EURÓPA


„NYISSUK MEG A SZÍVÜNKET!”

A katolikusok felelõssége és az Európai Unió

Az Európai Uniónak 2004-ben két nagy kihívással kell szembenéznie, amelyek meghatározzák jövõjét és talán életben maradását is, ha figyelembe vesszük az iraki háborút és következményeit, valamint a nemzetközi közösség jelenlegi bizonytalanságát: 1) új alkotmányi struktúrát kell alkotnia (ezen 2002. márciusától dolgozik); 2) a 2002. decemberi koppenhágai csúcson hozott döntésnek megfelelõen tíz új tagállamot fogad magába. Nyolc közép-európai nemzet – köztük Magyarország –, valamint Málta és Ciprus kapcsolódik az Európai Unióhoz.

Az egyházak – nevezetesen a katolikus egyház és a Szentszék – figyelemmel kísérik és támogatják az európai építkezést. A legutóbbi európai püspöki szinódus zárónyilatkozata leszögezte: „Örömmel vesszük tudomásul a népek egymás felé nyitását, a hosszú idõ óta egymással ellenséges és szembenálló nemzetek kiengesztelõdését, a kelet-európai országok számára az egyesülés folyamatának fokozatos szélesítését. Elismerések, együttmûködések és mindenfajta találkozások fejlõdtek oly módon, hogy lassanként egységes európai kultúra, sõt tudat jön létre, amelyrõl azt reméljük, hogy – fõképp a fiataloknál – a testvériség és a megosztás érzését fogják növelni.”

Sokan azonban az európai integráció folyamatára vegyes érzelmekkel tekintenek, nevezetesen attól tartanak, hogy a nemzeti kultúra és az önazonosság eltûnik. Az Európai Közösség Püspökségeinek Bizottsága (COM.E.C.E) dokumentumot tett közzé a fenti címmel és alcímmel. A dokumentumot magyarra fordította Kránitz Mihály; a szöveg internetrõl átvehetõ:
http://www.katolikus.hu/roma/nyissuk.html A püspököket az a szándék vezeti, hogy megerõsítsék a katolikusokat az örömben és reményben, hogy eligazítást adjanak kereséseikben és kétségeikben. Az I. rész felidézi a keresztény hagyomány néhány alapelvét; a II. rész Robert Schuman Nyilatkozatának újraolvasása: hozzájárulás az Európai Unió keresztény elgondolásához; III. rész: a katolikusok felelõssége Európában.                            (A Távlatok szerkesztõsége)

* * *

Most a dokumentumot Várnai Péter egyetemi lelkész értékeli fiktív interjú formájában.

Kérdés: Milyen már ismert szempontokat erõsít meg, és milyen újakat vet fel a tanulmány az Európai Unió és az Egyház kapcsolatában?

Válasz: Bölcsen kerüli az emberi létezés és élet számos rétegének elkülönítését. Eredeti értelmében, katolikus módon kezeli az embert és annak valamennyi egyéni és közösségi dimenzióját. Nem engedi kivonni az Isten Országa vizsgálati körébõl a közélet, a gazdaság, a politika területeit, és kizárólag a szakemberekre, a politikusokra bízni. Mozgásterét az emberiség és Isten kapcsolatára mint a legszélesebb horizontra értelmezi. A történelem változásai, fejlõdése láttán értékeken alapuló változásokat ír le. A homályos tartalmú közérdekkel, a szabadpiaccal és a juridizmussal szemben a társadalmi értékközösséget mutatja be az emberi méltóság megvalósulásaként. Ezeken a pontokon is szembenállás figyelhetõ meg olyan eszmékkel, mint az úgynevezett nyitott társadalom vagy az értéksemlegesség.

