SZEMLE



Magyar Katolikus Lexikon, IX. kötet (Meszr–Olt), SZIT 2004, 1002 oldal.

Újabban évenként napvilágot lát a Magyar Katolikus Lexikon egy-egy kötete. Dr. Diós István fõszerkesztõ és dr. Viczián János, valamint munkatársaik szívós munkájának köszönhetõen néhány év múlva tetõ alá jut ez a hatalmas vállalkozás, amely óriási ûrt tölt be, még ha elkerülhetetlen is, hogy aránytalanságok és hiányosságok ne legyenek benne. Tudomásom szerint majd egy-két pótkötet igyekszik utólag megszüntetni a nagyobb hiányosságokat, kiegészíteni a szegényes címszavakat. A most megjelent kötetet lapozva is felfigyeltünk néhány aránytalanságra, a címszavakban és az illusztrációkban egyaránt. De elõbb pozitív példát említek.

Kiváló Mindszenty József bíboros bemutatása kilenc oszlopban 13 fekete-fehér fényképpel, és még négy oszlopban Mindszenty pere. A két cikk szerzõje Mészáros István ny. egyetemi tanár, a vértanú bíboros életmûvének egyik legjobb ismerõje. A képek száma arányos a cikk fontosságával. Viszont nem értem, hogy Monte Cassinóról miért hoz a lexikon 12 képet. A misztérium, misztikus becsülés, misztikus teológia (Diós István cikkei) szintén figyelemre méltó. Viszont a modernizmus (Gál Ferenc ismertetése és értékelése) kiegészítendõ a mai kutatások alapján. Túlságosan negatívan ítéli meg a szerzõ ezt a – szerinte – „bölcseleti-teológiai irányzatot”. Valójában nem volt egységes irányzat, csak X. Piusz Pascendi kezdetû enciklikája (1907) alkotott a különbözõ szerzõk nézeteibõl „modernizmus” néven jelölt irányzatot. (A lexikon Lamentabili és Pascendi címszavai kiegészítésül szolgálnak.)

A mítosztalanítás címszó átutal a protestáns bibliakritikához, itt viszont utalás van a mítosztalanításhoz és Bultmannhoz, akinek teológiáját annakidején én magam foglaltam össze, megemlítve a mítosztalanítás problémáját is. De itt bõvebben kellett volna foglalkozni vele, megmutatva többek között, hogy tulajdonképpen a Bibliában elõforduló mitikus elemeket értelmezni kell, nem pedig a kinyilatkoztatás korhoz kötött kifejezéseivel együtt az üzenetet is elvetni. R. Bultmann kétségkívül túlzott, amikor az Újszövetséget meg akarta „tisztítani” a mitikus elemektõl, és önkényesen vonta meg a mítosztalanítás határait, még ha szándéka igazolható is: a modern gondolkodáshoz, létértelmezéshez akarta igazítani a Biblia korhoz és meghatározott kultúrához kötõdõ kifejezésmódját. Ma már elcsitult a harc a mítosztalanítás körül; Bultmann egyes protestáns tanítványai is bírálták a mestert, aki a hitben nem tulajdonított jelentõséget a történetiségnek.

„Vitathatatlan, hogy az Ószövetség és az Újszövetség ama kor mitikus világszemléletét tükrözi, amelyben keletkezett. A kinyilatkoztatás nem szavatolja ezt a világszemléletet, hanem a teológiának mindig is éppen az volt és most is az a feladata (. . .), hogy tisztázza, mit mondanak »voltaképpen«, és mit nem az áthagyományozott tételek. A teológia mindig különbséget tett a kijelentés tartalma és a szemléletmód között, és ezért a szó igazi értelmében mindig mítosztalanító is volt.” (K. Rahner–H. Vorgrimler: Teológiai kisszótár)

A neotomizmus (hat oszlop Diós Istvántól) az elõzmények és az irányzat kibontakozásának vázolása után a fõ képviselõk nevét éppen csak felsorolja. Az újabb (haladó) szerzõk közül említi ugyan Sertillanges O.P. nevét (Maritain és Gilson mellett), de Szent Tamás mûvének kiváló újraértékelõje, M.D. Chenu O.P. neve hiányzik.

