezt teszik ki veszélynek azok, akik a homoszexuális kapcsolatot házassági szintre kívánják emelni.

 

d) Az egyik a szabadságot hamisan értelmezi, a másiknak kötelessége az eredeti értelmét fönntartani.

Az ember szabad akarattal rendelkezik. A szabadság Isten ajándéka, mely egyúttal az ember nagyszerűségének és hivatásának mércéje. Védeni az embert ma annyit jelent, mint védeni a szabadság eredeti értelmét, az evangélium helyes értelmezésének megfelelően. A szabadság a jóra való törekvés, nem pedig a saját jog(om) érvényesítése.

 

e) A mai világ elítéli a diszkriminációt, az előítéletet, és nem tart igényt a hagyományra. De tegyük föl a kérdést: Mi a hagyomány, mi az előítélet?

Az előítélet, a hagyomány: az átvett tudás, az örökölt kultúránk összekapcsolható és összekapcsolódik az új tudásával. Hans-Georg Gadamer[3]hívja fel a figyelmet arra, hogy az előítélet, hagyomány, az autoritás rehabilitálandó, rehabilitálni kell.[4] Az igaz előítélet megismeréshez, megértéshez vezet, a hamis előítélet, pedig félreértéshez.[5] Különbségtételre tehát szükség van.

Azt mondja Gadamer, hogy a hagyomány valójában mindig magának a szabadságnak és a történelemnek a mozzanata. A legvalódibb, legszolidabb hagyomány öröklődése sem a természeti folyamatok módján játszódik le. Igenlésre, megértésre és ápolásra szorul, lényege szerint megőrzés. A megőrzés pedig az ész tette, melyet észrevétlenül hajt végre. A megőrzés éppen ezért nem kevésbé szabad viselkedés, mint a hirtelen fordulat és az újítás. Mindig benne élünk a hagyományban, eleve a sajátunk, mintakép vagy elrettentő példa, önmagunk újrafelismerése, melyben későbbi történeti ítéletünk már aligha lehet megismerés, hanem a hagyomány teljesen elfogulatlan magunkhoz alakítása.[6]

Azt is hangsúlyozza, hogy az erkölcsök valósága például nagymértékben a szokás és a hagyomány által kölcsönzött érvény.[7] Az erkölcsök valóságának érvényessége az, amit a felvilágosodás, a francia forradalom óta folyamatosan támadnak a modernitás köntösében.

„Kizárólag az erkölcsi rend érinti az embert, Istennek értelmes és magasabb rendű életre hivatott teremtményét a maga teljességében, és amennyiben teljesen és hűségesen megtartja, ez vezeti el a tökéletesség és a boldogság teljes birtoklására.”[8]

 

2. Történeti alapvetés

Hauser[9]a nyilvános szférát diszkurzív helynek tekinti, amelyben különböző egyének és csoportok találkoznak egymással, hogy megbeszéljék az őket kölcsönösen érdeklő ügyeket, és ha lehetséges, közös véleményt alakítsanak ki róluk. A nyilvánosság az a hely, ahol retorikailag fontos jelentések kiformálódnak.

2. 1. Ókor, középkor, a világ értelmezése

 

„Az athéni politizálás nem igényelt megkülönböztetést a két diszkurzív terület: az agóra – piac, és az ekklészia – népgyűlés között, hiszen az emberek, akik a piacon beszéltek közös dolgaikról, ugyanazok, mint akik később szavaztak róla.[10]

A görögök öntudatában a nyilvánosság a szabadság és maradandóság birodalma. Az, ami van, csak a nyilvánosság fényében jelenik meg, és csak itt válik mindenki által láthatóvá.[11] A polgárok, mint egyenlők az egyenlőkkel érintkeznek egymással, de mindegyik arra törekszik, hogy kiemelkedjék. Az erények, melyek kiemelik a görög polgárt, a nyilvánosság előtt igazolódtak, ott találtak elismerésre.[12]

A szóbeliséget követően fokozatosan jött létre az olvasóközösség. Az újkorra jelentek meg az olvasási kultúra társadalmi csomópontjai. Bővült a könyvek, folyóiratok és újságok termelése, megszaporodott az írók, kiadók, könyvkereskedések, kölcsönző-könyvtárak,[13]és az olvasni tudó emberek száma.

A reformációval jelent meg[14]a történelemben az a fajta önértelmezési szabadság, amely végül is eltüntette a Katolikus Egyház addig létező író és értelmező monopóliumát.[15] A tudás részekre szakadt. A közösségi értelmezés helyét átvette az individuális értelmezés. Így, ezzel a változással gyakorlatilag mindenki írhatott, mindenki értelmezhetett. A középkornak ebben a kései korszakában a hitviták jellemezték a nyilvánosságot.

 

2. 2.  A „fel”-világosodás

 

A civil társadalom szükségképpen egyet jelent a nyilvános szférával,[16]történetileg a felvilágosodásban bontakozott ki.[17] Új, diszkurzív helyek a 17-18. században: újság, kávéház, szalonok, politikai klubok, melyek kívül vannak az agórán, ekklészián.[18]Eddig a közvélemény az egyéni vélemények összegét jelentette. Ezután a dialógus résztvevői között ügyek közüggyé emelésének folyamata zajlott le, és a mindenkori autoritáson (állam, egyház) kívüli helyeken megfogalmazott (köz)véleménnyé vált.[19] A „közvélemény szerint” versenytársa lett az „autoritás szerint”-nek.

A felvilágosodás ugyanakkor létrehozta a „pártatlan megfigyelő” szerepet,[20]ha tetszik: az új autoritást! Két új tényező vezetett Hauser szerint[21]a nyilvános szféra iránti igény kialakulásához: 1. Amikor a kereskedelem, szállítás, migráció szembesíti az európai társadalmat az idegenek világával. 2. A társadalom ekkor kezdi szervezni magát a hatalmon kívül, melynek tagjai különböző szegmenseit alkotják a társadalomnak, és akaratuk közvéleményként jelenik meg. Valójában olyan téma vált közüggyé, mely összhangban állt érdekeikkel.

Majd a felvilágosodással és a francia forradalommal létrejött az a fajta egyesületi élet, amikor már nem hittételekről szólt elsősorban a diskurzus, hanem irodalomról, művészetről, és leginkább a francia forradalom után a politikáról. Létrejött a politikailag okoskodó közönség.[22]

Ebben a pillanatban a nyilvánosság szerkezetében funkcióváltás jött létre. Ez a funkcióváltás azt jelentette, hogy megjelent a sajtó, a sajtót író emberek, megjelent vele együtt természetesen a cenzúrával szembeni küzdelem, és kezdett kialakulni a véleményszabadságért való harc. A polgári nyilvánosság mögött az általános hozzáférés elve[23]áll.

Ennek a nyilvánosságnak különböző terei és különböző típusai voltak. Egy érdekes angliai példa a korszakból: a Londonban kialakult kávéházakban férfitársaságok voltak jelen. Ezzel szemben a szalonokat általában a nők alapították. A hölgyek 1674-ben kiadtak egy pamfletet a kávéházakkal összefüggésben, melynek címe: „Az asszonyok kiáltványa a kávéházak ellen”. Nyilvános megfontolásra bocsátják azon nagy hátrányokat, amelyek nemük véleménye szerint e kiszárító és elgyengítő folyadék túlzott használatából származnak.”[24]

A felvilágosodás a „felfelé irányultságot” elvetve csak a való világra irányította figyelmét, próbálta meg azt bevilágítani.

 

2. 3.  A nyilvános kommunikáció teljes szerkezete

 

A 19-20. századra alakult ki a nyilvános kommunikáció teljes szerkezete. Ekkor létrejöttek az újságok és olvasóik, a könyvek és olvasóik - az új olvasóréteg. Ennek ellenére is, bár a városi és a falusi polgári közösséget egyfajta homogenitás jellemezte, bizonyos mértékben, de már a kezdetektől is mindig létezett egy konkuráló nyilvánosság, mindig volt ilyen reprezentatív nyilvánosság, és mindig volt emellett egy polgári vagy egy általános.

A 20. században a rádió és a televízió megjelenésével megint megváltozott a nyilvánosság szerkezete. Négy új jelenség ütötte fel a fejét. Az egyik a szórakoztatás és informálás egybeesése. A reklám szórakoztatva informál, és közben fogyasztóvá alakít. A második, hogy gazdasági érdek miatt irányítottá válik a média. Ebből a szempontból az újságírók szabadsága is sérül. A harmadik jelenség, hogy a téma és a megnyilatkozás egy bizonyos rejtett szándékot hordoz. A negyedik, hogy e szándéknak célja a kommunikációs folyamat magatartásának irányítása, formálása. Tehát irányítani, magatartást formálni, mindezt egy kommunikációs folyamat keretén belül.