Megerõsíti, és részben új tartalommal tölti meg a tanulmány a klasszikus keresztény társadalomelmélet alapfogalmait. Aktuális társadalmi-politikai és kegyelmi jelentésekkel bõvülnek a szabadság, a szolidaritás és a szubszidiaritás. Ezeket prófétai gesztusoknak nevezi, melyekben markánsan tetten érhetõ a politikai és üdvtörténeti fogalomtár szintetikus kezelése. Az ökumenérõl mint a béke szinonimájáról szól: Az egység csakis a kultúrák, a vallási hagyományok és az értékek közös alapjainak . . . felmutatásával épülhet fel. Az új evangelizációról: A pasztorális tervek . . . hozzájárulnak az európai egységesítés tervéhez, elõmozdítják az emberi nem egységét, amikor tanúságot tesznek a Jézus Krisztusba vetett hûségrõl, aki a Béke Fejedelme.” (Vö. Iz 9,5) A szabadságról: „Az Egyház és az Európai Unió tagországainak együtt kell gondoskodni olyan nevelésrõl, amely az európai dimenziót és annak történelmét egyaránt figyelembe veszi.” Vagyis a nevelés – és nem kizárólag a tudás – a szabadság és az elkötelezõdés eszköze. Ezzel a megállapítással implicit módon foglal állást az úgynevezett tudásközpontú társadalom lealacsonyító ajánlata ellen. Szerte a kontinensen bõvülnek a magas fokú ismerethez jutás lehetõségei. Mellette azonban kiemelten kell kezelni az emberi minõség, a társas kapcsolatok, a mûvészetek ügyét, vagyis mindazokat a tényezõket, amelyekért valóban érdemes élni! Az individualizmussal, az egyre terebélyesedõ félelemmel és a széles körben jelentkezõ devianciákkal szemben van ellenszer. A családi kapcsolatok, a bensõséges közösségek és a bizalom légkörének kialakítása a leghatékonyabb eszköz, melyhez a nevelésen át vezet az út. Az európai népeket nevelni kell, hogy növekedni tudjanak, különben csak változni fognak! A szolidaritásról: „Valójában a teljes szabadság és a közösen vállalt felelõsség. Sokkal több, mint a kapcsolatokat minõsítõ politikai kategória. Ezzel a meghatározással a keresztény szeretetfogalom kerül szélesebb és etikailag is kezelhetõ távlatba.


Kérdés: Melyek a tanulmány legkedveltebb kifejezései, amelyek jellemzik az újraformálódó kapcsolatot?

Válasz: Az európai intézményrendszerhez való csatlakozás nem a XXI. századtól fogva jelenti az európaiságot. A kontinens neve egyébként csak a XII. században jelenik meg.* Értékeiben pedig a zsidó–keresztény vallási és biblikus gyökér, a népek profán kultúrája és a római jog és államrend alkotják az alapjait.  Legtöbbet használt kifejezések a tanulmányban a béke, az együttmûködés, a konfliktuskezelés, a kiengesztelõdés és a megbékélés, a jólét, emberi méltóság és közjó, egység (a globalizáció és a mundializáció értelmében), egység és különbözõség egyidejûsége, az emberiség közös java, szolidaritás, szabadság (annak teljes értelmében). Kiemelkedõen fontos az Egyház új prófétai gesztusai” kifejezés, amely a következõ elemeket tartalmazza: Elõször: egység és különbözõség. Másodszor: szabadság és felelõsség. Harmadszor: a politikai programokat felváltó szakszerûség és gondolkodás.

E néhány kifejezés kiragadása is jelzi, hogy egyaránt használja a tanulmány a politika és a közgazdaság, valamint az etika és a teológia üdvtörténeti szótárát. A használat során kerüli a szembeállításokat. Értékszemléleténél fogva keresi a közös és a teljességre törekvõ találkozási értelmeket.


Kérdés: Indokolt-e és érthetõ-e a béke egyetemes értékének ilyen magasra emelése, illetve alapértékként történõ bemutatása az Európában élõ modern ember számára?

Válasz: Nagyon indokolt, mert az egyénbõl kiinduló konfliktusok és azok társadalmi megjelenései számtalan igazságtalanságnak és nyílt összeütközésnek is a forrásai. Ezek gazdasági és etnikai álarcot egyaránt felölthetnek. Elég rápillantani a világ térképére. Az Adriától kelet felé haladva egészen a Csendes-óceánig bezárólag szinte egyetlen háborús szalag”. Az érintett népek évek-évtizedek óta folyamatosan szenvednek. Kérdés azonban: a tanulmány címzettjei és a csatlakozásra váró népek érzékelik-e ezt a helyzetet? Békérõl és békepolitikáról beszélni különösen a posztkommunista országok keresztényeinek nem egyszerû feladat. Az ateista diktatúrák a békét mint az együttmûködés minimumát ajánlották az egyházaknak. Miközben – annak tisztázatlan teológiai tartalma mellett – nyílt, majd burkolt elnyomása folyt a keresztényeknek. Ezért is sarkponti kérdés a békének mint Krisztus mûvének a bemutatása.