Még inkább hiányolom, hogy a tamási ismeretelméletben és istenbizonyításban oly jelentõs J. Maréchal S.J. nevét éppen csak említi (visszautalva a tíz soros J. Maréchal címszóra). A belga jezsuita, aki a kanti ellenvetésre válaszolva újraolvasta és értelmezte Szent Tamás mûvét (Le point de départ de la métaphysique c. többkötetes monográfiában), elindítója lett a tomizmus ma még legelevenebb irányzatának, a transzcendentális módszernek (K. Rahner, E. Koreth, B. Lonergan. . .). A cikkbõl világos, hogy a szerzõ homályban hagyta Szent Tamás újraértelmezõinek forradalmi szárnyát. Mert Szent Tamás eszmevilága – akinek mûvét ma is ajánlja az egyház (lásd Fides et ratio) – nem azonos egy bizonyos merev tomizmussal!

E néhány kiragadott példa is mutatja, hogy – ha pár éven belül befejezõdik a MKL  kiadása – szükség lesz egy-két pótkötetre, bizonyos címszavak újraírására vagy kiegészítésére, különösen is a fontosabb filozófiai és teológiai témákat tárgyaló címszavak átdolgozására.

Gratulálunk a Szent István Társulatnak is, hogy e nagy vállalkozást, a (bizonyára nemigen nyereséges) kiadást gondjaiba vette.

Szabó Ferenc


Vámos Péter: Magyar jezsuita misszió Kínában. Kõrösi Csoma Kiskönyvtár, 26. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003.

A Jézus Társasága kezdettõl fogva missziós rend volt. Loyolai Szent Ignác elsõ társainak egyike, Xavéri Szent Ferenc volt az elsõ ember, aki japán földön hirdette Jézus evangéliumát, és Kínába akarván behatolni, a „zárt birodalom” partjai elõtti szigeten halt meg. Nyomában jezsuita szerzetesek százai mentek Japánba, majd Kínába, és ott virágzó egyházi közösségeket alapítottak. A misszionáriusok között voltak portugálok, spanyolok, olaszok, flamandok, németek és mások. Magyarok azonban aránylag késõn kapcsolódtak be a távol-keleti missziós munkába: 1922-ben érkezett az elsõ magyar jezsuita, Szarvas Miklós Kínába. Õt 39 magyar jezsuita misszionárius követte. Mûködésüknek a kínai szárazföldön a kommunista hatalomátvétel vetett véget. Mao Ce-tung valamennyi külföldi misszionáriust kiutasította Kínából. Egy részük Tajvan szigetén mûködött tovább.

Magyaroknak e távol-keleti életérõl és tevékenységérõl számol be a fiatal kutató, Vámos Péter. A szerzõ a könyvet a Magyar Tudományos Akadémiához benyújtott és általa elfogadott kandidátusi disszertációjának alapján készítette.

Vámos rendkívül alkalmas személy volt e mû megírására. Tud kínaiaul, latinul, angolul, németül, franciául és természetesen magyarul. 1993-ban találkozott elõször tajvani tanulmányútja alkalmával az ott élõ magyar jezsuitákkal, és nagyon megkedvelte õket. Elhatározta, hogy több évet rászánva megírja a kínai magyar jezsuita misszió történetét. Kutatott a rend római, magyarországi és tajvani irattáraiban, a tajpeji katolikus egyetem könyvtárában, az Academia Sinica sajtóarchívumában, áttanulmányozta az elhunyt jezsuiták hagyatékában található írásokat, a Budapesten kiadott Katolikus missziók folyóirat régi számait, beszélgetett a még életben levõ távol-keleti jezsuita misszionáriusokkal, meglátogatta a volt kínai magyar misszió központját képezõ Táming városát. Így hatalmas forrásanyagot gyûjtött össze, amelybõl történelmi objektivitással és egyben beleérzõ szimpátiával megírta ezt a roppant érdekes és eddig tudományosan fel nem dolgozott történetet.