A mai tévés „valóság”show-k legújabban pedig a valóság és a fikció közötti különbséget kívánják elmosni.

 

3. Elméleti alapvetések

               

3. 1. Az információ és a kommunikáció alapfogalmai

               

Érdemes tisztázni néhány alapfogalmat. Először az információról. Mi az információ? Kiss Ulrich[25]azt írja, hogy a latin eredeti „informatio, informationis” képzet, fogalom, vagyis önálló léttel bír. Nem két személy kapcsolatának függvénye, hanem tudattartalom, a dolgok képe, nyoma a tudatban eszme, idea. Eredete az informo,-are ige, vagyis tevékenység, mely által valamit megformálunk, alakítunk, valamiről képet alkotunk.

Az információ eredetileg nem késztermék, melyet elég elszállítani egyik helyről a másikra, hanem a dolgokról bennünk kialakított kép, vagyis szellemi, lelki tevékenység gyümölcse, feldolgozása annak, amit tapasztalunk, látunk, hallunk: lelki kép, melynek megformálásában egész személyiségünkkel részt veszünk. Az információ tehát nem áru. Az információ és a kultúra közösségi jellegű együttes alkotása a folyamatban résztvevőknek.[26]

Mi a kapcsolat információ és a másik alapfogalom, a kommunikáció között, mi ennek a fogalomnak a jelentése?

Communico,- are eredetileg megosztást és egyesülést jelent, nem csak megtárgyalást. Azt jelenti „közösen tesz valamit valakivel”. A communicatio ennek megfelelően részesítés. Célja, hogy közös kinccsé váljon a tudás, tapasztalat,[27]vagyis a kommunikációnak tere közösségi. Isten és ember(ek), ember és ember, közösség és közösség közötti beszéd, értés, amely szakrális helyen vagy más színtéren, a magánszférában vagy a nyilvánosság különböző terein zajlik, él. Az egyházban a kommunikáció nem más, mint közösségteremtés.

 

3. 2. Elvi hozzáállások

 

Hol jelennek meg a keresztény értékek? A nyilvánosság különböző terein. A nyilvánosság Hauser szerint maga a civil társadalom,[28]a legnagyobb hangsúllyal, erővel, hatásfokkal a média befolyásolja ezt. A nyilvánosság tere jóval nagyobb, mint a médiáé, ebben rejlik az a lehetőség hogy a médiában felerősített, az Egyházat érintő támadásokkal szemben érdemi lépéseket lehet tenni.

Mi az a hozzáállás, amivel viszonyulnunk kell ehhez a témakörhöz?

Négy ilyen alapvetés rögzítése látszik mindenképpen indokoltnak.

Az első alapvetésben érdemes rögzíteni azokat a legfontosabb a keresztény értékeket, amelyekről tudósítanak, amelyeket torzítanak a médiában.[29]A második alapvetés, hogy akik ennek az értéknek a hordozói, hitelesek, közérthetőek legyenek.[30]A harmadik alapvetés, amelyről már szó esett: a kommunikáció eredeti értelmének meghatározása, és létrejötte helyszínének föltüntetése, és negyedikként azt is föl kell tárni, hogy mi a nyilvánosság történetisége.

 

3. 2. 1 Világi elvárások

 

A magyar média törvény, (az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról)[31]preambuluma szerint „Az Országgyűlés a szabad és független rádiózás és televíziózás, a véleménynyilvánítás szabadsága, a tájékoztatás függetlensége, kiegyensúlyozottsága és tárgyilagossága, tájékozódás szabadsága, valamint az egyetemes és a nemzeti kultúra sokszínűségének érvényre juttatása érdekében, továbbá a tájékoztatási monopóliumok megakadályozására…, törvényt alkotott.”

Sok mindent érdemesnek tartok e szövegrészből kiemelni és elemezni, mégis figyelmem a tájékozódás és a tájékoztatás szabadságára irányul, mert ezek olyan jogok, melyek az alapinformációkat érintik. A tájékozódás, tájékoztatás alapja: a hír.

A hír az alapinformáció, az első benyomás a közvetített valóságról. A hír alapján alkotnak véleményt az emberek a valóságról. S így alakul (alakítják) ki a közvélemény(t).

Több kritériuma van annak, hogy a hírszelekció mitől függ. Nem mindegy a tulajdonosi szerkezet, hiszen a többségi tulajdonos érdekei is alakíthatják a hírszerkesztést.

A szerkesztőt kell, hogy foglalkoztassa az időszerűség, a közelség, hogy mennyi embert, milyen módon érint meg egy hírnek a tartalma. A szerkesztés során figyelemmel kell lenni az információ kuriozitására, váratlanságára, az időtényezőre, a frissességre,[32]és arra is, hogy az információ, a társadalmi hierarchia mely szegmensét érinti.

3. 2. 2 Egyházi elvárások a hírvilágról, a kommunikációról

 

Az egyházi, e tárgyú dokumentumok elvárása szerint a társadalomnak joga van a megbízható tájékoztatáshoz, mely a közjót szolgálja és segíti a társadalmat a helyes ítélet kialakításában. A tájékoztatás legyen erkölcsileg helytálló, tartsa tiszteletben az ember jogait, de az emberi méltóságot is, mert nem minden tudás hasznos, hanem csak a szeretet az, ami épít.

E dokumentumok azt tanítják, hogy a hírközlés tárgyilagos legyen, kerüljön mindent, ami a hír erkölcsi értékét módosíthatja, vagy megváltoztathatja. Figyelembe kell venni a használt eszközök hatását a közösségre, néha nem tudja az ember követni az eseményt, és azt főleg feldolgozni nem tudja, tehát világos lelkiismereti alapelvekre van szükség.

Krisztus az Egyházat arra alapította, hogy hirdesse minden embernek az üdvösséget, ami elválaszthatatlan az evangélium terjesztésétől. Ezért az egyház joga, hogy a tömegtájékoztatási eszközöket használja, és hogy ezeknek a helyes használatáról alapvető tanítást adjon.[33]

Fontos téma az információ, a hírek szerzésének és továbbításának kérdése. A társadalomnak meg van a joga ahhoz, hogy információt kapjon mindarról, amit az embereknek - mégpedig kinek-kinek a körülményei szerint, akár mint egyénnek, akár mint valamely csoport tagjának - hasznos tudniuk. E jog helyes gyakorlása azonban megköveteli, hogy a közlés tartalmát tekintve mindig igaz, és az igazságosság, valamint a szeretet sérelme nélkül teljes legyen.

Az Inter Mirifica 7. pontja írja:  „A rossz bemutatásának, jóllehet a mélyebb benyomást keltő drámai hatásokkal, a tömegtájékoztatás által is szolgálhatja az ember és lelki mélységeinek mélyebb megismerését, és ki tudja emelni, hogy milyen nagyszerű az, ami jó és igaz alkalmazkodnia kell az erkölcsi törvényekhez, nehogy a lelkeknek inkább kárára, mint hasznára legyen, főként, ha olyan dolgokról van szó, amelyek bizonyos tartózkodást követelnek.”

 

3. 3 Eszközök

 

Az elvi hozzáállások ismertetése után nézzük meg a szakma befolyásolási technikáit.

Kiss Ulrich SJ hívja föl a figyelmet arra, hogy a hittörténetben Bábelre Pünkösd a válasz Más szóval a hangzavarra, a gondolati zavarra, az eszmei zavarra, a fogalmi zavarra és egyáltalán a kommunikációs zűrre válasz Pünkösd, a kommunikációs folyamat helyreállítása: mindenki ért mindenki nyelvén. Ennek modellje Jézus, az emberré lett Isten, aki lemondott mindenről, hogy megértsen minket és megértesse magát velünk, hogy közös értékeket és közösséget hozzunk létre.

Bábel ma más formában jelenik meg. Ma azt tapasztalhatjuk, hogy ugyanazon szavaknak más-más jelentést tulajdonítanak, s e mellett folyik a szavak, mondatok eredeti értelmének „fosztogatása” is („imádom a joghurtot”, „jöjjön el az én országom” stb.).

A média manipulációs[34]készletéből is érdemes néhányat felsorolni: elhallgatás, hírsorrend eltérítése a hírértéktől, hazugság, elfogultság, csúsztatás, egyoldalúság, álhír,[35]relativizálás. (A kérdés, hogy hogyan különböztessük meg az igazat a hamistól? A média azt sugározza válaszában, hogy relativizálni kell az igazságot. /„Hát igen ez így van, de minden relatív”- szól az üzenet a képernyőről./)

Nem tudatos hiba az, ha tévedésből, tájékozatlanságból, alulinformáltság miatt hangzik el nem valós tájékoztatás.[36]A befolyásolásnak[37]három szintje van, a meggyőzés, a reklám, a propaganda. A legnagyobb felületen a televízióban találkozhatunk ezzel.

