KISLÉGHI  NAGY  ÁDÁM  ÉS  AZ  ARS  SACRA

Kisléghi Nagy Ádám fest�m�vész képeib�l az év elején kiállítást rendeztek a szombathelyi Katolikus Tov�bbk�pz� Intézetben. Kapiller Ferenc nyitotta meg a kiállítást. Többek között ezeket mondotta: „A m�vész, Kisléghi Nagy Ádám tudja azt, amit Lessing is tudott: csak az lehet nagy fest�, aki Krisztus életével foglalkozik. Tudja, mert megszólította �t az Úr. (. . .) A szent m�vészet »korszer�tlen«. Nem kiszolgálója a romlandó korszellemnek, sz�let� és elmúló divatoknak. Örök imádás.”


A fiatal fest� (született 1961-ben Budapesten) vallásos ihlet�s� m�vészete az utolsó évtizedben szépen kibontakozott. Olajfestményeib�l válogatott egy színes Kisléghi-album (Festmények). Krisztus-képein és szentjein az áhítat fénye ragyog (Kenyér és Bor, Pietà, Emmauszi vacsora, vagy Borromei Szent Károly, Assisi Szent Ferenc, Szent Jeromos); festményei a szó igazi értelmében „magasztosak”. Olaszországban és Magyarországon több templom oltár- vagy falképét festette meg, továbbá görög katolikus templomok ikonosztázionját. 1985-ben megkapta a Kortárs M�vészeti Fórum Nívódíját, 1987-ben a Herman Lipót-díjat. Tagja a Magyar K�pz�- és Iparm�vészek Szövetségének.

A m�vész maga így vall az Ars Sacrá-ról: „Szent a m�vészet, mert a legszentebbt�l kér bocsánatot. Az igaz szépsége, a b�nbánat öröme. Ez a gyógyulás kezdete. A m�vészet a vég dics�sége és a kezdet oltalomérzése. A megragadhatatlant megragadhatóvá tev�. Természetesen természetfeletti. A m�vészet hit, tehát vallás, hitvallás. A teremtés dicsérete, a Teremt� magasztalása. A m�vészet magasztosság. A rekviemek der�je és békessége, a fájdalmak golgotájának optimizmusa. A m�vészet a megsemmisült egzisztencia örömujjongása. – Így tehát az én szókincsem: magasztosság és áhítat, mint Bach passiójában Krisztus köré vonósokkal szerkesztett glória. Az én hangom is elcsuklik az evangelistáéval együtt Jézus nevének kiejtésekor. . .”

Valóban, ez nem öncélú „geg”, „nem kultúrmajmok m�balhés bulija, nem kifizet�d�”. Sajnos, sokszor a modernked�, semmitmondó „alkotásokat” fújják föl, propagálják, ajánlják, s�t eladják drága pénzen. Az igazi értékekre nem figyelnek fel, mert az igazi m�vészek alázatosak, Istennek alkotnak. Az igazi m�vészet Kisléghi szerint „szent, mert szolgál, mint az angyalok”. (R.)




Kapiller Ferenc

„KÖZELEBB,  KÖZELEBB,  URAM,  HOZZÁD. . .”

Beszélgetés Kisléghi Nagy Ádám fest�m�vésszel

Csontváry önéletrajzában olvassuk, hogy a Szentföldön járva Betlehemben, a klastromban töltötte a karácsony éjszakáját. Itt utal Lessing tanácsára, amely szerint csak az lehet nagy fest�, aki Krisztus életével foglalkozik.