A könyv elején röviden vázolja a kereszténység történetét Kínában, kezdve a 7. századi káldeus misszionáriusoktól egészen a magyar misszionáriusok érkezéséig. Helyesen emeli ki az olasz jezsuita, Matteo Ricci nagy érdemeit. „Ricci példáját követve a Kínában tevékenykedõ jezsuiták a helyi szokásokat és hagyományokat tiszteletben tartva éltek, és igyekeztek minél jobban megismerkedni a konfuciánus társadalmi renddel. Missziós módszerük lényege abban állt, hogy megpróbáltak párhuzamokat találni a kínai hagyományok és a keresztény hittételek között, majd a konfuciánus etikában és a keresztény tanításban felfedezett hasonlóságok révén akarták megismertetni a nyugati tanokat a kínaiakkal.” (19. o.). Vámos helyesen ismerteti a 17–18. századbeli jezsuiták kulturális tevékenységét és hithirdetõ módszerét, amelyet manapság „inkulturációs módszernek” szoktak nevezni. Sajnos, ellenzõi elérték, hogy a Szentszék a 18. században többször is elítélte e módszert, aminek az lett a következménye, hogy a kínai császár és az értelmiségiek elidegenedtek a kereszténységtõl. Ricci módszerének teljes rehabilitálása késõn történt. Csak a II. vatikáni zsinat jelentette ki az inkulturációs hithirdetés szükségességét, és csak II. János Pál pápa jelentette ki (immár két ízben), hogy Ricci úttörõ misszionárius módszere volt a helyes.

A kínai keresztény misszió a 19. században az európai imperialista beavatkozások következtében új fázisba lépett. A nyugati hatalmak „egyenlõtlen szerzõdéseket” kényszerítettek a legyengült kínai birodalomra, és ezekben a keresztény hithirdetõknek különleges jogokat biztosítottak. A katolikus és protestáns misszionáriusok száma ettõl kezdve megsokasodott, de az idegen hatalmak védnöksége sok ellenérzést okozott a kínaiak között a misszionáriusokkal szemben. Vámos idézi Jaschkó István szavait, aki ezt jól megérezte: „Nagy urak voltunk. Külföldiek. Európaiak. Mikor a magyar misszióba utaztunk, a legelegánsabb helyet kaptuk a vonaton. Sokkal jobb dolgunk volt, mint Európában, s ez csalódást jelentett számomra. Az emberek két kategóriája létezett: külföldiek és kínaiak. Ha például hajón utaztunk a Jangcén, külön étkeztek a kínaiak és a külföldiek. Mi a kínaiak között akartunk enni, azt, amit õk is ettek, rizst, de nem akartak befogadni bennünket.” (151. o.)

Ebben a korszakban katolikus részrõl kiemelkedett a francia kormány védnöksége alatt álló francia jezsuiták mûködése. Francia jezsuiták telepedtek le 1862-ben Támingban, és õk építették 1918 és 1920 között a ma is álló hatalmas, neogótikus templomot, amely a negyedik legnagyobb katolikus templom Kínában. Erre a területre érkeztek a magyar jezsuiták.

Vámos leírja a magyar jezsuita misszió vállalásának magyarországi hátterét. A 18. századtól kezdett nõni nálunk a magyarság keleti származása iránti érdeklõdés. A két világháború között a turanizmus gondolatvilága keresett Keleten rokonokat és szövetségeseket Magyarország számára. Katolikus és protestáns egyházi körökben is kezdett növekedni az érdeklõdés a keleti népek iránt. Somogyi Jenõ jezsuita tartományfõnök 1919-ben fogadalmat tett: ha a Tanácsköztársaság idején a jezsuitáknak nem lesz bántódásuk, hálából külmissziót vállalnak. Ezt a fogadalmat a rendtartomány teljesítette is. 1922-ben az általános rendfõnök engedélyével érkezett az elsõ magyar misszionárius, Szarvas Miklós, a francia jezsuiták által vezetett hszienhszieni missziós területre. Ez évtõl kezdve a magyar rendtartomány szinte minden évben küldött embert Kínába.