A televíziózás mai állapotáról fest nem túl hízelgő képet Bourdieau. Szerinte a televíziózás egyfajta tényleges monopóliummal rendelkezik a lakosság nagyon jelentős hányadának tudatformálásában.[38]A képernyőn mozaikszerű pillanatképek jelennek meg a világról, amelyet történetietlen és történetietlenítő, atomizált és atomizáló látásmód jellemez[39]

Vagyis „közösség-fosztás” zajlik a tömegkommunikációban. Kommunikáció helyett (melynek eredeti jelentése  közösségteremtés) tömegesítés.

Érdemes idézni Czakó Gábor[40]példázatát, gondolatait arról, hogy a Szakrális korban a communicatió és a communitás, a communió a közösség, egy volt szeretetközösséggel. A Szentháromság belső trialógusa, a tökéletes párbeszéd prototípusa. A kommunikáció bekapcsolódás ebbe a közösségbe, közösségre lépés Istennel. A Gazdaságkor mást mond, Czakó példaként két köszönési formával illusztrálja ezt. Az egyik köszönési forma a „Dicsértessék a Jézus Krisztus” ehhez a két ember közötti találkozáshoz rögtön a felfelé irányulás kapcsolódik. A másik köszönési mód az angol how do you do vagy a francia ca va, melyre a válasz how do you do vagy ca va. Ez, ami a gazdaságkort jellemzi: a semmitmondó illem.

 

3. 4 Példa. Követendő életvitel, mint autoritás

 

Manapság jellemző befolyásolási, manipulációs technika, bemutatni a „sztárok” életvitelével kapcsolatos boldogságélménynek mondott sikerélményeket. Reklámokkal, show-kal, vetélkedőkkel sugallják: „ezt a jólétet vágyd, ebben sikeres leszel, és ekkor néznek föl rád. Ebben segít neked a média, ha te a médiát figyeled. Ez a te boldogságod, és nem más. Ez a méltó élet, ezt meg kell érdemelned! Ha követed a példát, különleges leszel! (miközben egyedi és utánozhatatlan vagy, nincs belőled még egy!), ha nem követed, átlagos maradsz, miközben pedig az elemi gazdasági cél: viseld ugyanazt a ruhát, fogyaszd ugyanazt, mint a többiek.”

A reklámmal és ezzel a hozzáállással anyagiasítanak.

Ha ezt fogadod el, te is jólétben élhetsz - mondják. Fogyasztóvá tesznek, amikor azt állítják, hogy ez a hozzád való élet, ez az emberhez (=fogyasztóhoz) méltó élet.

(A fölteendő kérdés: Mások életét nézni, mások életét élni? Vagy esetleg a magamét, a magunkét?)

Az egyik olyan mintakövetést javasol: válj tárgyias valósággá. A másik lehetőség, hogy emberhez méltó életet élj, és kövesd az emberhez méltó életet, kövesd Krisztust. Az egyik kapcsolatrendszer tárgyhoz köt, a másik Istenhez, emberhez, közösséghez.

Érdemes felidézni az Egyház tanítását a közvélemény szerepéről, és az ezzel kapcsolatos felelősségünkről is. „A társadalom minden egyes tagjának kötelessége az igazság és szeretet parancsának szellemében a tömegtájékoztatási eszközök segítségével a helyes közvélemény megteremtésére törekedni és ezt szolgálni. Ez vonatkozik az olvasókra és a mozilátogatókra éppen úgy, mint a rendezőkre és a szerkesztőkre. Legyen bátorságunk az értékeset és az igazat választani, a silányt és a hamisat, azt, ami rossz példát ad, elutasítani. Ezeknek az érzékeknek a kialakítását segíteni kell a társadalomban, különösen is a fiatalokban.”[41]

 

 

4. „Sitz im Leben” - reflektált közösségi értelmezés        

 

A médiabeli üzenetekhez személyes és tudatos értékválasztással kell viszonyulnunk. A magam és társaim „Sitz im Leben”-jében, tehát a „közösségi életbe ágyazottság”-ában kell reflektáltan értelmezni a médián keresztüli üzenetet.

A világban sokszor útját állja az emberek szolidaritásának és egészséges fejlődésének a szekularizmus, a fogyasztói gondolkodás, a materializmus, az emberi elidegenedés, a szegények és jogfosztottak helyzete iránti érdeklődés hiánya, semmibevétele.

Az állam és az Egyház a társadalom egészének érdekében a közszolgálati médiumokban működhetne együtt, de a közszolgálati médiumokat sem kíméli a médiaetika hanyatlása. A piaci érdek, a kereskedelmi bevétel, a profit kényszere a közszolgálatot is kompromisszumokra kényszeríti. A közszolgálati médiumok olyan versenyre kényszerülnek, amelyben a feltételek összehasonlíthatatlanul aránytalanok. A kereskedelmi médiumok szinte általánossá vált, nyílt egyház- és vallásellenessége komoly kihívás, hiszen az embereket félrevezetik, manipulálják, sokszor a szekták felé irányítják.

 

 

Korlátok és/vagy lehetőségek

 

4. 1  A befogadó világ

 

Az első ilyen korlát és/vagy lehetőség a befogadó világ.

A keresztény értékekkel megszólított magyar társadalom valóságára vonatkozó, speciális elemzést érdemes lenne elvégezni. Ismerni kell továbbá a magyar média közegének állapotát, a nézői összetételét. Ha televízióban nyilatkozik egyházi ember, vagy hangzik el egyházi üzenet, másként kell fogalmazni a kereskedelmi és másként a közszolgálati esetében, hiszen más és más a közönségük. Ehhez persze nem csak egy-egy médiafogyasztó befogadó világát, hanem az egész magyar társadalom befogadó világát is ismerni kell.

Ezt a magyar valóságot dolgozta föl a ’90-es években a maga módján, az „Igazságosabb és testvériesebb világot” c. dokumentum, melyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia készített el. Ebből a feldolgozásból következtetni lehet arra, hogy milyen az a magyar „Sitz im Leben”, melyben elhangzik itt és most, magyarul, Krisztus üzenete. Szükségesnek látszik tíz-tizenöt évenként ezt a munkát elvégezni.

 

4. 2  A  tulajdonos

 

A második ilyen korlát és/vagy lehetőség a média tulajdonosainak az érdeke (aki pénzt akar keresni, eladni a termékét), személye és értékvilága. A kereskedelmi média logikája, hogy a műsorfolyam egésze a reklámot szolgálja.[42] Ez a szemlélet egyúttal életmintát is jelölni kíván. Az így szerkesztett médiatartalom, illetve szórakoztató hírműsorok feladata, hogy megfelelő nagyságú és összetételű célközönséget vezessen a televízió elé, vezessen a reklámon keresztül fogyasztásra. Ez az odavezetés, a fogyasztásra irányuló meggyőző kommunikáció egymást feltételező, párhuzamos folyamat. A média tehát egy olyan gazdaság szolgálatában áll, amely a fogyasztás köré szervezi a társadalmat. Ez pedig, a „mindennél jobb vásárolni és kapni” szemléletet jelenti, amelyben, a fogyasztás presztízs, életmód és életforma. Irányát, módját pedig a média által formált divat szabályozza. Ezzel a fogyasztói attitűddel jelen lenni a világban nyilván egészen más, mint az evangélium boldogság-stratégiájával.

A kereskedelmi tévék először összegyűjtik nézőik legfontosabb érdeklődési területeit, majd erre a kutatásra alapozva kezdik átalakítani értékrendjüket, és kialakítani az új fogyasztói szokásaikat. Folyamatos, finomabb vagy durvább technikák segítségével csoporttá formálják, „exkluzív klub” tagjaivá szervezik nézőiket. Az egységgé gyúrt csoportot pedig a folyamatos fogyasztásra ösztönzik. Először elbizonytalanítják az emberek értékvilágát, majd helyette olyan életmódot és értékrendet kínálnak föl, amelyet csak ők tudnak folyamatosan kiszolgálni.