A napút fest�je nem érzi magára nézve érvényesnek ezt a tanácsot. Munkáidat ismerve veled kapcsolatban azonban elmondható, hogy Lessing intelmét a magadénak vallhatod. Krisztus-ábrázolásaid közül most mégis két alter-Krisztust emelek ki: Assisi Szent Ferencet és Borromeo Szent Károlyt, a koragótika és a korabarokk kor szentjeit. Elgondolkodtató, hogy milyen szerepük volt saját korukban – Söveges Dávid lelkiségtörténetében századának megment�jeként jellemzi Ferencet –, s mi lehet az üzenetük a mi számunkra századunk utolsó évtizedében, az ezredforduló közelében. Miel�tt azonban err�l esnék szó, általánosabb kérdésre várok választ. Mi a m�vészet lényege, szerepe?

– A m�vészet természetfelettiségünk legnagyobb bizonyítéka. Annak az eredetnek a bizonysága, hogy mi Istent�l származunk, Isten képmására vagyunk teremtve. Ez az, amire a m�vészet minden korban emlékezteti  az embert, s ezért különösen útjában áll a XX. századnak, hiszen a modern civilizáció minden tettével ellene mond az isteninek, tagadja a mi természetfelettiségünket.

Aki ma m�vész, az menthetetlenül szembekerül korával. Amikor ezt az összeütközést sikerrel megvívja, akkor tud abból m�vet létrehozni. Aki viszont mindig kikerüli ezt a konfrontációt, s elinal az igazi megmérettetés el�l, annak nem lesz meg az alapja ahhoz, hogy alkosson. Az ember vagy meghátrál, s akkor megalkuvó lesz, vagy végigcsinálja, ami ráméretett. Ez evangéliumi gondolat: igen, harc lesz, küzdelem lesz; aki engem követ, azt a világ gy�lölni fogja, mert nem a világból való. Ne akarjunk hát megfelelni a világnak!

Én egy sort sem találtam az Evangéliumban arra vonatkozóan, hogy legyetek jók a világ szemében. Nem. Fizessétek meg az adótokat a császárnak – ennyi. A többi a lényegr�l szól: teremtettségünk okáról és céljáról.

– Assisi Szent Ferencr�l tudjuk, hogy k�lt� is volt – tehát m�vész –, s hogy milyen összeütközései voltak saját korával. S bár az � esetében egyértelm�en a szenten van a hangsúly – így él bennünk, s méltán –, sorsában mégis rokonnak érezzük a m�vésszel, akir�l az el�bb szóltál. Kicsoda Szent Ferenc, s mit mond nekünk ma?

– Ferenc tökéletesen akarta Krisztust követni, s ezért � mindig jó mértékegység lehet arra, hogy lemérjük egy-egy kornak a természetfelettihez, azaz Istenhez való viszonyát. � mindig vádló lesz. Minden korban tükröt fog tartani a keresztény ember elé, mint egy eszményt – vagy éppen mint nem eszményt. Most, amikor Ferenc csuhája, ami anyagában körülbelül a fölmosórongy szintjén állt, jelmezzé min�sül a XX. század végén, a konfekcióruhára húzzák rá mint szerzetesi ruhadarabot, kelléket, megérthetjük, hogy mi t�nt el Ferenc szelleméb�l.

Hozzám mindig nagyon közel állt az a túlf�tött lelkesedés az Isten iránt – jó értelemben mondom –, ami �rá jellemz�. Ugyanakkor fontos megjegyezni, amit sokan elfelejtenek, hogy súlyos fájdalmak közepett – kétoldali vesemedence-gyulladással – és állandó mostoha körülmények közt élte meg a szentséget.

A képet, amit aztán megfestettem, már régóta hordoztam magammal: azt a krisztusi arcot, amelyet Ferenc segített magamban fölfedezni. Olyan ez a XX. században, mint egy sötét háttérb�l a fényre való kitekintés. Mert századunk, valljuk be �szintén, sokkal sötétebb, mint a középkor volt.

– Ebben a s�t�t�l� században, az ezredfordulón különösen súlyos kérdés a keresztény m�vészet állapota – léte, nemléte.