Ezt követõen Vámos ismerteti Kína politikai viszonyait 1911-tõl 1945-ig. Elvonul elõttünk a hadurak országlásának idõszaka (1916–28), a Kuomintang felemelkedése és hatalomra jutása (1923–28), a nankingi kormány évtizede (1928–37), a japán terjeszkedés és a japán–kínai háború (1931–45). Ezután Vámos a francia misszionáriusok által a magyaroknak átengedett Táming közviszonyait írja le 1920-tól 1945-ig. Rablóbandák garázdálkodása, a japán hadsereg bevonulása, majd kivonulása és a kommunista katonák bevonulása jellemezte ezt a zavaros helyzetet.

A könyv középsõ része írja le a misszió életét és mûködését. Támingot és környékét a Szentszék 1935-ben praefectura apostolica rangjára emelte, 1936-ban pedig Jézus Társasága e terület lelki gondozását a magyar jezsuitákra bízta. Vámos rendkívül érdekesen írja le a Támingban és a környezõ falvakban mûködõ jezsuiták és a velük együtt érkezõ magyar Kalocsai Iskolanõvérek életét, tevékenységeit, örömeit, bánatait. Megismerjük a misszionáriusok beszámolói alapján az ottani szegény kínai családok életviszonyait, munkáját, gondolkodásmódját. Hallunk az éhínségekrõl, természeti katasztrófákról. Megismerjük a magyar misszionáriusok viseletét, lakását, étkezéseit, közlekedési eszközeit. A misszionáriusok itt már nem kiváltságos külföldiként éltek, hanem osztoztak a helybeliek szegénységében.

A missziós munka a hívek látogatásában, misézésben, hitoktatásban, orvosi segély nyújtásában, falusi általános iskolák alapításában, kínai hitoktatók nevelésében, francia iskola, középiskola és kisszeminárium vezetésében állt. Sajnos, a Ricci-féle inkulturációs módszert ekkor még tiltó pápai rendelkezések nagyon megnehezítették a missziós munkát: a különféle tilalmak kiszakították a kereszténységre térteket a hagyományos kínai közösségbõl. A misszionáriusok mégis, az egyre zavarosabb háborús viszonyok közepette is, fáradhatatlanul dolgoztak tovább. Ennek a tevékenységnek a kommunista hatalomátvétel vetett véget. Több magyar misszionáriust a kommunisták néptörvényszék elé állítottak, bebörtönöztek, és végül valamennyit kiutasították az országból. Az utolsó magyar jezsuitákat 1954-ben toloncolták ki Kínából. Vámos Péter rendezte sajtó alá az utolsó támingi magyar jezsuita elöljáró, Koch István megrendítõ naplóját, amelyben napról napra számol be a támingi misszió elpusztításáról. (Bevégeztetett. Koch István naplója a magyar jezsuiták kínai missziójának pusztulásáról. Budapest, Terebess Kiadó, 1999.)

Vámos beszámol a Kínából kiûzött misszionáriusok további munkájáról is. Zsámár Jenõ egy hatalmas kínai–többnyelvû szótár megvalósításán fáradozott, magyar és más nemzetiségû jezsuiták segítségével. A kínai–magyar szótár kiadásának jogát az Akadémia Kiadó 1977-ben megvásárolta, de a szótár máig nem látott napvilágot. A magyar–kínai szótár kéziratát Tajvanban 30 példányban sokszorosították. Az ebbõl a vállalkozásból született francia–kínai nagyszótár nemrégen jelent meg.

Ladányi László Hongkongban telepedett le, és 1982-ig szerkesztette a China News Analysis hírközlönyt, amely a kommunista Kína belsõ helyzetérõl szolgáltatott egyedülálló információkat.

Néhány volt kínai misszionárius Lischerong Gáspár vezetésével Tajvanon, a putzei körzetben kezdte el újra misszionáriusi munkáját. Az egész szigeten széles körû templomépítõ és szoborkészítõ tevékenységet fejtett ki Bencze István testvér; a most is élõ Jaschkó István atya pedig fogyatékos gyermekek számára alapított intézetet, és munkája elismeréséül a tajvani köztársasági elnöktõl 1997-ben az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesült. A putzei körzetben ma már nem él magyar jezsuita.