Az intézmények iránti bizalmatlanságot megjelenítő elbizonytalanító technika az elesett emberekről, élethelyzetekről tudósítás. A bemutatott példában olyan probléma szerepel, amelyben egy érintett közösség az elidegenedés, az egymás iránt érzett szolidaritás hiánya miatt; a „nem az én dolgom megoldani a másik szerencsétlenségéből fakadó problémáját” gondolatiság miatt; és a különböző intézményrendszerek távolsága miatt nem lehet orvosolni. A tévé jön és megoldja a problémát. Eset: szimpatikus hajléktalan a hidegben egy elhagyott Trabantban lakik és száraz kenyéren él magányosan, s miután erről tudósít a tévé, ismeretlen adakozó lakókocsival ajándékozza meg az elesett embert. Attól persze óvakodik a kereskedelmi tévé, hogy egyre több és több ilyen problémát mutasson be, hiszen hosszú távon nem képes a „megoldó” szerepet betölteni. Így azt sikerül bemutatni, hogy az „intézmény” alkalmatlan szerepének betöltésére, s lám, a tévé képes a baj orvoslására, illetve arra, hogy révén oldódjon meg ez az emberi tragédia. Rámutatnak egy lényeges problémára, de csak az érdekesség küszöbéig mennek el, és nem tovább. (Vajon mi lehet ezzel az emberrel azóta?)

Ebből a példából is levonható konklúzió: a társadalomban megtapasztalható konfliktusok, válságok kialakulásában a médiumoknak komoly szerepük van, hiszen befolyást gyakorolnak értékek, társadalmi normák, viselkedés- és magatartásformák változására, kialakulására, vagy éppen elbizonytalanítására. A médiafogyasztásban élő ember különféle, egymásnak ellentmondó értékrendek, magatartásformák, életvezetési tanácsok és minták között elbizonytalanodhat, hiszen nincsen mögötte támasztékként egy homogén társadalom biztosabb és követhetőbb értékrendje.[43]Ugyanakkor a növekvő méretű médiafogyasztás le is egyszerűsíti a világot, azzal, hogy a média fogyaszthatóvá teszi a különben nehezen érthető, nehezen feldolgozható, valóságot.

A társadalmi intézmények iránt megmutatkozó bizalmatlanság nemcsak a kormányokat, nemcsak a pártokat érinti, de ez az egyházakkal szemben is megmutatkozik.

A média nagyobbik része csak intézményként tudja, akarja kezelni az egyházakat, olyan szervezetnek tekinti, amely ideológiai erőként van jelen a társadalomban. Az Egyházat leginkább a társadalmi valóság intézményének láttatja, s csak nagyon halványan tulajdonítanak az egyháznak transzcendens és spirituális valóságot, azaz a legritkább esetben tudják és akarják Jézus Krisztushoz kötni az Egyház életét, létét.[44]

 

4. 3 Az újságírók

 

A harmadik ilyen korlát és/vagy lehetőség maguk az újságírók. Nincs elegendő információ arról, hogy a médiában dolgozók hogyan gondolkodnak az Egyházról, hogyan gondolkodnak Krisztusról, van-e ilyen irányú érdeklődésük. Nincsenek olyan speciális találkozók, ahol megtörténne azon ismeretek, szempontok ismertetése, illetve érvényesítése, amelynek során elhangzik (személyesen) számukra Krisztus tanítása. Egyelőre nincs kísérlet olyan beszélgetésre (s talán fogadókészség sincs), melynek során azokkal az újságírókkal le lehetne ülni egy asztalhoz, akik egyébként nem pozitív elfogultsággal írnak vallási témákról. Vagy akár olyanokkal, akik inkább csak bizonyos fajta objektivitásra törekszenek. Külön összehasonlító elemzést igényel, hogy a magyar felsőoktatási rendszerben, illetve azon kívüli helyeken zajló médiaképzés folyamán kapnak-e a diákok olyan információt, mely vallási alapismeretet, egyházi ismeretet közvetít, mutat be.

 

4. 4  A politika

 

A negyedik korlát és/vagy lehetőség: a politika. Annak beavatkozása, ellenséges vagy támogató mivolta.  Nem egyéni tapasztalat, hogy van olyan politikai erő Magyarországon, amely szét akarja zúzni a nemzeti közösséget összetartó alapokat.

Eset 2003-ből. Az egyházi iskolákkal kapcsolatos támadás elsősorban azt célozza, hogy a családokat eltántorítsák attól, hogy ilyen iskolába írassák be a gyermekeiket. Ezen a helyen kapnak ugyanis a családon kívül olyan nevelést, amely közösséget létrehozó tartalommal bír. Az egyházi iskolákról azt mondja a liberális politikai propaganda, hogy többet kapnak az állami költségvetésből, mint az önkormányzati iskolák. Igaz állítás ez? Látszat szerint igaz. De miről van szó valójában? Miért tűnhet akár igaznak is az állítás? Azért, mert nem köztudott, hogy az önkormányzati iskoláknak két forrásból juttat az állam. Az egyik forrás az állami költségvetés, a másik pedig az önkormányzati. Ezt a magyar nép a köznyelvi értelmezése, szóhasználata úgy fogalmazza meg, hogy állami támogatásból áll fenn az önkormányzati iskola, s nem választja ketté, önkormányzati és állami támogatásra. Az egyházi iskola szinte ugyanennyi összegből gazdálkodik, de az állam és egyházak közötti szerződés alapján normál állami és kiegészítő állami forrás biztosítja ugyanezt.

A közösség jelenéhez és jövőjéhez kapcsolódik a múltja. Ugyanez a politikai ideológia 1995-ben már tett kísérletet arra, hogy a történelmet, mint érettségi tantárgyat eltörölje a magyar oktatási rendszerből. Ennek a szándéknak a háttere úgy foglalható össze, hogy ha nincs kapcsolat a történelemhez, akkor nincs szerepe a hagyománynak, nem fontos a családi, illetve a közösségi múlt. Elveti a „valahonnan jöttünk, és valahová tartunk” eszmeiséget, és elvezet a „csak a mával törődj, az örökké tartó jelennel” gondolathoz.

A politika világában, a 2003-2004-es években az Egyházzal kapcsolatban csak botrányok jelentek meg. 2003-ban a Jobbik keresztállításának engedélyezése miatt kialakult botrány, majd Karácsonyakor a Tilos Rádió keresztény ellenes nyilatkozata miatti politikai vihar, az azt követő a zászlóégetés, a homoszexuális református diák ügye, majd a Kósáné-ügy. Így a médiából tájékozódó ember az egyházakról mindig botrányok kapcsán értesült. Végül megjelent a Miniszterelnöki Hivatal stratégiai elemző központja megbízásából készült, a Medián Közvélemény-kutató által végzett országos reprezentatív felmérés, amely azt az állítást kívánta alátámasztani, hogy igen alacsony az egyházak támogatottsága Magyarországon.

E rövid ízelítő után tekintsük át, - a sajtófigyelők elemzése alapján -, hogy a magyarországi országos, írott sajtó milyen képet rajzol a katolikus egyházról.

 

 

5. Elemzés

 

Az elemzésből öt csoportkép, állítás körvonala rajzolódik ki, melyek az alábbi üzeneteket hordozza:

 

  1. „Az Egyház nem más, mint egy társadalmi, ideológiai intézmény, papok hierarchikus gyülekezete, részérdeket képvisel olykor erőszakosan, képviselőik súlyos bűnöket követnek el, miközben erkölcsi tanácsokat osztogatnak, tekintélyük hiteltelen, s ez által a tanításuk sem hiteles.”

  2. „Az egyház alapítójáról, Krisztusról, a tudomány hiteles cáfolata alapján bizton állítható, hogy nem az, akinek mondják, egyébként is történetileg sem biztos, hogy létezett, vagy ha mégis, egyike a sok tanítónak, (Buddha, Lao-Ce stb.), de leginkább, ha már volt is, semmiképpen sem úgy, ahogy erről az Egyház beszél.”

  3. „Az Egyház mindig is kacérkodott az antiszemitizmussal, sőt lehet, hogy tulajdonképpen ő is találta föl, és még ma is indít hadjáratokat a zsidók ellen, a médiát felhasználva.”

  4. „Az Egyház tanítása nem más, mint „ellene”-tanítás, életidegen, a mindennapi életet nem ismerő, épp ezért nem beleérző, nem megértő, ebből következik életellenessége, családellenessége, a nő szabadságának semmibevétele, és az általános szabadságellenessége.”

  5. „Az Egyházat, mint ahogy a múltban is, a történelem folyamán igazán csak a hatalom, a pénz érdekelte, érdekeli, tehát ebben kell őt korlátozni, és egyébként is: ne jelenjen meg mindenféle üzenetével a nyilvánosságban, vonuljon „be a templomba”.”

Az Egyház

-      mint kulturális jelenség a múltnak része, //örökség, poros, tehát semmiképpen sem korszerű.

-          ha szegényeket segít, azt konkrét szervezete, pl. Máltaiak végzik el //ez rész, tehát nem egyenlő az Egyházzal, mint egésszel.