– Igen, ez d�nt� kérdés. Mert a m�vészet nagyon jó diagnosztikai eszköz. Szubjektív, igaz, de mégis: minden korszak jellemezhet�, min�s�thet� saját m�vészetével. S igen, megkérdezhetjük: a XX. században vajon mi van a keresztény m�vészettel? Miért nincs? Hogyha nincs, akkor azért nincsen, mert nincs is keresztény hit? Vagy, ha van, hol bujkál? Mert ha van tartalom, akkor annak kell, hogy legyen formája is. És ha nincs formája, akkor fölmerül a kérdés, hogy van-e egyáltalán tartalom? Itt érzem én igazából megfogalmazhatónak a m�vész feladatát: az ezredfordulóhoz közeledve tud-e tartalommal hozzányúlni megfelel� témákhoz – például Szent Ferenchez –, s tud-e valamit mondani ez a téma, hogy egy alak egyedül kuporog egy sötét háttérben, és fölfelé tekint? Egészen egyszer� beállítások ezek; egyszer� fogalmazványok, és igazában ez a legnehezebb: egyszer�en beszélni. Szent Ferencnek ez a nagy végrendelete a XX. századhoz. S ezt a kérdést megválaszolni, hitelesíteni mindenkinek saját magának kell. Tehát mindenképpen elgondolkodtató, hogy mi történt, mi történik a m�vészettel. Miért nincs? S ami van, miért nem m�vészet, s�t miért rombol inkább a keresztény egyházban, s egyáltalán, a világban; Mert a m�vészet mozgatórugója mindenkor az volt, hogy hogyan találhatom meg még jobban azt az utat, ösvényt, amelyen keresztül az Istent megragadhatom, fölmutathatom, ragyogtathatom mindenki számára. Ezért is mondom, hogy a m�vészet megléte akadályozza legjobban az ördögnek ama szándékát, szándékának sikerét, hogy az embert eltávolítsa Istent�l. A m�vészet az egyetlen olyan fegyver, amellyel szemben – ha van – tehetetlen az ördög. Ezért törekszik arra minden erejével, hogy hiteltelenné tegye; botrány legyen az emberek el�tt a szent m�vészet. � sugallta a l’art pour l’art magatartást is, s azt mondjuk, hogy van XX. századi m�vészet. Ezen csak nevetni tudok, keser�en, mert ezek mind komolytalan és szánalmas próbálkozások.

Igen, a m�vészet az egyetlen eszköz, amely föl tudná tartóztatni a létrontás folyamatát, s ezért különösen fájdalmas, hogy az egyház nem él az Istennek ezzel a kivételes adományával, hogy m�vészetekkel tudná hitelesíteni igéjét. Sem a zenében, sem az irodalomban – bár itt még nyomokban f�llelhet� –, képz�m�vészetben, építészetben. Ha nem lett volna Bernini, akkor ma Rómában a repül�téren vagy a stadionban tarthatnák a nagy pápai szentmiséket! Mert akkor nincs Szent Péter tér. Ennyire komoly a helyzet. Ehhez a mi korunk semmit nem tett hozzá; amit tett, azzal is rombolt. Ez az eldobó társadalom, eldobható m�vészettel: ma van, holnap nincs; ma kiállítjuk, holnap leszedjük, aztán ki is lehet dobni akár. A régi korok emberének nagy vágya, hogy maradandót és nemeset alkosson, anyagában és min�ségében a legnagyszer�bbet, ma teljesen elvesz�ben van. Helyette ez a m�anyag-, hamisítványkultúra alakult ki. Ebben a szintetikus világban a m�vészet szent angyalai nem érzik jól magukat, és elmennek olyan területre, ahol a legkevesebb szenny zavarja �ket.

– A Szent Ferenc-képen azt a pillanatot festetted meg, amikor a romos templomban megszólította �t az Úr. Mennyiben analóg ez a mozzanat a m�vész azon pillanatával, amikor a hívást érzi, a megszólítást hallja?