Támingra vonatkozólag viszont Vámos Péter személyes látogatása által is megerõsített vigasztaló híreink vannak. „Az 1990-es évek közepe óta a hitélet újra felvirágzóban van. 1995-ben az egyház visszakapta a támingi nagytemplomot és a misszió épületeinek egy részét, a kínai nõvérek, a Kalocsai Nõvérek egykori társai, újra szerzetesi közösségben élhetnek, sérült gyermekeket gondozó intézetet és idõsek otthonát nyitottak, az egykori jezsuita rendház egy részén pedig papi szeminárium mûködik. A nagytemplomot hétköznap reggelenként megtöltik a hívõk, akiknek a napirendjéhez ismét hozzátartozik a munkába indulás elõtti mise.” (350. o.)

Vámosnak e híradásához hozzátehetjük, hogy a Támingban mûködõ kínai „Kalocsai Iskolanõvérek” rendjének minden évben szépszámú jelentkezõje van. A támingi jezsuitákhoz belépett kínaiak egyikébõl, San Kuo-hszibõl érsek, a Tajvani Püspöki Konferencia elnöke és bíboros lett; két fiatal magyar jezsuita pedig 2003 õszén indult el Tajvanba, hogy megtanulja a kínai nyelvet, és – remélhetõleg – valamikor Kínában hirdesse Jézus evangéliumát. A jezsuiták jellemzõje, hogy mûveik lerombolása után sem adják fel a reményt, hanem újra kezdenek mindent. Próbáljuk ezt tenni Magyarországon, és reméljük, hogy ezt tehetjük majd Kínában is.

Vámos könyvét fényképek, térképek, a magyar jezsuiták fõ életrajzi adatainak táblázata, bõséges irodalomjegyzék, kínai és japán nevek és szavak kínai írásjelekkel ellátott mutatója, valamint pontos névmutató egészíti ki, úgyhogy monográfiája tudományos szempontból is elsõrendû alkotás.

Nemeshegyi Péter S.J.


Prokopp Mária: Prokop Péter festõmûvész (1919–2003). Szegedi Tudományegyetem BTK, Olasz Tanszék, Szeged, 2003.

Alig négy hónappal a (2003. november 11-én elhunyt) mûvész halála után megjelent ez a pazar kiállítású (a mûvész fényképével és számos színes reprodukcióval) összeállított, szakszerû kismonográfia Prokopp Mária mûvészettörténész, egyetemi tanár munkájaként. A kötetet még a Mester lektorálta, a képeket is õ válogatta, és örömmel írt hozzá önéletrajzi vallomást. Már folyamatban volt a kiadás, amikor súlyosan megbetegedett, és a kész mûvet már nem láthatta.

A kalocsai születésû pap festõmûvész felsõbb tanulmányait a budapesti, majd a római Képzõmûvészeti Akadémián végezte, ahol 1960-ban diplomát szerzett. 42 évet töltött az Örök Városban (1957 és 1999 között) majd 1999-ben végleg hazaköltözött. 1978-tól rendszeresen hazalátogatott. 2003-ban a Magyar Köztársaság elnöke a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesítette.