-          ha jó ügy: személyhez kötött, esetleg szegény szerzetes, (lásd még gyerekirodalom: szegény szerzetes pozitív szerepben, de jobb, ha kiugrott pap/, gonosz püspök viszont semmiképpen sem!) //azaz nem az Egyházhoz, mint egészhez köthető, tehát semmiképpen nem hiteles.

-          ha erkölcsi tanítását fejti ki (szexualitás, házasság,) azt bűnösök (sokszor pedofilok) mondják el, //azaz hiteltelen tehát semmiképpen sem szent, bűn nélkül való.

-          ha erkölcsileg „ítél”, akkor az embert ítéli el, tehát nem a cselekedetet // azaz semmiképpen sem szeretethordozó.

-          ha szeretetet hirdet, akkor miért antiszemita? //hát persze, hogy semmiképpen sem szent

-          ha védi a hagyományt, szokást, akkor haladásellenes //semmiképpen nem korszerű

-          ha szolgálatról beszél, akkor valójában a hatalom és a pénz érdekli,// semmiképpen sem szent, áldozatkész.

 

(Kirívóan egyházellenes az Élet és Irodalom, valamit a Magyar Narancs, és eléggé meglepő módon az MTI. Az idézett újságok rövidítései: Nsz, Népszabadság; Npsz, Népszava; Mn, Magyar Nemzet; Manar, Magyar Narancs; Mh, Magyar Hírlap; És, Élet és Irodalom; 168ó, 168 óra; Vhír, Vasárnapi Hírek, a többi értelemszerűen. A /zárójel közötti szöveg megjegyzéseket tartalmaz/.)

 

Áttekintve a sajtófigyelőt, statisztikailag is kimutathatóak a főbb trendek:

 

5. 1 „Mi” az Egyház?

 

„Az Egyház nem egész, hanem csak rész” – állítják. Mások mondják meg rólunk, keresztényekről, hogy kik vagyunk.

A legtöbbet emelgetett téma üzenete: „Az Egyház, amelynek tagjai közül sokan a gyermeket szexuálisan zaklatnak, a szabad akaratú felnőtt másságot támadó, annak személyes méltóságát sértő, semmibe vevő intézmény.”

2003 nyarának vezető témái:

- Vatikáni támadás /azaz agresszor/ az egyneműek / nem mondja ki: homoszexuálisok ellen/ (MTI, 2003. jul.31.) Szóhasználata, negatív konnotáció, és teljes mértékben hiányzik az okok, az érvelés ismertetése.

- „A Vatikán heves támadást intézett a homoszexuálisok ellen”, összeállítás készült arról, hogy különböző magas kultúrájú, régi demokráciával rendelkező országok mennyire toleránsak, haladók, sőt még állami kedvezményeket is adnak a „kisebbségnek”, pozitív diszkriminációban részesítik őket. (Nsz 2003. aug. 4.)

- Implicit a közvéleményre hivatkozás, általános alannyal: „felháborodást váltott ki a melegházasságok elítélése” /azaz a köz véleménye: felháborító a vatikáni viselkedés. (Metró 2003. aug. 1.)

- „Megosztotta a hívőket a vatikáni dokumentum”, amelynek az időzítése sem bölcs, hiszen most derült ki, hogy sok a pedofil pap. (Npsz 2003 aug. 6.)

- XXIII. János utasítása: eltussolni a papok szexuális ügyeit. (Nsz 2003 aug. 1.)

- Robinson, aki anglikán egyházi személy, legalább nyíltan vállalja másságát, //amit a katolikusok persze elrejtenek/. (Nsz 2003. aug. 13.)

- „Megölték a pedofil papot, a püspökök elhallgatták, nem tettek semmit”, //tanulságos a megjelenés időzítése. (Mh 2003 aug. 20.)

Az év őszén és a következő évben folyamatosan ez a téma van napirenden.

- „Pedofil botrány a máltai egyházban” (origo 2003 okt. 7.)

- „Pedofil esetek sorozata zajlik, majd a bűnök elrendezése: egyszerűen meggyónják; tulajdonképpen a papok természetes szexuális igényét a cölibátus korlátozza, amit persze nem lehet betartani.” (Mh 2003. okt. 27.)

- „Terjedelmi okok miatt meg se kíséreljük felállítani a listát a papokról, akik pedofilok voltak” // írja nemes egyszerűséggel a Magyar Narancs. (2003. dec.4.)

- Rassmussen / a felvilágosult politikus/ felveti az egyneműek egyházi házasságának kérdését. (Nsz 2004. jan. 13.)

- „Fizet az ír egyház a pedofil papok miatt” (Nsz 2004. febr. 2.) 

- „Négy és félezer pedofil pap fél évszázad alatt az Egyesült Államokban” (MTI 2004 febr. 17.)

- „Pedofil képek budapesti pap számítógépén. „

- „A papok gyermekek ezreit molesztálták, 10.677 eset 1950 és ’92 között” (Metro(mti) márc. 1.)

- „Lebukott egy pedofil püspök” (Nsz 2004. márc. 6.)

- „Legkevésbé a kat. egyh. Érintett, egyházi csőd a pedofilia miatti fizetések miatt.” (Mn 2004. márc. 24.)

- „Orgia papneveldében St Pölten.” (Hvg 2004. júl. 31.)

- „Csók és slicc”, egyházbotrányok Ausztriában.  (Manar 2004. aug. 12.)

- „Újra visszatérnek St.Pöltenre, sokba kerül az egyháznak…” (Nsz október)

- „Pedofilia miatt fizetnek, kaliforniai Canossajárás e miatt.” (Vhírek december)

 

5. 2 Az „antiszemitizmus”

               

”Tetten ért antiszemitizmus. A katolikus egyházban rejtett módon jelen van az antiszemitizmus, s amikor kimondja a keresztény szót, tulajdonképpen kódoltan arról beszél, hogy nem zsidó, de ezt tetten lehet érni, hiszen még a katolikus intézményekről, azok tagjairól is kiderül ez, nem is említve a „botrányos” filmjüket”.

- A magyar katolikus egyház bocsánatkérését várják a holokauszt kapcsán //de nem érkezik; Gibson, aki katolikus, //most bezzeg kiderült!, direkt antiszemita propagandát folytat a filmje kapcsán. (Nsz 2003.jul.3.)

- Azt mondja a Vatikán, hogy a házasság célja a gyermeknemzés, ez az egyházi megnyilatkozás ráadásul a magyar Soá idején történik.  (Manar 2004. aug. 14.)

- „A Passio film antiszemita” (Spectator 2004. aug. 27.)

- „Az antiszemitzmus ellen szólalt föl a Vatikán” (Nszo 2004. okt. 27.)

- „Mel Gibson botrányfilmje Magyarországon” (Nsz 2004.- dec. 9.)

- „Prohászka antiszemitizmusa” (Manar 2004. jan.8.)

- „Angol egyházi fellépés az antiszemitizmus ellen” (Nsz 2004. jan. 27.)

- Vásárhelyi Mária „tudományos felmérést” végzett a Katolikus Egyetemen, amiből egyértelműen kiderült számára, hogy a diákság antiszemita és cigányellenes. (Hv 2004. febr.27.)

- Március: mindenhol a Gibson filmről.

-„A Vatikán szerint nem antiszemita Mel Gibson filmje (Nsz 2004. márc. 12.)//naná, hogy szerinte nem, de bezzeg mások tudják az igazat.”

- Március 19.-én zajlik a Tomka-Vásárhelyi vita a katolikus diákság és az antiszemitizmus témáról, //mely nap 1944-ben egyúttal Magyarország német megszállásának időpontja volt, ekkor kezdődik a magyar zsidók elhurcolása (konnotációs szűrő).

- „Eichmant szöktette a magyar pap” //a cikken belül: „bár valószínű, hogy nem tudott róla”. (Nsz 2004. máj. 29.)

- Eörsi István szerint, ha az Európai Unió alkotmányában szerepelne a kereszténységre való utalás, azzal tulajdonképpen kirekesztik az ateistákat, zsidókat, //tehát aki ezt akarja: antiszemita.  (És 2004. júl. 9.)

 

5. 3 Az „ellene”    

 

„Az egyházi „ellene”-álláspont majdnem minden területen kiütközik a világi élettel kapcsolatban. Nem megtapasztalt élethelyzetekkel kapcsolatban fejt ki véleményt, amikor például az „abortusz jogáért” küzdő egyesület képviselőinek holland hajójának kikötését éltes férfiak megakadályozták /azaz bizonyos aktvitáson, koron már túl levő emberek, akik ráadásul férfiak/. (És 2003. aug.8.) Az egyház nemcsak a mindennapi életet nem ismeri, de az igazság kutatására hivatott, az emberi haladást képviselő tudomány ellen is fellép, amikor a klónozással vagy a mesterséges megtermékenyítéssel szemben nyilatkozik.”

