E  SZÁMUNK  ELÉ


A harmadik évezred közeledtével kezdetű apostoli levelében II. János Pál pápa – a 2000. év jubileumának előkészítéséről írva – 1998-at a Szentlélek éveként jelölte meg: az Ő megszentelő jelenléte Krisztus tanítványai közösségében biztosíthatja a Jubileum elsődleges céljának elérését. Ez pedig „nem más, mint a hit és a keresztények tanúságtételének megerősítése és megszilárdítása. Ezért minden hívőben föl kell ébreszteni az életszentség erős vágyát, mely megtérésre és személyes megújulásra sarkall az egyre elmélyültebb imádság és a felebarátok, különösen a leginkább rászorulók iránti szeretet légkörében.” (Tertio millennio adveniente, 42).

A pápai levél aztán röviden jelzi a Szentlélek-év legfőbb teendőit (45–48):

– A Szentlélek jelenlétének és tevékenységének újrafölfedezése: „Ő működik az Egyházban szentségileg, elsősorban a bérmálás által és a sokféle karizma, feladat és szolgálat által, melyeket Ő támaszt az Egyház javára. . .”

– A Szentlélek az új evangelizáció fő szerzője; ezért újra fel kell fedezni a Szentlelket, mint aki Isten országát építi a történelem folyamán, belsőleg átalakítva az embereket, kicsíráztatja a végső üdvösség magvait.

– Az eszkatológikus távlatban a hívők a Lélek működése folytán újra felfedezik a remény isteni erényét: a keresztények a nagy Jubileumra készülve megújítják Isten országa végső eljövetelébe vetett reményüket (vö. Róm 8, 22–24).

– Ismernünk és értékelnünk kell a remény jeleit korunkban, a polgári életben és az egyházban. „Az Egyház életében a Szentlélek szavának figyelmesebb hallgatása a karizmák elfogadása és a laikusok megbecsülése révén; a keresztények egységének odaadó szolgálata; a többi vallással és a mai kultúrával folytatandó dialógus.”

– A Szentlélek évében különösen is figyelnünk kell az Egyházon belüli egységre: Krisztus Testének egysége a Szentlélek működésén alapszik (LG 37).

– Mária a példaképe azoknak, akik ráhagyatkoztak a Lélek szavára, és a „remény ellenére is reménykedve” (Róm 4,18) teljesítik Isten akaratát.

Mostani számunkban e lelki előkészület feladatait szeretnénk jobban megvilágítani, néhány szempontot nyújtani az eszmélődéshez, tudatosítani életünkben a Szentlélek tevékenységét,  illetve jobban megérteni az idők jeleit: mit mond a Lélek itt és most a magyarországi egyháznak, a zsinati korszerűsödést kereső katolikusoknak, az egységet kereső keresztényeknek, a nagy egyházak híveinek, akiknek szembe kell nézniük a szaporodó új vallások, szekták kihívásaival. Ha igaz az, hogy a Szentlélek az Egyház tavaszi megújulását hozhatja, ha hittel, tanulékonyan kitárulunk működésének, ha ki-ki sajátos karizmái szerint keresi és szolgálja Krisztus Testének kiépülését, igaz az is, hogy a történelmi egyházaktól elszakadó hívők, csoportok, vagy ezeket az egyházakat támadó, hitbeli tévedéseket és egységet megbontó, zűrzavart okozó szekták – bármennyire is a Szentlélekre hivatkoznak – Krisztus Testét megtépázzák; az ateista világ szemében pedig a keresztények megoszlása: ellen-tanúságtétel.  

1993-ban a Baptista Kiadónál jelent meg John F. MacArthur, jr. Karizmatikus káosz című könyve (az eredeti 1978-ban angolul látott napvilágot), amely bibliai alapon igyekszik megkülönböztetni a karizmatikus mozgalomban az igazit és a hamisat. Sok ponton egyetérthetünk kritikájával. De pl. a katolicizmusról mondottak teljesen egyoldalúak. Sajnos, egyedül a Szentírásra támaszkodva nem lehetséges a helyes írásértelmezés: bizonyítéka ennek éppen a szekták sajátos (sokszor betű szerinti és egyoldalú) értelmezése. Tanítói tekintély nélkül sokszor szubjektivizmusba sodródnak egyesek is, csoportok is. Viszont igaza van Y. Congar domonkos teológusnak (La Parole et le Souffle, 1983, 85kk): Az egyháztörténelem során jelentkező spirituális, „karizmatikus”, sokszor hierarchiaellenes, antiklerikális mozgalmakat is felhasználhatta a Lélek, hogy figyelmeztessen: az egyház vetkőzze le a hatalmi berendezkedést, és – akár klerikális közvetítés nélkül is – merítsen evangéliumi életet a forrásokból. Mindig is létezett Isten Lelkének jelenlegi és vertikális (közvetlen) közbelépése az emberek életében. De szükség van a szellemek megkülönböztetésére. Az új mozgalmak, „sarjadások” közös vonása/magyarázata: reakció a túlságosan racionális vallásosság ellen,  illetve az átélés, a Lélek-tapasztalat keresése. Congar megvilágítja az intézmény és a karizma helyes viszonyát is (elemezve 1Kor 12–14-et és Róm 12,1–11-et), majd Pállal (1Kor 13) a legfőbb karizmát, a szeretetet és az egységet, a Test építését állítja elénk legfőbb kritériumaként. Egyedül a szeretet marad meg odaát is. Gyümölcseiről ismerjük meg a fát.