A kötet bemutatja számos monumentális alkotását: az Egyesült Államokban (South Bend), Portugáliában (Fatima), Olaszországban (Rómában a Szent István-ház és a Prima Porta, Genazzano), Magyarországon (Mélykút, Kalocsa) színpompás freskói és üvegablakai dicsérik mûvészi teremtõ erejét. Ezenkívül mintegy 9000 táblaképet festett; ezeknek egyharmada Itáliában, kétharmada Magyarországon található. A kötet függeléke felsorolja képei nagyobb együtteseinek jelenlegi helyét, miként a festõ egyéni kiállításainak listáját 1957-tõl (Róma) 2003-ig (Budapest, Magyarok Háza). A mûvész monumentális alkotásainak szakszerû jellemzése után Prokopp Mária a válogatott táblaképek bemutatásával érzékelteti a gazdag életmûvet, amelyhez a festõ életének utolsó felében, az 1983 és 2003 között kiadott könyvek felsorolása következik. Tizennyolcra emelkedett a jórészt napi jegyzetekbõl, eszmélõdésekbõl, vallomásokból és kisebb esszékbõl álló könyveinek száma. Fõleg az 1985-ben megjelent Római Években vallott a mûvész – a pap és a festõ – „ars poeticá”-járól. „Spirituális töltésem sugallja alkotó fantáziámat.” „A pap és a festõ úgy csavarodik egybe bennem, mint egybefont két gyapjúszál. Elválaszthatatlanul.” Elõképének és mintaképének Fra Angelicót tartotta; õ is a Péter nevet kapta szüleitõl. Világító színein a fényszubsztancia ömlik el. „A fények Fénye volt az elsõ és egyetlen szerelme.” „Õ is ecsetre tékozolta életét. De talán nem hiába.” A mûvész részt vett a teremtés nagy mûvében. Nemcsak írásaival és szavával, hanem képeivel is hirdette az Örömhírt.

Szabó Ferenc


Bolberitz Pál: A keresztény bölcselet alapjai. Jel Kiadó, 2002, 682 oldal.

Ebben az impozáns kötetben Bolberitz Pál egyetemi tanár összegezi korábbi filozófiai és vallásbölcseleti mûveit, kiegészítve azokat az ismeretelmélet és az etika vonatkozásaiban. Az emberi megismerés és a metafizika, továbbá a filozófiai istentan és a természetbölcselet tárgyalásán túl az ember, a vallás és az erkölcs filozófiai kérdéseit is feldolgozza. A témákat és azok történeti áttekintését a keresztény világnézet összefüggésében vizsgálja. Így is mondhatnánk: az ún. „keresztény filozófia” égisze alatt tájékozódik.

Pár évtized óta nemcsak a korábban sokat vitatott „keresztény filozófia” fogalmát és valóságát kérdõjelezik meg (pedig annak idején Gilsonék igazolták ennek lehetõségét, hiszen tényként jelentkezett századokon át), hanem egy bizonyos „képromboló” posztmodern gondolkodás a „metafizika haláláról” beszél, és követõi jórészt a teodíceát (filozófiai istentant) teszik felelõssé a modern ateizmusért is (pl. E. Jüngel protestáns teológus). Persze azok is, akik elvetik a metafizikát, legtöbbször újra feltalálják azt, és a teológiai reflexiókban is felhasználják. A végsõ okok és elvek, a végsõ feltételek és összefüggések kutatásánál nem mellõzhetjük a metafizikát.

Bolberitz Pál rendszerezõ részeiben (helyenként lexikonszerû ismertetésben) jórészt a klasszikus (tomista, iskolás) filozófia területén mozog, míg a történeti áttekintéseknél számol a legújabb kutatásokkal, ellenvetésekkel is. Példának említem a II. fejezetet: „Isten a filozófia tükrében.” A filozófiai Isten-bizonyítás áttekintése után (a görög bölcselettõl Heideggerig) megvitatja az istenérvek érvényét, illetve tárgyal a filozófiai és a kinyilatkoztatott Isten-fogalomról. A keresztény bölcselet szellemében fogant módszere („fides quaerens intellectum”) szerint igyekszik igazolni, hogy a hit nem beugrás az abszurdba, hanem értelmes hódolat (rationabile obsequium), ugyanakkor kijelöli az értelmi megismerés és Isten-bizonyítás korlátait is. (Fontosak e szempontból a 145–148. oldalak.) Az Isten-bizonyítás bonyolult kérdésében helyesen állítja: „napjainkban is szükség van olyan Isten-bizonyításra, mely elõfeltevésként a kinyilatkoztatás Isten-fogalmát elfogadja, és értelmileg átvilágítja (vö. teológiai Isten-bizonyítás). Az ilyen Isten-bizonyítás esetében a keresztény filozófia számára a kinyilatkoztatás »norma negativa«-ként szerepel, mivel a bizonyításnak ügyelnie kell arra, hogy az elõvételezett kinyilatkoztatott Isten-fogalomnak ne mondjon ellent.” (146–147.)