- A házasság, a gyermeknemzés kapcsán „szakadék van a központi tanítás és a hívők gyakorlata közt”, ráadásul a kibocsátás időpontja a magyar Soa napja. (Manar 2003. aug.14.)

- „A pápa és a szexualitás” /sajátos címadás/, „egyre többen fordítanak hátat az egyháznak” (Npsz 2003. aug.14.)

- Püspökök bioetikai állásfoglalása. (Mn 2004. szept. 2.)

- „A Vatikán keresztes hadjárata a klónozás ellen” (origo 2004. okt. 1.)

- „Kereszténység és darwinizmus” (Nsz 2004. febr. 13.)

- „A Vatikán a lombikbébik ellen” // a hír igaz valósága: a Vatikán tömeggyilkosságnak nevezi a megtermékenyített peték elpusztítását). (Mh 2004. márc. 18.)

- „Az inkvizíció ’csak’ 2250 embert küldött a máglyára” (Nsz 2004. jún.18.)

- „A Vatikán a feminizmust, a nők a pápát bírálják” (Nsz 2004. júl. 11.)

- „Vita a pápai feminizmusról”. (Nsz(mti)2004.  aug. 2.)

- Értelmes tervezés. (Hvg 2004. szept. 23.)

- /Eklatáns példa a Teremtés történet új elnevezésére //a következő olvasói levélből: „kreacionista propaganda”. (Nsz 2004. nov. 15.)

 

5. 4 Krisztus történetisége - „a tudomány hiteles cáfolata”

               

 „Az egyház hamis történeti alapokra hivatkozik, Krisztus személye tudományosan vitatható nemcsak valósága kritizálható, de cáfolandó, támadható szent mivolta.”

- Hír1: Jézus testvérének csonttartó ládája //tehát testvére volt, tehát Mária házaséletet élt, tehát József akár vér szerinti apa is lehetne.

- Tanulságos a hír2 címe: A hír igaz: hamis a Jézus-relikvia //a hír valós tartalma: bebizonyosodott, hogy a Jézus „fivére” csonttartó láda hamis. (origo 2003. júl. 30.)

- Jézus, aki fattyú, - írja Eörsi István //a szerző ma már halott. (És 2004. jan. 15.)

- Szent falatok az Eucharisztikus év előtt. (Hvg2004. nov. 27.)

- Jézus artista. (Klub rádió 2004. szept. 2.)

 

5. 5 „Hatalom, pénz”

 

„Az egyházat igazán csak a hatalom, pénz érdekelte, érdekeli, hiszen milliárdokat kap az állami költségvetésből, vagyis az adózók pénzéből, -és még nem átall gyerekekkel tüntettetni a pénzért, miattuk nem jut olyan célokra, melyek javíthatnának az emberek életkörülményein. Részesedni akar a politikai hatalomból, azaz világi törekvéseit borítja vallási köntösbe, tehát inkább ne jelenjen meg mindenféle üzenetével a nyilvánosságban, hanem vonuljon inkább „be a templomba”.”

- Olvasói levél //mint a köz véleménye: „hatalom, pénz, kiváltság = szentegyház” (És 2003. júl.4.)

- „1%- ból 10 millárdot” //ügyes üzlet, valóság: így rendelkeztek az adózók. (Nsz 2003. szept.5.)

- Buda-Gábor szerzőpáros //állítólagos egyházpolitikai szakértők/ cikke államegyház modellről. (Nsz 2004. aug.)

- „3 milliárd adóforint az egyházaknak, legtöbb a katolikusnak” (Mh  ua.)

- „Több mint 50 milliárd a katolikus bevétel” (Nsz 2003. okt 9.)

- „SZDSZ: fizessék a hívek a hitéletet” (Mh 2004. febr.16.)

- Horn Gábor cikket ír ugyanezen tárgykörben.  (Mh 2004. febr. 26.)

- Schein Gábor „a kereszténység, mint láttuk, gyökereiben mindig is politikai vallás volt.” (És 2004. márc.

- Kósáné megvádolja a Vatikánt, hogy hatalmilag le akarja nyúlni egész Európát.  (Mn 2004. márc. 31.)

- „A pápa hatalmat, az MSZP önrendelkezést akar” //hiába, no, csakhogy tudjuk!.  (Nsz 2004. ápr. 8.)

- Harrach a templomból politikai színteret csinált, //s bezzeg, hogy nem állt ellen az egyház!.   (168ó 2004. jún. 10.)

- Vallás az EU alkotmányban való szerepeltetése nem más, mint a trón és oltár szövetsége, amely a történelem folyamán mindig is elnyomta a társadalmi osztályokat, de legalábbis szemet hunyt az elnyomás fölött.  (168ó 2004. aug. 12.)

- „Törökvész a Vatikánban” a miniállam //hát igen, mit is akar egy minállam?! , már megint ellenez valamit, Törökország felvételét. (Reform 2004. szept. 4.)

- „A többség szerint (sic!) az egyház ne politizáljon” (origó 2004. okt. 4.)

- „Mennyei mani, a szent ember természetesen tagadja” (Hvg 2004. okt. 9.)

- „Imádkoznak a költségvetés miatt” //vagyis a pénzért imádkoznak/.  (Nsz 2004. nov. 10.)  

- „Hüvelykszorító (sic!) egyházi iskolák, támadás az oktatási tárca ellen”, //az intézményeik anyagi biztonságát-/természetesen megint pénzről van szó- féltő egyházak. (Manar  2004. nov. 25.)

- „A történelmi egyházak betagozódtak a Fidesz szövetségi rendszerébe” (Npsz 2004.  dec. 3.) 

- Decemberben az MTV cenzúrázza az egyházi adást //már a tévé vezetőinek is sok volt az egyház arroganciája.

- „Politizáló egyházvezetők” (Npsz 2004.  dec. 17.)

- Politika az iskolákban, hol a határ, Pokorni levelet küldött az iskolákba. (Nsz 2004. dec. 18.)

- Gyurcsány a Pápánál. (Vhír 2004. dec. 19.)

- December: egy magyar miniszterelnök panaszai a magyar katolikus egyház hatalmi nyomulása miatt.

 

E rövid elemzés, ismertetés után láthatóvá válik sűrített voltában az a kép, melyet a magyarországi politikai napi, hetilapok piacán felrajzolnak az olvasók számára. Ha ismerjük az Egyházról itt készített teljesen torz portrét, talán a saját arcot fölmutató lehetőségünk és korlátunk mozgástere is láthatóvá válik.

E tanulmány következtetései és javaslatai ezt a mozgásteret kívánják megtalálni.

 

 

6. Következtetések

 

Választási lehetőségek

1. Az egyik lehetőségünk: megmaradunk a kultúrán elmélkedő közönségnek, vagy a másik, hogy kultúrát fogyasztó közönséggé válunk. A válaszlehetőségünk, hogy alávetjük magunkat a kínálatnak, vagy szembeszállunk a kínálattal, és lehetőségünk az is, hogy szintetizáljuk a kínálatot saját magunk értelmezésével, természetesen közösségi értelmezéssel.

 

2. Válaszlehetőségünk az, hogy ébren tartjuk a műveltségünket, a hagyományokhoz való kapcsolódásainkat a felnőttképzésen keresztül például, védjük az oktatási rendszert, a gyerekeinket a világban jelenlevő, tudatosan torzító változásoktól. Válaszlehetőségünk az, hogy a szórakoztatás és a szórakozás hagyományos közösségi formáit megtartsuk, megvédjük és támogassuk, ilyenek a szüreti bál, a farsangi bál, a színi előadások stb.

(A mozi nagyít, mindig felnagyítja az adott eseményt. A tévé mindig kicsinyít. Amikor televízión végignéztük az öbölháborút. egy miniatürizált valóságot láttunk, amitől az volt az érzésünk, hogy mivel dobozban látszik az esemény, és távol vagyunk tőle, már nem is annyira valóságos, miközben valóságos vérről és valóságos halálról számolt be. )

 

3.  A színház emberléptékű, ez az, amelyik a leginkább közel áll hozzánk, hiszen az előadás közös élmény, az utána való beszélgetés közös feldolgozás (ha pedig mi magunk játsszuk el, közösségként jelenítjük meg az emberi szín-játékot). Ilyen konklúzió és lehetőség számunkra a közösségi ünnepeink támogatása és megélése, minden szinten.