– Ez a festészet az én esetemben abból n�tt ki, hogy kilenc éve eljöttem Budapestr�l feleségemmel Sz�cére, ebbe a kis �rségi faluba. Nem mondom, hogy remeteségben, de igenis valamiféle kívülállásban élek. A kívülállás nem lenézés, és nem is okvetlenül a Jónás-féle tök alatt való ücsörgés, de mindenesetre az, hogy kivontam magam a fogalomból, nagyon jelent�s lépés volt. Nem tudom, hogy ezt mely korokban ki hogyan hajtja végre, de amit József Attila mond – elvegyültem és kiváltam –, nem véletlen. Ferenc is kivált. Azt hiszem, hogy az a magányosság, amit � érzett, nem volt magány. Sokkal inkább közösségi élmény volt – az Istennel és a szentekkel való közösség élménye –, mint ha valaki állandóan emberek közt van. Magamon is érzem: iszonyatosan magányos tudok lenni nagyvárosokban; az emberek többsége így érez. Ahogy a szegénység kérdése is nagyon relatív, s éppen Ferenc példáján rendkívül meghatározó számomra, hogy fölismerjem: az erd�ben nem érzem a szegénységemet (tárgyi szegénységre gondolok). A Váci utcában és egyáltalán olyan közegben, ahol nem az isteni értékrend az els�, amivel találkozom, én azonnal szegény embernek tudhatnám magam.

Szent Ferencr�l azt tartják, hogy nem lehet követni. Igen, igazában Jézust sem lehet követni, s egyáltalán: az Isten törvényeit nem lehet betartani. De ha valaki egyszer megérzi, hogy ki az, aki �t hívta, megszólította, én azt hiszem, nem lehet nemet mondani erre a hívásra, bármibe is kerüljön. Igen, ezeket a pillanatokat üldözi a m�vész. Ezeket hajszolja és próbálja rögzíteni, kimerevíteni, állandóvá tenni; elérhet�vé és érthet�vé tenni m�vészettel. Ez pedig olyan cselekedet, amely anyagon túl mutat. Mintha valami varázslat, csoda történne. S valóban az is történik, mert az anyagból egyszercsak valami csodálatos dolog jön létre. Megemelkedik, repül. Ez az állapot az emberek nagy részének már nagyon ritkán adatik meg. A m�vésznél is nagy ajándék ez a pillanat, s éppen arra hivatott, hogy ezeket a kivételes pillanatokat állandósítsa m�alkotással. Ez az igazi létforma; ez az, ami végül is a halál után az üdvözülés létformája lesz olymódon, hogy ezek a pillanatnyi megvilágosodott emelkedettségek állandó állapottá tágulnak.

– A másik nagy szent, akit érezhet�en nagyon tisztelsz, Borromeo Szent Károly, Milánó kereszthordozó, bíboros érseke. Róla még korábban készült a festmény, mint Ferencr�l. . .

– Azért is szeretem az � személyét, mert mint f�pap olyan példát mutatott, amely egyértelm�en krisztusi példa. – Ez a fajta pásztorság mára úgyszólván elt�nt az egyházból; a pásztor nélküli nyáj érzete van meg . – A f�papságnak az a magatartása nyilvánult meg a pestisjárványok idején, hogy els� lesz azáltal, hogy mindenki között az utolsó lett. Ez az a krisztusi mozdulat, hierarchia, amely valóban az egyház isteni eredetére utal: nem demokratikus f�l�p�t�s�, hanem természetfeletti. Egészen más mozgatórugója, összetartó ereje van, mint a ma divatos uralmi formáknak. Máshogy szervesülnek a dolgok; nem hatalmi vagy félelmi, vagy egyéb emberi tényez�k mozgatják. Egyszer�en arról van szó, hogy aki Krisztust követi, aki Krisztus szolgálatában áll, az nem úgy tekinti a rábízott hatalmat, hogy azzal másokat maga alá gy�r, hanem másokat szolgálni jött.