Úgy tûnik, hogy Európa népei elfelejtették a háborúval terhelt idõszakot. Elfelejtették és természetesnek tartják a hosszú, több mint ötven éves békét. Még a közeli balkáni háború vagy a palesztin–izraeli viszály sem érinti testközelbõl a kontinens népeit. Jellemzõ, hogy csak sok éves késedelemmel reagáltak a már kiterebélyesedett balkáni konfliktusra. A világ többi tájáról érkezõ háborús hírek sem jelentenek közvetlen, érzékelhetõ veszélyt. Egyelõre ugyancsak elkerülte a kontinenst a terrorista fenyegetés. A folyamatos fegyverkezés, a hadiipar és a mögötte álló tudományos-technológiai háttér is abban érdekelt, hogy Európa határain kívül tartsa a feszültségeket. Annyiban érdekli a kontinens népeinek nagy részét a háború, amennyiben annak gazdaságra gyakorolt hatásai vannak. Jeleit nem testközelben, hanem részvényeinek árfolyamán keresztül érzékeli. A béke és a biztonsági tényezõ egyre erõsebbé válásában pedig politikai és kiemelten pénzügyi szempontokat lát. A közember háborús tapasztalata kimerül a képernyõn a lakásába érkezett, de távol lévõ eseményben. Számára a háború és béke témája saját személyes és családja biztonságát jelenti. Pénzügyi és érzelmi kérdésre szûkül le.

Nagy erénye és egyben gyengéje is a tanulmánynak, hogy a jövõ zálogát a békében fogalmazza meg. Erénye, mert alapértéknek mutatja be, aminek vannak történelmi gyökerei is, valamint Isten és ember kapcsolatából fakadó indítékai is. Gyengéje pedig annyiban, hogy a levont következtetések – prófétai gesztusok, az ökumenikus törekvések fontossága, a szabadság keresztény értelmezése és a szolidaritás tartalma – ismereti és tapasztalati szinten is csak áttételesen kapcsolódnak a békéhez.  Sajnos, a hívõk széles köre nem ismeri az Egyház társadalmi tanítását. Így az eseményeket és saját jövõjét csak egzisztenciális szinten képes megragadni, értékelni. A kegyelmi és üdvtörténeti szempontok a politikai folyamatok értékelése során a háttérben maradnak. Továbbá a posztkommunista országok egyházai számára a békére hivatkozásnak sok kellemetlen felhangja van. Évtizedeken át adott lehetõséget a jó szándékkal való visszaélésnek, és eszközévé vált az egyházüldözésnek.

A II. világháborút követõ megbékélési és együttmûködési törekvések tiszteletreméltóak, szükségesek voltak. Krisztusi alapokon újrafogalmazták az együttélés lehetõségeit. A keresztény politikusok – Schuman, De Gasperi, Adenauer – számos célkitûzése megvalósult, és meghaladottá is vált. Eredményeik mégsem a szellemi-lelki területen, hanem a gazdasági életben mérhetõk le a legkézzelfoghatóbb módon. A termelés nemzetközivé válása, a fogyasztás mindenekfelettisége, a kultúra piacosodása, és minden olyan tényezõ, amelyet ma modern életformának nevezünk, igyekszik elfeledtetni a krisztusi alapokat és végcélt. Azaz a jólét és a modernizmus kilép illetékességi körébõl, és kizárólag evilági üdvösséget ajánl fel. Az elmúlt ötven év mindkét társadalmi rendszere ilyen – hol szégyenlõs, hol harsány – Isten nélküli boldogulást kínált, és kínál ma is. Közös materialista alapjuk ékes bizonyítéka Európa két felének hasonló szellemi-lelki állapota, vallási helyzete.


Kérdés: Látva az elõre jelezhetõ hátrányokat, sokakban merül fel a kérdés: szükségszerû-e bekapcsolódni az egységesülés folyamatába, vagy van-e reális lehetõség a távolmaradásra?