 

4.  A magyar valóságban érdemes tematizálni, és differenciálni a mondanivalót, azaz másképp szólni a nyugdíjashoz, mint az egyetemistához. Meg kell előre tervezni, hogy mi az üzenet a városi munkásnak, és mi a vidéki gazdálkodónak. Azt, hogy „hogyan kell elmenni egy beteghez, és hogyan egy egészségeshez2.[45] Kommunikációs szempontból tehát: komolyan venni a címzett „Sitz im Leben”-jét. Speciális tervezése és közérthető megfogalmazása kell a nyilvánosságnak szánt üzenetnek, kérdésnek éppúgy, mint válasznak.

Azokat is megszólítva, akiket csak a nagy és szekuláris nyilvánosságban lehet elérni, azokat, akiket nem lehet a templomban elérni, mert nincsenek ott. Az evangéliumot nehéz egy evangéliumtól, Egyháztól távol lévő közönséghez eljuttatni. Következtetés: azokon a helyeken keresztül kell differenciáltan megfogalmazni az evangéliumi üzenetet, ahol jelen vannak, s használni kell a médiát, mint felületet.

 

5. Minél több felnőttet igényes témával közösségbe vonni, erre tesz kísérletet a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, és más keresztény egyesületek.

 

6. Védeni az oktatási intézményrendszert, és a tankönyvekből kivenni az Egyház- és Istenellenes állításokat.

 

7. Hatni akarni a közbeszédre, vállalva a közéleti felelősséget, ami nem pártpolitizálás.

 

8. Értékhordozók és tanúságtevők kilépésére van szükség a belső nyilvánosságból a külső nyilvánosságra. Jézus és az apostolok ismerték azt a közeget, ahol beszélniük kell. Az apostolok azt is megtanulták Mesterüktől, hogy a példa, a példázat gyakran nagyobb hatású, mint a kinyilatkoztatás. Fel kell mutatni a „mindenféle élet sztárjai” – és a Krisztus szerinti élet „sztárjai” közti világ értelmes választhatóságát.

Walther Nigg-nek „A szerzetesek titkai” című könyvéből (321.o.): „A valóságban ellensége az érdekesség a lelki dolgoknak. Az érdekesség nem mindig jelentős is egyúttal. Tudatosan küzdeni kell az ellen, hogy valaki csak az érdekességet hajhássza, sőt még a vallási dolgokat is csak félelmetesen érdekesnek találja. Az állítólagos érdekes ember helyére Angelius Silezius szerint a lényeges embernek kell kerülnie.”

Az egyház nem kendőzheti el, hogy számára mi a helyes és a helytelen, mi a jó és mi a rossz; és nem hagyhat föl azzal, hogy ezeket a különbségtételeket szóvá is tegye, akár alkalmatos, akár alkalmatlan, akár tetszik, akár nem, akár megtérül, akár nem.[46]

 

 

7. Javaslatok

 

1. Új retorika

 

- A szabadság fogalmának hamis értelmezése helyett az eredeti jelentéséhez visszatérni.

- Az eszkatológikus fenntartás megjelenítése, mely új horizont, távlat. Nem csak evilági életünk van, hanem az életünkben, az életünk hétköznapjaiban, ünnepeiben és életünk után valami más is történik bennünk, velünk; hogy Isten barátai és gyermekei vagyunk, hogy ítélet alá kerülünk. A halállal nem ér véget az életünk. Ez a hiányzik mai közbeszédünkből[47]

 

2.  A hit tere is a nyilvánosság tere - értelmezési technikák

 

-          Ahol a hitünket nyilvánosan gyakoroljuk, az a hely, az a helyzet a létrejötte okán alkalmas a körülöttünk lévő valóság értelmezésére. Ugyanakkor a világ történéseinek sokrétűségében való eligazodáshoz értelmezési technikák elsajátítására van szükség. Ez az iskolarendszerben lehetséges, de szükséges a gyakorlása különböző közösségekben is. Az összejövetelek, felnőttképzések sorozatában egy-egy alkalmat e tudás, képesség megszerzésére kellene szánni.

-          Behelyezni tehát a nyilvánosságba a nyilvánosságot, kialakítva ezzel például a „televíziózás kritikai terét”, tágabban értelmezve a média kritikai terét, rámutatva a manipuláció technikáira, rávilágítva a mögötte meghúzódó érdekekre, irányított és szabadjára engedett folyamatokra.

 

3. Beszélni, „közösíteni”:

- A szavak jelentésének, értemének, eredetének fosztogatásának jelenségéről, az új Bábelről.

- Arról, hogy az is a szabad akarathoz köthető és felelős emberi magatartás, ha valaki engedelmes, ha őrizni akarja, új fényben megvilágítva, a hagyományt.

- A párbeszéd létrehozásának szükségességéről, olyan konferencia szervezésével, amelyben az Egyházzal szemben ellenségesen viselkedő közírók, újságírók, és az Egyház képviselői között nyilvános beszélgetés jön létre, s mivel közszereplők szerepelnek, ez önmagában véve is vonzást jelent a médiának a tudósításra, (ez persze veszélyekkel is járhat, de próbálni lehet, sőt kell is, kellő körültekintéssel, a szabályok előzetes tisztázásával.).

- A fogyasztói világ, a globalizmus, az Unió alkotmánya tárgyában tematikus konferencia szervezéséről, ahol a moderátorok a média világából érkeznek (ők a szereplésük okán eleve hozzák a médiát, ezzel rögtön nyilvánosságot teremtve). Találkozásokra, erős kapcsolatok kiépítése van szükség a média világában, és arra, hogy az Egyház álláspontját mindig világosan és bátran képviseljék.

 

4. Perszonalitás - személyhez szólni; az emberiesség szigetei – közösséghez szólni

 

- A házasság a férfi és a nő állandó kapcsolata, és a család alkotja az emberiesség első kicsiny szigetét. Minden egyes közösség, melyben elkötelezett emberi viszonyrendszer van jelen, újabb szigetet alkot, mely lépéstől-lépésre, embertől emberig, megértéstől megértésig, apránként, szívós munkával[48]hozható létre

Ez tehát a hit médiájának éppúgy feladata, a mint hívőknek.

 

5. Saját fórum

 

- A belső kommunikáció léte különlegesen fontos értékeink védelmében, az összetartozás megtapasztalásához.

- A kommunikációnak (közössé tételnek) az is feltétele, hogy az Egyház minden szervezete, plébániai, szerzetesi közössége és intézménye érezze, hogy szüksége van a másikra.

- A kommunikációban is felelősséggel tartozunk egymásnak: Az összetartozás csak úgy képzelhető el, hogy az Egyház minden kicsi része érzi azt a felelősséget, hogy a másikat informálja mindarról, ami nála történik. Az események, amelyek a világ magyarok lakta kicsi szegletében történnek, egy plébánián, egy gyülekezetben, egy eldugott falusi parókián, lelkészi hivatalban, ne legyenek a gyülekezet vagy az intézmény privát belügyei. Minden, ami az Egyházban történik, része lehet az egyházi nyilvánosságnak.

- A kerületi, helyi hírlevelek, rádiók, plébániai újságok, amelyekre nagy-nagy igény van, magukban hordozzák azt a válasz-lehetőséget is, amelynek révén gyorsan minden szintre megérkezhet az Egyházat érő támadások híre, és az arra adandó válasz. Természetesen egy hiányzó, vagy nem kellően meggyőző válasz kiegészítése is megszülethet a helyi szinten. Ha engem bántanak, minket bántanak, ha baj ér téged, mi segítünk neked.

- A kor technikáját alkalmas eszköznek tekintve létrejöhet a „Mintha Isten létezne” netes fórum, amely meghívó a világhálóra, hogy az ott chat”-előknek, a névtelenség „biztonságán” át el lehessen juttatni Igét.

- II. János Pál mondta: az internet veszélyeket, és nagy lehetőségeket hordoz. Realizmussal és bizalommal szólt erről az új lehetőségről, mely csak eszköz, és nem lehet sohasem cél. Fontos arról tudni, hogy az értékek, és nem a jelenségek a mérvadók. Ismereteket közvetít, de gyakran nem tanít az értékekről: ez az új lehetőség. Az Internet a megfoghatóra, a hasznosra irányítja a figyelmet, a közvetlenül megtapasztalhatóra, és elhanyagolja a gondolkodásra és a reflexióra irányuló figyelmet. Kívánja a Szentatya, hogy az interneten keresztül áradó képekből és információkból alakuljon ki Krisztus arca, amely ránk néz és békét ad. Ez a célja az evangelizációnak, és ez teheti az internetet igazán emberhez méltó eszközzé.[49]

 

6.  A lokalitás szerepe – „beszélgetés a kerítés mellett”

 

- Az eligazodás közösségi terét létre kell hozni, az értelmezett valóságot – közösíteni, közösségi eseményeken, a helyi rádiók, lapok, hírlevelek segítségével.