Bolberitz többször említést tesz a Kant-féle transzcendentális módszerrõl (pl. 27, 124.), amelyet a belga jezsuita, Joseph Maréchal, a tamási ismeretelmélet újragondolásával éppen a kanti kritikára válaszolva alaposan kidolgozott (Le point de départ de la Métaphysique c. többkötetes monográfiájában), és amelyet azután jeles katolikus gondolkodók is (H. de Lubac, K. Rahner stb.) alkalmaztak. Hiányolom, hogy a szerzõ nem mutatta be alaposabban a módszert. Pedig ez az Isten-bizonyításnál is segítséget nyújthatott volna. Mert ahogy H. de Lubac írja Az isten útjain c. könyvében Maréchal nyomán: Sok út vezet Istenhez, de igazában csak egy érv van, a transzcendens okság elve; ezt kell igazolni az Abszolútum felé lendítõ értelmi (megismerési) dinamizmus révén. (Lásd errõl bõvebben Szabó F.: H. de Lubac – Y. Congar, TKK, I/7, 36–45.) A transzcendencia–immanencia kérdése újra felmerül a teremtés–fejlõdés problematikájánál (610–619.): itt helyesen oldja fel a hit és a természettudomány közötti erõs feszültséget, röviden utalva Teilhard de Chardin víziójára és az azt metafizikailag elmélyítõ K. Rahner elgondolására (Selbstüberbietung, önfelülmúlás). Arról van szó, amit Teilhard-ral röviden így fejezhetünk ki: Dieu fait se faire les choses; vagyis: Isten nem a teremtmények helyett cselekszik, hanem cselekvõkké teszi õket, hogy – létben és mûködésben Tõle függve – önteremtõk legyenek. (Ez egyébként áll a kegyelem és a szabadság „együttmûködésére” is.)

Szerencsésnek tartom, hogy Bolberitz hozzácsatolta könyvéhez kilencedik fejezetként a Krisztus misztériumáról szóló „függeléket”, ahol P. Henrici S. J. egyik írását vette vezérfonalul. Végül a „felhasznált és ajánlott irodalom” további kutatáshoz nyújt támpontokat.

Ez az összegezõ munka jó példa arra, hogy az ember – II. János Pál Fides et ratio kezdetû körlevelének mottója szerint – az ész és a hit szárnyain emelkedhet Isten felé. Amikor az értelem eljutott erõfeszítése végsõ határáig, átadja a szerepet a hitnek, amely nem törli el az elõzetes eredményeket, de teljesebb „látásra”, Isten jobb megismerésére segít. Igazában a teljes „látás” csak odaát lesz osztályrészünk.

Szabó Ferenc

 


Sáry Pál: Keresztre feszítés az Ókorban. Budapest, Szent István Társulat, 2003. 128 l. 1200 Ft.

Az Új Ember febr. 22-iki számának utolsó oldalán egy nagy, színes hirdetés vonta magára a figyelmet. Magam is rögtön rákapcsoltam, mert az egyik hirdetett könyv címe így hangzott: Keresztre feszítés az Ókorban. A szerzõ neve – kisebb betûkkel – kevésbé volt felfigyeltetõ. Úgyhogy még a tudatosulás elõtt átvillant az agyamon: ez Sáry dr.-nak való téma – a krisztológia e világi, történeti dimenziójából. És aztán rögtön kiderült, hogy valóban õ írta, Sáry Pál, a miskolci ifjú tanárember – az „újszövetségi bûnvádi eljárások” után most még konkrétabb közelítésben: Krisztus (és a vértanúk) sorsa, a halálnem jogtörténeti elemzése. Magam is a krisztológia megszállottja lévén, boldogan gratuláltam az új, remek kis tanulmánykötethez. Benne a jogtörténész és teológus összefogásával született új, olvasmányos anyag, mely segít „közelebb jutni a megváltó Istenemberhez”. . . (10. o.) Történelmi adalékok, törvények, tények tárják fel e kivégzési mód szörnyûségét, „gyalázati” minõségét, és ami még értékesebb, segítenek megérteni és elmélyíteni a krisztusi megváltás, önfeláldozás misztériumát (vö. Jn 15,13).