A barokk korban az � példája különösen szép volt. Jónéhány évtizeddel el�bb már Savonarolánál megjelent az a fölvetés, ami a f�papság szerepére vonatkozott, s akkor még nem volt k�s�. A reformációnak még csak az el�szelét érezték. De amikor Borromeo Szent Károly tettér�l van szó, az egyház akkorra már átesett a nagy megrázkódtatáson, ami azt eredményezte, hogy a korai egyházszakadás után most Európának újabb nagy területei szakadtak el Rómától. Ez alapvet�n új helyzetet teremtett a h�v� emberek lelkében is, és igazán nagy szükség volt az � példamutató tettére. – Egyáltalán a szent mint olyan: a fogalom a reformációval megtépázódott. Nem lehetett valaki olyan könnyen szent, hiába kanonizálták. Látni kellett, s az � esetében ez csodálatos.

– Beszélgetéseink során többször utaltál József Attilára, idézted egy-egy versét, gondolatát. Ki neked József Attila?

– József Attila megítélésében létezik bizonyos kett�sség. �ltal�ban elismerik az � nagyszer�ségét, de mindig ott húzódik öngyilkosságának sz�rny� tette, ami tény. Mégis hadd siessen most mentségéül az a pár sor, ami Radnóti Els� eclogájából erre vonatkozik: „Nem menekült el a drága Atilla se, csak nemet intett folyton e rendre. . .”

Az � tragédiája abban �sszegezhet�, hogy nem fogadta be �t a világ; tisztaságával, gyermekségével, szeretetével együtt eltaposta ez a fajta civilizáció, amibe � belesz�letett. A legnagyobbak k�z�l val� volt: halhatatlan. A halhatatlans�gnak persze az az �ra, hogy aki dud�s akar lenni, pokolra kell annak menni. Ebben is j� p�lda az � m�ve. S az, amit az Ars poeticában ír, nekem a legszebb és legfontosabb intelem: „K�lt� vagyok, mit érdekelne / engem a költészet maga?” – Ilyet kimondani csak az tud, aki tényleg k�lt�. Aki m�vész. Aki nem m�vész, aki önjelölt, azt érdekli a költészet maga. Mert az nem alkot.

Döbbenten látom, hogy újságok, könyvek telnek meg képz�m�vészeti szövegekkel, amik között hiába lapozok, nem látom a m�vészetet. Hol van? Dr. Ez, Dr. Az rengeteg; szöveg is van, csak éppen tartalom nincs. Teljes értékvesztés van, nincs semmi a helyén. De el�bb-utóbb mindennek a helyére kell kerülnie. Ha máskor nem, hát az utolsó ítéletkor minden értelmet fog kapni.

– Milyen jöv�t tudsz elképzelni ebben a nem sok jóval biztató jelenben?

– Az eddig megfogalmazott gondolatokból talán kiderült, hogy én határozottan szemben állok a ma divatos haladás- meg fejl�dés- meg modernicáziógondolatokkal, s hasonló nem l�tez� dolgokkal. Nézzük meg a régi korokat, hogy mit hagytak maguk után: amiért ma bemennek a múzeumokba és a katedrálisokba. Egyetlen egy fejl�désben hiszek: közelebb jutni az Istenhez.

Láttad a m�termemet: rendet kell tartanom, hogy dolgozni tudjak. És minden rendrakás takarítással, palettatisztítással, igen: b�nbánattal kezd�dik. Aki ezt tudja, annak nem új, hogy János b�nbánatot hirdet az Úr eljövetele el�tt. Mindennek ez az alapja. Ha valamit el tudok képzelni a jövend�ben, akkor az mindenképpen egy b�nbánati korszak. Föl kell mérnünk, hogy helytelen úton járunk; b�nös dolgok köré szerveztük életünket. Amíg ezzel nem szembesülünk, sok esélyt nem látok a gyógyulásra.

Sz�ce–Lukácsháza, 1998. június