- Minden eligazodásnak közösségi tere van. Az eligazodás, amely nem közösségi térben jön létre, amely híján van a reflexiónak, az a „tudás” nagyon könnyen félrevezethet minket. A közösségben értelmezett, körülöttünk lévő valóság mindig befolyásolja a közösség további életét is. Ez a közösség ugyan körülhatárolt, de sohasem zárt. A közösség kommunikációja teremtő eszköze a közösség létrehozásának és megerősítésének.

 

7.  „Mintha lenne Isten”- új játékszabályt!

 

-          A felvilágosodás azzal a nyugalommal állt fel az asztal mellől, ahol az Ész világát megkonstruálta, hogy az emberi kapcsolatok hátterében közmegegyezéses normák vannak, melyeket mindenki elfogad: „etsi Deus non daretur”, ha nem létezne Isten, attól még a lényeges erkölcsi normák érvényesek.[50] Ratzinger azt írja, mi lenne, ha megfordítanók a gondolatot:– „veluti si Deus daretur”, követni úgy a normákat, mintha Isten létezne.[51] Az új közmegállapodás lehetősége a szekularizált világgal.

-          Ebből már kibontató a tényleges egymás tiszteletben tartása, s lehetne beszélni végre:

- Az emberi méltóság sérthetetlenségének forrásáról.

- A szentség iránti elveszett érzék újbóli megtalálásáról.

- Erkölcs és hagyomány rehabilitációjáról.

 

 
8. Felhasznált irodalom, források

 

Pierre Bourdieau: Előadások a televízióról, Osiris, Budapest, 2001

 

Egyházunk a sajtó tükrében, heti összefoglaló, MKPK Sajtóiroda 2003-2004

 

Enciklikák

 

Farkas Zsófia: A Katolikus Egyház kommunikációjának három szinten való vizsgálata, kézirat, Budapest, 2003

 

Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer, egy filozófiai hermeneutika vázlata, Gondolat, Budapest, 1984

 

Györkösy Alajos: Latin-Magyar kéziszótár, Budapest, Akadémia 2004

 

Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban), Osiris, Budapest, 1999

 

Hollós János: Hírek a kommunikációban, Magyar Rádió, Budapest, 2004

 

Kiss Ulrich, Távlatok 1997/1

 

Kultúránk válaszúton, szerkesztette: Békés Gellért-Deme Tamás, Bencés kiadó, Pannonhalma, 1997, In.: Czakó Gábor: Kommunikáció-kommunitas-kommunió (215-220)

 

Lázár Kovács Ákos, Távlatok 2001/1

 

Médiajog kézikönyv I.-II. Budapest, Osiris, 2000. szerk. Ilosvai Gábor,

 

Walther Nigg:  „A szerzetesek titkai”, Szent István, Budapest, 1984

 

Jozeph Ratzinger: Benedek Európája, kultúrák válságában, Szent István, Budapest, 2005

 

Szövegváltozatok a politikára, Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus, szerkesztette: Szabó Márton-Kiss Balázs-Boda Zsolt In.: Gerard A. Hauser: Civil társadalom és nyilvánosság (500-525) Nemzeti Tankönyvkiadó, Universitas, Budapest, 2000

 

Tótfalusi István: Idegenszó-tár, Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára, Tinta, Budapest, 2004

 

A vallásosság megjelenése a médiában, Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, emberi jogi és vallásügyi bizottság, Budapest, 2004

 


9. Végjegyzet



[1]  A Gnieznói Nemzetközi Konferencia záródokumentuma, 2005. szeptember 16.-18.  „Európai dialógus”, Lengyelország

 

[2]  Biblia, Szent István Társulat, Budapest, 1987, 17.

[3]  Hans Georg Gadamer: Igazság és módszer, egy filozófiai hermeneutika vázlata, Gondolat, Budapest, 1984

[4]  „A régi dolgok és tekintélyek iránti hamis elfogódottság maga az, amit le kell győzni.” uo. 198.

[5]  uo. 212.

[6]  uo. 201.

[7]  uo. 200.

[8] Inter Mirifica 342.

[9] Jürgen Habermas: A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, vizsgálódások a polgári társadalom egy kategóriájával kapcsolatban, Osiris, Budapest, 1999) 480.

[10]  uo. 483.

[11] uo. 54.

[12] uo.

[13] uo. 10.

[14] Farkas Zsófia: A Katolikus Egyház kommunikációjának három szinten való vizsgálata, kézirat, Budapest, 2003, 7.

[15] uo.

[16] Szövegváltozatok a politikára, Nyelv, szimbólum, retorika, diskurzus, szerkesztette: Szabó Márton-Kiss Balázs-Boda Zsolt In.: Gerard A. Hauser: Civil társadalom és nyilvánosság (500-525) Nemzeti Tankönyvkiadó, Universitas, Budapest, 2000, 480.

[17]  uo. 480.

[18]  uo. 486.

[19]  uo. 487.

[20]  uo. 496.

[21]  uo. 490-491.

[22]  Habermas, 127.

[23]  uo. 150.

[24]  uo. 88.

[25] Kiss Ulrich, Távlatok 1997/1, 25.

[26]  uo. 26.

[27]  uo.

[28]  Hauser, 480.

[29]  vö. bevezető, illetve elemzés

[30] II. János Pál pápa 1993-ban a magyar püspökök „ad limina” látogatásakor mondott záróbeszédében, pont ehhez a témához fűzött. „Nem hagyhatjuk, hogy ne szakemberek tárgyalják a vallási és egyházi témákat a rádióban és a televízióban, mert különben fennáll a veszély, hogy újból és újból régi állításokat és előítéleteket ismételnek meg. Amikor az egyház nyomatékosan hivatkozik sajátos illetékesség a keresztény hagyomány bemutatásánál és szavatolt magyarázatánál, semmi esetre sincs szó hatalmi visszaélésről. Ezt sokkal inkább azok követik el, akik meg akarják tagadni az egyháztól ezt a jogát.” Új Ember, 1993. február 14, 2.

[31]  Médiajog kézikönyv I.-II. Budapest, Osiris, 2000. szerk. Ilosvai Gábor, II.k. 19.

[32] Hollós János: Hírek a kommunikációban, Magyar Rádió, Budapest, 2004, 15., 81.

[33]  Farkas, 14.

[34] Györkösy Alajos Latin-Magyar kéziszótár, Budapest, Akadémia 2004,

manipuláres: manipulus-beli, közkatona

manipulátim: csapatonként tömegesen

manipulus: egy maroknyi egy csomó, 331.

media: külső javak, 335.

medium: közepe vminek; nyilvánosság, 336.

Tótfalusi István: Idegenszó-tár, Idegen szavak értelmező és etimológiai szótára, Tinta, Budapest, 2004,

manipuláció: kézzel végzett művelet

sajtó közvélemény befolyásolása tömegtájékoztatási eszközök útján

átv. mesterkedés, ügyeskedés

maniplus, manipulus: kis katonai egység tkp. maroknyi szalma, melyet egy rúdon hadijelvényként vittek, ered. kézbe való  egy maroknyi, 580.

média: sajtó; 591.                                                         

medium: közvetítő, környezet, közeg, 592.

[35] Hollós János: Hírek a kommunikációban, Magyar Rádió, Budapest, 2004, 15., 81.

[36] uo. 16.

[37] uo. 75.

[38] uo. 19.

[39] uo. 97-98.

[40]Kultúránk válaszúton, szerkesztette: Békés Gellért-Deme Tamás, Bencés kiadó, Pannonhalma, 1997, In.: Czakó Gábor: Kommunikáció-kommunitas-kommunió 215-220.

[41] Communio et progressio  és az Aetatis Novae

[42] Távlatok

[43] A vallásosság megjelenése a médiában, Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, emberi jogi és vallásügyi bizottság, Budapest, 2004, In.: Csoma Áron: A keresztyén egyházakat ért támadások a médiában 18., id. Bibó István: Összegyűjtött munkái 4.k. 1984 Protestáns Szabadegyetem 1214-1230.

[44] uo. 19.

[45] uo. 21.

[46] A vallásosság megjelenése a médiában, Fővárosi Közgyűlés Kisebbségi, emberi jogi és vallásügyi bizottság, Budapest, 2004, In.: Lázár Kovács Ákos : A hit médiája, 41.

[47] Lázár, 44.

[48] Lázár, 46.

[49] Kiss, Távlatok

[50] Joseph Ratzinger: Benedek Európája a kultúrák válságában, Szent István Társulat, Budapest, 2005, 51.

[51]  uo. 52.