Válasz: A tanulmány a távolmaradás lehetõségét vagy a bekapcsolódás szükségességét felvetõ kérdésre egyértelmûen az utóbbi mellett teszi le a voksot. Fontos szempont, hogy az indoklás határozottan krisztológiai. „Az Egyház Krisztusban mintegy szakramentuma, vagyis jele és eszköze az Istennel való bensõséges egyesülésnek és az egész emberiség egységének.”  (LG 1) Ezzel egyidejûleg aggodalmait is megfogalmazza, de már csak a kulturális antropológia szintjén. Óvni és védeni kell a népek kultúráit! Meg kell õrizni a népek önazonosságát! Félõ továbbá, hogy a bürokrácia sérti a szubszidiaritás alapértékét.” Komoly kérdés, hogy az integrációt szorgalmazó és majdan mûködtetõ számos intézmény milyen tartalmi elemekkel és szervezeti rendszerekkel kívánja biztosítani a nemzeti érdekeket és a keresztény értékeket. A gazdasági és politikai együttmûködés szükséges, de nem elégséges elõfeltétele a közös jövõnek. A mögöttünk lévõ század szomorú bizonyítékokkal szolgált arról, hogy hova vezet az Isten nélküli próbálkozás: az istentelenségre berendezkedõ barna és vörös diktatúrák embertelenséget hoztak. Ígért földi Paradicsom helyett tíz- és tízmillióknak földi poklot: éhezést, szenvedést és halált. Az ateizmus ma is az ember nagy kísértése. (Lásd GS 19.) Az egyén méltóságának tiszteletétõl a közösség életén át vezet el az út Istenhez. Errõl a zarándokútról hiba volna letérni.


Kérdés: Képes-e elõremozdítani az egység és az együttmûködés ügyét aNyissuk meg a szívünket!” címû COMECE-tanulmány a csatlakozásra váró országok népei körében?

Válasz: Abban az esetben igen, ha alapos és részletes feldolgozásnak vetjük alá. Ha a krisztusi hit fényénél igyekszünk megérteni önmagunkat és helyzetünket. Ha igyekszünk megérteni, hogy a változások elsõsorban lelki-spirituális jellegûek. Ha a jelenre úgy tekintünk, mint Isten megmutatkozására a történelemben. Ha keresztényként tudjuk és merjük megfogalmazni életünk erkölcsi alapjait. Ha szelíd határozottsággal belebocsátkozunk a keresõkkel és a nem hívõkkel folytatott párbeszédbe. Ha Krisztust engedjük életünk és közösségeink vezetõjének. Ha megnyitjuk a szívünket Krisztus elõtt.

Nyissuk meg hát a szívünket!



* Ez az állítás pontosításra és árnyalásra szorul. Az Európa elnevezés mint földrajzi fogalom már 400 körül megjelenik; jelzi a Római Birodalomnak a Földközi-tengertõl északra fekvõ részét (szemben Ázsiával és Afrikával). Késõbb a frank birodalomban az Alpoktól északra fekvõ térséget nevezik így; Európa különbözik az iszlámtól megszállott és a Bizánctól uralt területektõl. Nagy Károlyt „Európa atyjának” nevezik. – Lásd még Távlatok 50 (2002/4) 585–6.









Új Ember Könyvesbolt

1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 1. (Kárpátia-udvar)
Tel.: 317 3933/123  – Fax: 317 3471
e-mail: ujember@drotposta.hu


Az Új Ember Kiadó újdonságai

Paul Poupard

Mit jelent ma szentnek lenni?

Hat tanúságtevõ üzenete a harmadik évezred számára

Tanúságtevõi által Krisztus szól hozzánk. Van közöttük fiatal és idõs, férfi és nõ, politikus és egyetemi oktató, kiváló szellemi képességekkel rendelkezõ tudós és a szeretet tüzétõl lángra gyúlt lélek. Poupard bíboros könyvében Robert Schuman, Teréz anya, Maurice Blondel, Giuseppina Bakhita, Pier Giorgio Frassati és XXIII. János pápa alakját villantja föl.

Ára: 1600 Ft


Pierre Blet SJ

XII. Piusz és a második világháború

XII. Piuszt 1958. október 9-én bekövetkezett halála másnapján csodáló és elismerõ tiszteletadások áradatával méltatták. Néhány évvel késõbb egy sötét legenda hõsévé vált. Eszerint a második világháború idején érzéketlenül és csöndben asszisztált az emberiség elleni bûntettekhez, amelyeket egy tõle származó elítélõ nyilatkozat megállíthatott volna. Ahhoz, hogy a fikciótól visszatérjünk a valósághoz, a legendáktól a történelemhez, csak egy eszköz létezik: az eredeti okmányok tanulmányozása. Blet könyve az igazságot tárja fel a vatikáni archívum segítségével.

Ára: 2600 Ft