Mert a megváltás titka bizony a legmélyebbek közé tartozik. A hittudomány szinte általános egybehangzó tanítása szerint pl. sokkal kisebb áldozat is elégséges lett volna az emberiség megváltásához, mint a keresztre feszítés. Az Isten-Atya mégis erre a borzalmasabb halálra engedte át Szent Fiát; „úgy szerette Isten a világot. . .” (Jn 3,16). Szerzõnk persze nem ezt a legmélyebb teológiai dimenziót kívánta tárgyalni. De magának a korabeli kivégzési módnak és eljárásnak, végrehajtási módszerességnek stb. ismertetése és egykori források, leírások, történések dokumentációja is segít valamennyire az üdvtörténeti misztérium, a krisztusi megváltói tett jobb, teljesebb megértésére.

Ez persze kutatási és kommunikációs-közlési feladatként sem mindennapi dolog, nem kis vállalkozás. Olyan hatalmas, egyedülálló titokvilág nyiladozik fel elõttünk, amelynek valaminõ megidézése és megjelenítése is a legmagasabb rendû feladat. Még olyan érintõleg is csak közel járva a Krisztus-eseményhez és -jelenséghez, megpróbálni róla méltóképp írni, borzongató, emberfeletti teljesítménynek tûnik, szinte vakmerõ merészség. Még sokan olyanok is bevallották ezt a riasztó érzést a Krisztus-jelenség elõtt, akik nem tudták és nem tudják Õt istenemberi titkának teljességében hittel elfogadni, és „egyszerûsítettek” rajta, emberszabásúbbra alakították át.

De könyvünk szerzõje – immár második ilyen mûvében – tud és merészel bízó hittel és reménységgel írni e történelmi csodáról, és úgy tûnik, fentrõl is kap segítséget, kegyelmi támogatást hozzá. Pl. egy roppant fegyelmezett, világos, igényes, szabatos és érzékletes stílust, amely a legméltóbb ehhez a mûfajhoz. És ráadásul az e világi történelmi adottságok, keretek, szomorú szörnyûségek perifériájából közeledve a misztérium felé, valamennyire képes érzékeltetni a másik dimenziót is, az isteni titkok, a misztérium világát, segítve a találkozást „a Kozmosz és történelem központjával”, a megváltó Jézus Krisztussal (Redemptor hominis, II. János Pál).

Koncz Lajos


AZ �J EMBER KIADÓ LEGÚJABB KÖNYVEI

Gra¿yna Sikorska:
Jerzy Popie³uszko: A kommunizmus áldozata              950 Ft

Könyvünk Jerzy Popie³uszko, a fiatalon vértanúhalált halt lengyel katolikus pap életútjával ismertet meg.  Megrázó beszámolót olvashatunk benne a kommunista hatóságoktól elszenvedett üldöztetésérõl és kegyetlen meggyilkolásáról.

Gyökössy Endre: Ketten – hármasban    650 Ft

E könyv hasonló egy térképhez: nem helyettesíti a „terep” személyes megismerését, de bölcs irányjelzõkkel segíti a tájékozódást házasságunk és családi életünk hétköznapjaiban.

Henry Boulad SJ: Szerelem és szexualitás     1200 Ft

Leszkai András: Moha bácsi meséi 6.     1450 Ft

A Mogyorókirály és a Diókirály    

Az Egészségügyi Dolgozók Lelkigondozásának Pápai Tanácsa:
Egyház, kábítószer, drogfüggõség    1800 Ft


�J EMBER

 Katolikus hetilap
Elõfizetés: 1 példány, magazinnal együtt 1 évre: 9600 Ft
http://www.ujember.hu
Könyveink és a hetilap megrendelhetõk:
1053 Bp., Kossuth Lajos u. 1.
1364 Bp., pf. 111.
Tel.: 317 3933/123, fax: 317 3471
e-mail: [email protected]